A zsidó törvények szerint minden étkezés előtt kezet kellett mosni, ennek
elsősorban egészségügyi okai voltak. Napjainkban mi is így tesszük, a
betegségek vagy fertőzések megelőzése érdekében alaposan megmossuk
kezünket. Jézus ezt a törvényi előírást nem teljesíti, - miként az
evangélium beszámol erről - amikor vendégül látja őt a farizeus. A
vendéglátó farizeus nehezményezi ezt, hiszen számára, mint minden farizeus
számára a mózesi törvények aprólékos megtartása volt a legfontosabb. Ezt
követően Jézus, aki valóban átlépte a törvények határát, felhívja a
farizeus figyelmét arra, hogy a rászorulók segítése szintén szerepel a
törvényben, és ez sokkal fontosabb szabály, mint a kézmosás.
Lukács evangélista olyan nem zsidó közösségeknek írja evangéliumát,
akiknél nem volt jellemző a szegények segítése. A történettel arra
buzdítja őket, hogy lépjék át korábbi hagyományaik határát és osszák meg
javaikat másokkal. A rászorulók és a szegények támogatása a kezdetektől
fogva hozzátartozott a keresztény közösség életéhez, és éppen ez volt az
egyik jele annak, hogy valaki a krisztusi közösséghez tartozott.
Szívünk jóságának egyik jele az, ha az önzés határát átlépve, megosztjuk
másokkal javainkat. Ne kényszerből, hanem önzetlen szeretetből tegyük ezt!
Még a legkisebb jócselekedet is Krisztusnak tett jócselekedet.
© Horváth István Sándor