NAPI EVANGÉLIUM

2018. március 31. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Ezt mondták egymásnak: 'Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?' De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: 'Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.' Mk 16,1-7

Elmélkedés - 'A húsvét titka'

Tegnap, nagypénteken, az Úr kereszthalálának napján a kereszt titkáról, az emberi bűn és ítélkezés titkáról, a megváltás titkáról, a megbocsátás titkáról elmélkedtünk. Ma, húsvét vigíliáján ezeket a gondolatokat folytassuk az élet, a feltámadás, az újjászületés titkáról. A húsvéti szertartás e titkok megértéséhez vezet minket. A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik, majd pedig a tűzről meggyújtjuk a húsvéti gyertyát. Ezt a feltámadt Krisztust jelképező gyertyát visszük a sötét templomba, majd pedig ennek lángjáról gyújtják meg a hívek saját gyertyáikat ezzel jelezvén, hogy a feltámadás, az újjászületés egyetlen forrása a feltámadt Krisztus. Az ő fényét, az ő világosságát, az ő személyét fogadjuk az életünkbe, hogy végre megszűnjön körülöttünk a sötétség, a bűn sötétsége. A feltámadt Krisztus fényt hoz az életünkbe, megújítja azt, reményt ébreszt bennünk. Fényt, megvilágosodást hoz azoknak, akik részesednek a keresztségben és elindulnak a hit útján. Fényt és megújulást hoz az Egyház életébe, amely az újonnan megkereszteltekkel növekszik és hitében megerősödve indul, hogy újult erővel hirdesse: Krisztus legyőzte a halált. Krisztus feltámadt! A húsvéti szertartás a húsvéti öröménekkel folytatódik, amely összefoglalja a megváltás lényegét, az emberi bűnt és Isten tetteit, amelyek a megbocsátást közvetítik az ember felé. Ezt követően az ószövetségi olvasmányokban felidézzük üdvösségünk történetét a teremtéstől kezdve egészen addig, hogy az idők teljességében Isten elküldte a világba Fiát, Jézust. Az ünnepi szertartás evangéliuma már az üres sírhoz vezet minket, amelyet mi is jelnek tekintünk, hitet ébresztő és hitet erősítő jelnek. Az igeliturgia után megújítjuk keresztségi fogadalmunkat, felélesztjük magunkban azt a kegyelmet, amely az Úr Jézus halálának és feltámadásának köszönhetően árad ránk. De térjünk vissza az üres sírhoz, a húsvéti örömhírhez és üzenethez! Márk evangélista három asszonyt említ, akik a szombat elmúltával azonnal Jézus sírjához indulnak. Pénteken az ünnep közeledte miatt már nem volt idő arra, hogy a holttestet, Krisztus keresztről levett testét a szokásoknak megfelelően bebalzsamozzák, ezt akarják utólag pótolni. Miközben a sír felé haladnak, gondolatban már ott is vannak, hiszen arról a gyakorlati dologról beszélgetnek, hogy miként fogják elhengeríteni a sír bejáratánál lévő követ, asszonyi erejüket gyengének vélik ehhez. A sírhoz érve azonban meglepetés várja őket. Amit eddig ténykedésük akadályának gondoltak, az már nem áll útjukban, a követ valaki elmozdította a sírtól. Ezután jön az újabb meglepetés. Amikor belépnek a sírbarlangba egy fehér ruhás ifjút látnak, akiről első pillanatban elképzelni sem tudják hogyan került oda. Újabb meglepetés, hogy a számukra ismeretlen ifjú ismeri szándékukat és ismeri az elmúlt napok eseményeinek történéseit. A fehér ruhás személy, aki egy isteni hírnök, egy angyal lehetett, tudja, hogy a kereszten meghalt Krisztust keresik. Ezután hangzik a meglepetést okozó üzenet: Krisztus feltámadt, nincs itt! Majd láthatják a bizonyítékokat: a halotti leplek a sírban vannak, de az Úr teste nincs ott, mert Isten feltámasztotta őt a halálból. A küldött rögtön megbízást ad az asszonyoknak, siessenek a tanítványokhoz és mondják el nekik az Úr feltámadásának hírét. Most, húsvét éjszakáján az egész Egyházzal együtt hálát adunk Istennek a megváltásért és örvendezünk Urunk feltámadásának. Az üres sírnál mi is megérthetjük küldetésünket: Induljunk és legyünk a feltámadás hirdetői!
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, megváltó Jézusom, egykor a tanítványok is csak lépésről lépésre jutottak el a hitre, annak ellenére, hogy te már mindent elmondtál nekik előre. Látod, én is csak botorkálva, néha megállva, máskor pedig nagy lendülettel közeledem hozzád. Segíts megértenem kereszted és feltámadásod titkát! Tudom, hogy ehhez hitre van szükségem. De azt is tudom, hogy minden, amit kapunk, egyedül a te jóságodnak köszönhető, ezért kérlek, légy hozzám kegyelmes és erősítsd bennem a hitet! Erősítsd bennem a feltámadás és az örök élet hitét! Amen.

Forrás ~ Internet

NAPI EVANGÉLIUM

2018. március 30. – Nagypéntek

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: 'Kit kerestek?' Azok ezt válaszolták: 'A názáreti Jézust.' Jézus erre így szólt: 'Én vagyok.' Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: 'Én vagyok', meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: 'Kit kerestek?' Azok ezt válaszolták: 'A názáreti Jézust.' Erre Jézus így szólt: 'Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket!' Így beteljesedett, amit korábban megmondott: 'Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.' Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: 'Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?' Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben megjegyezte: 'Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?' Ő azt felelte: 'Nem vagyok!' Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: 'Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: 'Így felelsz a főpapnak?' Jézus ezt mondta neki: 'Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?' Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz. Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle: 'Talán te is az ő tanítványai közül vagy?' Ő így felelt: 'Nem vagyok!' A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: 'Nem téged láttalak én a kertben ővele?' De Péter ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas. Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: 'Mivel vádoljátok ezt az embert?' Azok azt felelték: 'Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!' Pilátus ezt mondta: 'Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!' A zsidók ezt válaszolták neki: 'Nekünk senkit sem szabad megölnünk!' Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: 'Te vagy-e a zsidók királya?' Jézus így válaszolt: 'Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?' Pilátus ezt felelte: 'Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?' Ekkor Jézus így szólt: 'Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.' Pilátus megkérdezte: 'Tehát király vagy?' Jézus így felelt: 'Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!' Erre Pilátus azt mondta: 'Mi az igazság?' E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: 'Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?' De ők ismét kiáltozni kezdtek: 'Ne ezt, hanem Barabást!' Barabás rabló volt. Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje járultak, és így gúnyolták: 'Üdvöz légy, zsidók királya!' És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: 'Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket.' És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: 'Íme, az ember!' A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek: 'Feszítsd meg! Feszítsd meg!' Pilátus azt mondta nekik: 'Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!' De a zsidók ezt felelték: 'Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!' Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: 'Honnan való vagy?' De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: 'Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?' Erre Jézus azt mondta: 'Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne.' Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: 'Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.' E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: 'Íme, a királyotok!' De azok így kiáltoztak: 'El vele, el vele! Feszítsd meg!' Pilátus megkérdezte: 'Keresztre feszíttessem a királyotokat?' A főpapok azonban ezt felelték: 'Nincs királyunk, csak császárunk!' Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék. Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: 'A názáreti Jézus, a zsidók királya.' A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: 'Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok'. Pilátus azonban ezt válaszolta: 'Amit írtam, megírtam.' A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: 'Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!' Így beteljesedett az Írás: 'Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.' A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: 'Asszony, íme, a te fiad!' Azután a tanítványhoz szólt: 'Íme, a te anyád!' Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: 'Szomjazom.' Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: 'Beteljesedett!' És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: 'Csontot ne törjetek benne!' És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.' Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust. Jn 18,1-19,42

Elmélkedés - 'A kereszt titka'

Krisztus halála, halálának értelme csak részben érthető számunkra. A kereszt olyan titok hordozója, amelyet csak a túlvilágon tár fel számunkra, értet meg velünk Isten. Pilinszky János rövid, tömör mondatokban írja le Pilátus című versében az egykori római helytartó és Jézus találkozását, kettőjük érzéseit és gondolatait. 'Kemény vagy, hivatalból. Elítélsz, hivatalból. Rámnézel, hivatalból. Rádnézek mindörökre - rádnézek mindhiába. Itt állok mindörökre - itt állok mindhiába.Fölmentelek mindörökre.' Nagyon elgondolkodtatóak ezek a rövid megfogalmazások. Pilátus hivatalból cselekszik. Neki joga van ítélkezni, joga van kimondani valakire a halálos ítéletet. A zsidóknak ehhez nem volt joga, mert a Római Birodalom fennhatósága alatt álltak és rájuk is vonatkoztak a római törvények. Sok mindenben ítélkezhettek saját törvényeik szerint, de halálos ítéletet nem mondhattak ki senkire. Vallási felfogásuk szerint Jézus istenkáromlást követett el azzal, hogy Isten Fiának nevezte magát, ezért halált érdemel. A zsidók azért viszik Pilátus elé Jézust, hogy vele mondassák ki a halálos ítéletet. És Pilátus ezt megteszi, mert nem tud kibújni hivatalának ruhájából. Próbálkozik ugyan Jézus megmentésével, mert nem akar beleavatkozni egy vallási vitába, de amikor azzal fenyegetik, hogy nem a császár barátja, akkor enged a kérésnek és elrendeli Jézus keresztre feszítését. Pilátusnak joga lett volna felmentő ítéletet hozni, de nem volt hozzá bátorsága, attól félt, hogy lázadás törne ki. Pilátus ítéletében benne van mindannyiunk ítélkezése is. Valahányszor megtagadjuk Istent és nem veszünk tudomást szeretetéről és törvényeiről, akkor ítéletet mondunk Jézus felett. Minden bűnünkkel, Istennel való szembefordulásunkkal elítéljük Jézust, mintha csak mi is azt követelnénk, kiáltanánk, hogy 'Keresztre vele!' Igen, az ember képes halálra ítélni és megölni a Istent, mert nem gondol arra, hogy cselekedeteiért felelős, azoknak következménye lehet. Mert azt gondolja, legyőzheti Istent. Mert nem gondol arra, hogy Isten időnként gyengének, legyőzhetőnek mutatkozik, de a végső szó az övé. Eljön majd az idő, amikor ő fog ítélkezni. Jézus hiába várja a könyörületet Pilátustól, nem kapja meg. Napjaink szenvedő embereiben, a szegényekben és a nélkülözőkben is hiába várja mások könyörületét, elfordulnak tőle. Nem a nélkülözőtől való elfordulás ez, hanem Krisztustól is. A könyörület, a szánalom, az együttérzés megtagadása. Isten újra és újra odaáll az ember elé, az ember pedig könyörtelenül elfordítja tőle arcát. Pilátus előtt Jézus arra gondol, hogy felmenti őt bűne, gyávasága miatt. És felmenti azokat is, akik Pilátus ítélőszéke elé kényszerítették őt. Felmenti Júdást is, aki elárulta. Felmenti a katonákat is, akik keresztre feszítették. Irgalmas Istenként ez az ő válasza az emberi gyűlöletre és gyilkos szándékra. És reményünk szerint felment majd minket is. Az ítélkezés helyszínéről gondolatban továbbmegyünk, elkísérjük Jézust a keresztúton. A kereszt alatt állva hallhatjuk, hogy Jézus életének utolsó pillanataiban kimondja a felmentő ítéletet, amikor így fohászkodik az Atyához: 'Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!' (Lk 23,34). Ez a felmentő ítélet, ez a megbocsátás is a kereszt titka.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom, amikor feltekintek keresztedre, nem csak egy meggyötört, megalázott embert látok. Amikor feltekintek keresztedre, akkor az Atyát megdicsőítő Istenfiút látom. Hiszem, hogy szenvedésed nem volt értelmetlen. Hiszem, hogy kereszthordozásoddal nekünk embereknek akartál példát mutatni, feltámadásoddal pedig reményt adni. Adj erőt, hogy életem során ne a földre, hanem mindig felfelé, a te országodra tekintsek! Vezess engem az üdvösségre! Amen.

Forrás ~ Internet

NAPI EVANGÉLIUM

2018. március 29. – Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: 'Uram, te akarod megmosni az én lábamat?' Jézus így felelt: 'Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted'. De Péter tiltakozott: 'Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.' Jézus azt felelte: 'Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám'. Erre Péter így szólt: 'Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!' Jézus azonban kijelentette: 'Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.' Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: 'Nem vagytok mindnyájan tiszták.' Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: 'Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.' Jn 13,1-15

Elmélkedés - 'Az Úr ajándéka'

Nagycsütörtökön az esti szentmise keretében emlékezünk meg az Úr Jézus utolsó vacsorájáról. Az evangélium segítségével felidézzük ennek az ünnepi étkezésnek a különleges eseményét, amikor Jézus megmosta apostolai lábát. Cselekedete önmagáért beszél, annak jelentőségét azonnal meg is értették az apostolok, de az Úr mégis szükségesnek tartja, hogy megmagyarázza azt. Nem uralkodni akar, hanem szolgálni, ezért vállalja a szolgák feladatát. És példát akar mutatni, hogy követői se uralkodásra törekedjenek, hanem mindenkor szolgáló lelkülettel, az Úr Jézustól tanult alázattal közeledjenek mindenkihez. Az utolsó vacsora része továbbá az Úr másik cselekedete, az Oltáriszentség, az Eucharisztia alapítása. A vacsora közben Jézus a kenyeret saját testeként, a bort saját véreként nyújtotta a jelenlévőknek. Cselekedetét itt is az a parancs követte, hogy halálának és feltámadásának emlékezetére ugyanezt tegyék majd övéi. Nem tudhatjuk, hogy abban a pillanatban az apostolok, akik részt vettek az utolsó vacsorán, mennyit értettek meg a hallottakból. De abból, hogy már a keresztény közösség tagjai a kezdetektől fogva fontosnak tartották, hogy az Úr feltámadásának napján összegyűljenek és együtt adjanak hálát, közösen ünnepeljék az Eucharisztiát, vagyis a kenyértörést, arra következtethetünk, hogy megtették, amit Jézus kért tőlük, tehát kis idővel később, a húsvéti események fényében, a feltámadás ismeretének fényében már megértették mind az Úr cselekedetének jelentőségét, mind saját feladatukat. Az Eucharisztia alapítása elővételezi a húsvéti eseményt, a Getszemáni-kertben kezdődő haláltusát, a kereszthordozást a Golgotáig, Krisztus halálát és feltámadását. Éppen ezért, amikor a szentmisében jelenvalóvá tesszük az utolsó vacsorán történteket, akkor felidézzük ezeket az eseményeket, hogy megváltásunk titka életté váljon bennünk. Az Oltáriszentség jelentőségével kapcsolatban két dolgot jegyezzünk meg. Az első: az Eucharisztia Jézus üdvözítő jelenléte a hívők közösségében és a hívő egyénekben. Amikor ugyanis a szentmisét ünnepeljük és azon részt veszünk, akkor nem csupán emlékezünk a megváltás eseményeire, hanem megújul Krisztus áldozata az Egyházban és bennünk. Amikor a szentmisét bemutató pap kimondja az átváltoztatás szavait, megismétli ugyanazokat a szavakat, amelyeket az Úr mondott az utolsó vacsorán, akkor Jézus valóságosan jelenvalóvá válik testével és vérével a kenyérben és a borban. Ezt a titkot, ezt a valóságot azonban nem testi szemünkkel látjuk, hanem hitünkkel fogjuk fel. Az Egyház szolgálata, a papok szolgálata teszi jelenvalóvá az Urat, aki aztán a hívők életében is jelenvalóvá válik annak köszönhetően, hogy szent testét magukhoz veszik a szentáldozásban. A második lényeges szempont: Az Eucharisztia, mint lelki táplálék mind az Egyház, mind az egyének számára a legdrágább kincs. Ebből él az Egyház közössége és ebből él a hívő ember. Úgy tekintünk rá, mint az Úr ajándékára, szeretetből adott ajándékára, amelyben nem a halott, hanem az élő, a feltámadt Krisztus van jelen, hogy minket éltessen, bennünk éljen. Valahányszor részt veszünk a szentmisén és magunkhoz vesszük Krisztus testét a szentáldozáskor, gondoljunk arra, hogy Isten szeretetből adja nekünk önmagát.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán önmagadat, testedet és véredet adtad a kenyérben és a borban, és úgy rendelted, hogy életed és áldozatod folytatódjon tanítványaid életében. Szent tested az Atyának szóló áldozat és ránk bízott kincs. Hálával tartozunk azért, hogy jelenvalóvá leszel köztünk az Eucharisztiában. Te vagy életünk forrása. Táplálj minket testeddel! Élj bennünk! Segíts, hogy mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának! Amen.

Forrás ~ Internet

NAPI EVANGÉLIUM

2018. március 28. – Nagyszerda

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: 'Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?' Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: 'Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?' Ő így felelt: 'Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.' A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: 'Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!' Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: 'Csak nem én vagyok az, Uram?' Ő így válaszolt: 'Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!' Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: 'Csak nem én vagyok az, Mester?' Ő így felelt: 'Te magad mondtad!' Mt 26,14-25

Elmélkedés

Élete utolsó napjaiban Jézus új módon mutatta meg szeretetét apostolai, tanítványai és végeredményben minden ember felé. Az utolsó vacsorán megmossa az apostolok lábát. Olyat tesz, ami a szolgák feladata. Cselekedete azt tanúsítja, hogy nem uralkodni akar, hanem alázattal szolgálni. Szeretetének másik jele, hogy a kenyérben és a borban saját testét adja az apostoloknak, de ez a jel már előrevetíti az Oltáriszentség csodáját, amely az Úr szeretetből fakadó ajándéka minden ember számára. Szintén az egész emberiség felé kiáradó szeretetének a jele az, hogy vállalja a szenvedést és feláldozza életét mindannyiunk megváltása érdekében.Eközben egyik apostola, Júdás arra készül, hogy elárulja őt. Tudja, hogy a főtanács már határozott arról, hogy Jézusnak meg kell halnia, csupán a megfelelő alkalmat keresik, amikor a nép nem akadályozhatja meg elfogását. Júdás az anyagi haszon reményében megy a főtanács tagjaihoz. Hamar megegyeznek a harminc ezüstpénzben. Most már világos, hogy a gonosz emberi szándékoknak is jelentősége van a megváltás történetében. Az emberi gonoszság megnyilvánulásai mögött azonban lassan felfénylik Isten üdvözítő terve. Valójában mindvégig ő mozgatja az eseményeket.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre. Amen.

Forrás ~ Internet

NAPI EVANGÉLIUM

2018. március 27. – Nagykedd

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: 'Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.' Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: 'Kérdezd meg, kiről beszél!' Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: 'Uram, ki az?' Jézus így felelt: 'Az, akinek a bemártott falatot adom.' Ezzel bemártotta a falatot a tálba és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: 'Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!' Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy - mivel Júdásnál volt a pénz - Jézus megbízta: 'Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!' Mások pedig azt gondolták, hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt. Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: 'Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.' Erre Simon Péter megkérdezte: 'Uram, hová mégy?' Jézus így válaszolt: 'Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.' Péter azonban erősködött: 'Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.' Jézus ezt felelte neki; 'Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.' Jn 13,21-33.36-38

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet az utolsó vacsora helyszínére vezet minket. Az apostolok Mesterük társaságában fogyasztják el az ünnepi vacsorát. Az alkalom sajátos mozzanatai Júdás árulásának megjövendölése, majd pedig az ő távozása, illetve ekkor beszél Jézus arról, hogy Péter háromszor meg fogja őt tagadni. A jelenetet János evangélista így vezeti fel: 'Jézus mélyen megrendült lelkében.' Ez a Jézus lelkiállapotát jól jellemző kifejezés három alkalommal szerepel János művében, először Lázár feltámasztásának történetében. Az Úr barátjának betegségéről értesülve elindul Betániába, hogy meggyógyítsa őt, de mire megérkezik, Lázár meghal. Testvére, Mária nagyon szomorúan fejezi ki véleményét: 'Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.' Az ő szomorúságát látva Jézus 'a lelke mélyéig megrendült', majd a sírhoz indul és feltámasztja Lázárt, visszahívja őt az életre (vö. Jn 10.32-33). Másodszor a jeruzsálemi bevonuláskor fordul elő a kifejezés. Jézus jól tudja, hogy hamarosan megkezdődik szenvedése. Ezt mondja: 'Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!' (Jn 12,27.28). A harmadik esetről pedig a mai evangéliumban olvasunk, az Úr megrendült lélekkel beszél arról, hogy egyik apostola hamarosan el fogja őt árulni. Istentől való elfordulásomat, bűnömet Jézus megrendült lélekkel nézi.
© Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte. És Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért. Amen.

Forrás ~ Internet

NAPI EVANGÉLIUM

2018. március 26. – Nagyhétfő

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: 'Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?' Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: 'Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.' A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban. Jn 12,1-11

Elmélkedés

Jézus szenvedéstörténetét János evangélista a betániai vacsorával vezeti be, erről olvasunk ma, nagyhétfőn az evangéliumban. Az esemény közvetlenül a jeruzsálemi bevonulás előtt történt. Jézus tehát elhagyja a Jordán biztonságos vidékét, ahová korábban a felé irányuló fokozódó ellenséges megnyilvánulások miatt visszahúzódott, és újra Jeruzsálembe indul. Betánia Jeruzsálem közelében fekszik, itt lakik testvéreivel, Máriával és Mártával Lázár, akit feltámasztott a halálból. A betániai étkezés különös eseménye Jézus olajjal való megkenése. Mária teszi ezt, majd hajával törli meg az Úr lábát. Cselekedete kiváltja Júdás rosszallását, aki ugyan azt hangoztatja, hogy a drága olaj árát akár a szegényeknek is lehetett volna adni, de valójában nem ez a szándéka. Mária cselekedetét az evangélista jelképnek tekinti. A szeretet jele ez, amely felülmúlja a vendégszeretet hagyományos, szokásos megnyilvánulásait. Az olajjal való megkenés előkészület az Úr temetésére. Akkor ugyanis az ünnep beállta miatt már nem lesz idő arra, hogy a holttestet bebalzsamozzák. Az ünnep elmúltával pedig már nem lesz rá alkalom, mert Jézus feltámad a halálból. Elgondolkodunk Mária és Júdás jellemén, viselkedésén. Egyikük a szeretet jelét mutatja, a másiknak a lopáson és az áruláson jár az esze. Cselekedeteim feltárják szívem rejtett érzéseit.
© Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nélküled semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. Egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek! Amen.

Forrás ~ Internet

NAPI EVANGÉLIUM

2018. március 25. – Virágvasárnap

Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek, Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: 'Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi.' El is mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a szamárcsikót. Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: 'Miért oldjátok el a szamarat?' Azt válaszolták, amit az Úr mondott nekik, és erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vezették. Ráterítették a köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra teregették köntösüket, mások meg a lombos faágakat, amelyeket a réten vágtak. Akik előtte jártak, és akik kísérték, így kiáltoztak: 'Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!' Mk 11,1-10

Elmélkedés - 'Áldott, aki az Úr nevében jön!'

Nagyböjti utunk utolsó hetéhez érkeztünk. A mai nappal, virágvasárnap ünnepével elkezdődik a nagyhét. E napon Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, ezt olvassuk az evangéliumban. Márk evangélista hangsúlyozza, hogy semmi sem történt véletlenül vagy a sorsnak köszönhetően. Jézus tudatosan készül a bevonulásra, ez világosan látszik az előkészületekből. A két falu, Betfagé és Betánia Jeruzsálemtől mindössze egy óra járásnyira, néhány kilométerre fekszenek. Innen küldi el Jézus két tanítványát, hogy hozzanak neki egy szamarat. Pontos részleteket is megad, a falu szélén találják majd meg a szamarat, amelyen még nem ült ember. A két tanítvány mindent pontosan úgy talál, ahogyan azt az utasítás tartalmazta. Jézus, aki eddig mindenhová gyalog ment, legfeljebb időnként szállt hajóba a Galileai-tengeren, most felül a szamár hátára és így közeledik Jeruzsálemhez. Természetesen nem fáradtságról van itt szó, hanem jelképes cselekedetről. Az embereknek a szamárháton közeledő Jézus láttán rögtön eszükbe jut Zakariás próféta jövendölése az eljövendő Messiásról: 'Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán' (Zak 9,9). A szelíden érkező Jézus látványa ujjongásra ösztönzi a népet. Királyként fogadják és köszöntik őt, ruháikat terítik elé az útra. A nép lelkesen köszönti az Urat: 'Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!' A jelenlévők azt gondolják, hogy most teljesedik be a messiási ígéret, amely szerint az eljövendő megváltó majd Dávid király családjából fog származni. Amikor az éljenző nép most Dávid királyt emlegeti, akkor azt fejezik ki ezzel, hogy Jézusban felismerik a Messiást. Ma, a nagyhét kezdetén mi is elindulunk az Úrral Jeruzsálembe. Mostantól kezdve felgyorsulnak az események. Néhány nap múlva már az utolsó vacsora termében találjuk magunkat, majd pedig kimegyünk az Olajfák-hegyére, ahol a vérrel verítékezéssel megkezdődik Jézus szenvedése. Még ezen az éjszakán elfogják és kihallgatja őt a főtanács. Ítéletük szerint Jézusnak meg kell halni, ezért a római helytartó, Pilátus elé viszik és tőle várják, tőle kényszerítik ki a halálos ítéletet. Péntekre már egészen megváltozik a hangulat. A korábban Jézust éltető és messiásként köszöntő nép a halálát követeli, amit a Golgotán végre is hajtanak, keresztre feszítik Jézust. Halálával azonban nem érnek véget az események. Feltámadása új fordulatot hoz és egyúttal új megvilágításba helyezi a kereszthalált. Ami eddig szégyennek tűnt, abban a keresztény közösség tagjai felismerik a megváltás rendkívüli cselekedetét. Az Úr halála nem hiábavaló tett volt, hanem üdvösségünket kiérdemlő cselekedet. Halála nem értelmetlen, hiszen ez szerepelt Isten megváltó tervében. Halála nem kudarc, hanem annak megnyilvánulása, hogy Isten minden áldozatra képes annak érdekében, hogy a megváltás műve megvalósuljon. A nagyhét folyamán adjunk hálát Isten szeretetéért és kísérjük el Megváltónkat szenvedésének útján! Legyünk mellette halálában, hogy részünk legyen általa a feltámadásban!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. Életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgotán álló kereszten. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet! Hisszük, hogy te vagy az Üdvözítő. Vezess minket az üdvösségre! Amen.

Forrás ~ Internet

NAPI EVANGÉLIUM

2018. március 24. – Szombat

Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: 'Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.' Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: 'Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!' Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: 'Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?' A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt. Jn 11,45-57

Elmélkedés

Az előző napok evangéliumaiban azzal találkoztunk, hogy egyre jobban fokozódik a Jézussal való szembenállás tanítása, kijelentései miatt. A vallási vezetőkben megérlelődik a szándék, hogy vesztét okozzák, megkövezzék. A mai evangélium azzal kezdődik, hogy Jézus csodái szintén fokozzák a vele szembeni gyanút, ellenszenvet. A csoda, amire a bevezetés utal, Lázár feltámasztása. Az esemény láttán ugyanis sokan hittek Jézusban. Ezen nem lepődünk meg, hiszen egyetlen ember sem képes senkit visszahozni a halálból. Ha tehát Jézus képes erre, akkor természetfeletti ereje van, nagyobb hatalommal rendelkezik, mint bárki ember, s ebből az következik, hogy ő valóban Isten. Lázár feltámasztása után a zsidó főtanács veszi a kezébe az ügy kezelését. Döntés születik arról, hogy Jézusnak meg kell halnia. Nincs még szó kihallgatásról, Jézust nem idézik a főtanács elé, hanem eddigi ismereteik alapján megelőlegezik a halálos ítéletet. A farizeusok azt feltételezik, hogy Jézus működése nyomán beáll valamiféle politikai zavar, talán lázadás indul, amelyet a rómaiak bizonnyal nem fognak eltűrni, sokakat megölnek, talán még a templomot is lerombolják. Ezt a veszélyt úgy lehet elhárítani, ha Jézust megölik. A halálos ítélet kimondását János evangélista úgy mutatja be, hogy egyúttal megfogalmazza Jézus halálának értelmét: ő az egész népért, minden emberért fog meghalni.
© Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled. Amen.

Forrás ~ Internet
 
NAPI EVANGÉLIUM

2018. március 23. – Péntek

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: 'Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?' A zsidók ezt válaszolták: 'Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.' Jézus ezt felelte: 'A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt - és az írás nem veszítheti érvényét -, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! - mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.' Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: 'János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.' És sokan hittek Jézusban. Jn 10,31-42

Elmélkedés

Jézus szavai egyesekben hitet ébresztenek, mások viszont elutasítják őt. Amikor egyes zsidók hitetlenségéről esik szó Jézus kijelentései kapcsán, akkor látnunk kell azt is, hogy nem értetlenség ennek az oka. Pontosan értik, hogy mit mond Jézus, megértik kijelentéseinek tartalmát, és éppen ez háborítja fel őket. Az Úr kijelentette magáról: 'Én és az Atya egy vagyunk' (Jn 10,30). Ehhez még azt is hozzáteszi, hogy ő az Isten Fia. E szavainak értelmét felfogják a zsidók és istenkáromlásnak tartják. Törvényeik szerint, aki Istenné teszi magát, Istennek nevezi önmagát, az halálbüntetést érdemel, meg kell őt kövezni. Minél többet nyilatkoztat ki Jézus származásáról és az Atyával való egységéről, annál inkább növekszik ellenfeleinek gyanúja és haragja. Olyan kiváltságot hirdet magáról, amelyet nem tudnak összeegyeztetni az emberi személyével, benne ugyanis továbbra is csak egy embert látnak, aki ugyanolyan, mint bárki más. Fordulópontot az hozhatna gondolkodásukba, ha felismernék és elfogadnák azt, hogy ő az Isten Fia, de ez természetesen már hitet jelentene. Szavai miatt el akarják őt fogni, de kiszabadítja magát. A fokozódó feszültség miatt Jézus Jeruzsálemet is elhagyja, a Jordán vidékére megy, ahol emlékeznek még Keresztelő Jánosra és az ő Jézusról szóló tanúságtételére. A jelenet azzal a megállapítással zárul, hogy 'sokan hittek Jézusban.' Ez éppen annak ellentéte, ami Jeruzsálemben volt tapasztalható. A nagyböjti idő végéhez közeledve nekem is lassan döntenem kell, hogy melyik oldalra állok: a hitetlenek vagy a Krisztusban hívők közé?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Rombold le bennünk azt az ingatag építményt, amelyet bűneink köveiből emelünk! Rombolj le bennünk mindent, amit a magunk dicsőségére építettünk! Te építsd fel ezután lelkünk templomát, amely a te szereteted hajléka. Evangéliumod igazsága lakjon szívünkben és újítsa meg életünket, hogy az örömhír továbbadásával és feltámadásod hirdetésével újjáépítsük az Egyházat. Amen.

Forrás ~ Internet

NAPI EVANGÉLIUM

2018. március 22. – Csütörtök

Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: 'Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.' A zsidók azt felelték: 'Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: 'Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre'. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?' Jézus így válaszolt: 'Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.' A zsidók erre felháborodtak: 'Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?' Jézus így válaszolt: 'Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.' A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból. Jn 8,51-59

Elmélkedés

Az Istentől kapott szabadságunknak köszönhetően képesek vagyunk arra, hogy elutasítsuk a bűnt, megszabaduljunk annak kényszerítő erejétől és Isten szolgálatát válasszuk. Szabad és felelősségteljes választásunk következménye az, hogy az örök életben együtt lehetünk majd Istennel. Ezzel kapcsolatban teszi Jézus a következő kijelentést: 'Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.' Értelemszerűen az fogja Jézus tanítását megtartani, aki hisz benne és hisz abban, hogy ez a tanítás az örök életre vezet. Ehhez azonban hozzá kell tennünk azt, hogy a mi Urunk nem csak a szóbeli tanítás megvalósítását várja tőlünk, hanem az ő követését is, hiszen ő a vezetőnk az örök élet útján. Jézus tanítása túlmutat a földi élet néhány évtizednyi keretein, kiszélesíti az idő távlatait, megnyitja számunkra az örökkévalóságot. Földi életünk lezárul a halál pillanatával, de ezután következik a feltámadás, amely révén Isten átvezet minket az örök életbe. Hitünknek egy újabb lényeges eleme tehát az, hogy higgyünk a feltámadásban. Krisztus megígéri, hogy akik a földön hisznek benne és vele élnek, azok részesedni fognak majd a feltámadásban is. A nagyböjti időszak az Úr feltámadásának húsvéti eseményéhez vezet, amely esemény megerősíti bennem az örök élet hitét és vágyát.
© Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom! Köszönöm, hogy jelenléteddel mindent átformálsz! Téged nem kötnek a formulák, az előírt rendelkezések. Nem külső parancsoknak akarod, hogy engedelmeskedjünk, hanem az élő Istennek. Szentlelkedet nem lehet korlátok közé szorítani. Az új Borhoz, ami te magad vagy, új tömlőt akarsz adni. S bár nem veted el a régi törvényeket, újat adsz nekünk, amit a szívünkbe írsz. Nem szeretnéd, ha pusztán szokások rabjai lennénk, hogy csak azért böjtöljünk, mert mások ezt teszik. Ennek csak akkor van értelme, ha belülről érezzük szükségét, amikor nem vagyunk közel hozzád. Köszönöm, Uram, hogy megmutatod, hogyan éljek Lélekből, belső indíttatásból, és nem kívülről magamra öltött szabályok szerint. Amen.

Forrás ~ Internet

NAPI EVANGÉLIUM

2018. március 21. – Szerda

Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: 'Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.' Ők erre tiltakoztak: 'Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?' Jézus így felelt: 'Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont Isten Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.' Erre közbevágtak a zsidók: 'A mi atyánk Ábrahám!' Jézus így folytatta: 'Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!' Ők azonban tovább erősködtek: 'Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.' Jézus azonban megállapította: 'Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.' Jn 8,31-42

Elmélkedés

Az Úr szavaiból tudjuk, hogy mindent az Atya megbízásából tesz, cselekedetei a mennyei Atya akaratának a megnyilvánulásai. Neki engedelmeskedik akkor is, amikor vállalja a szenvedést és feláldozza életét a kereszten az emberek megváltása érdekében. Az Atyával való egysége és iránta való engedelmessége immár nem titok senki előtt, nyíltan beszél erről tanításai során. Az egyszerű nép és a vallási vezetők egyaránt hallják ezt az üzenetet, ezt a kinyilatkoztatást, de mégis másként reagálnak rá. A mai részben nem a hitetlenekhez szól Jézus, hanem a benne hívőket akarja tanítani: 'Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim.' A tanítványi élet lényege a Jézus személyéhez való kapcsolódás, valamint tanításának megismerése és teljesítése. Majd hozzáteszi: 'megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.' János evangélista itt tulajdonképpen nem Isten, nem az Atya megismerésére gondol, hanem kifejezetten a Fiúisten, Jézus személyének megismerésére, aki aztán majd megismerteti az emberekkel az Atyát. Tehát az Atya megismerése Jézus személyén keresztül lehetséges számunkra. Jézus joggal nevezi magát Igazságnak, hiszen ő a kinyilatkoztatás teljessége, személyében a szentháromságos Isten teljesen feltárja és odaajándékozza magát az embereknek.
© Horváth István Sándor

Imádság

Könyörülj rajtam, Uram Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat. Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk! Amen.
Canisius Szent Péter

Forrás ~ Internet

NAPI EVANGÉLIUM

2018. március 20. – Kedd

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: 'Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.' A zsidók erre tanakodni kezdtek: 'Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek'? Jézus így folytatta: 'Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.' Erre megkérdezték: 'De hát ki vagy te?' Jézus azt válaszolta: 'Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.' De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: 'Ha majd felemelitek a kereszten az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.' E szavak után sokan hittek Jézusban. Jn 8,21-30

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus már tanított az Atyával való egységéről, arról, hogy ő az Atya küldötte, valamint arról, hogy maga az Atya tesz minderről tanúságot. A mai evangéliumi szakaszban e kijelentéseinek összefoglalásaként vonja le a végső következtetést: 'semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam.' Ennek igazsága majd akkor fog sokak számára világossá válni, amikor a kereszten felemelik őt. A hitetlenség oka az, hogy ellenfelei nem akarják megérteni őt, nem akarják elfogadni isteni származását. Mindaddig, amíg csupán valóságos embert látunk benne, de nem hiszünk abban, hogy Jézus valóságos Isten, nem fogunk megérteni semmit a küldetéséből, és nem fog vágy ébredni bennünk, hogy kövessük őt. A benne nem hívők számára az Úr figyelmeztetése így hangzik: 'meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok.' A hit és hitetlenség állnak itt egymással szemben, mint az ember lehetséges válaszai. Amikor Jézus származásának és küldetésének titkába beavatja az embereket, és amikor megismerteti velük az Atya üdvözítő tervét, akkor lehetőséget ad a döntésre. Az egykori hallgatósághoz hasonlóan mi is választás elé kerülünk: hiszünk-e benne vagy hitetlenül elutasítjuk őt? A döntés távolabbi következménye, hogy a hitetlenek meghalnak bűneikben és emiatt a kárhozatra kerülnek, ezzel szemben a Jézusban hívők és a hitükben hűségesen kitartók elnyerik bűneik bocsánatát és jutalmul az örök életet kapják.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet! Amen.

Forrás ~ Internet