1,3
Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a
kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével
és erejével hívott el minket.
1,4 Ezek által kaptuk meg azokat az
ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak hogy általuk
isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a
pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.
1,5 Éppen
ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben
mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet,
1,6 az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet,
1,7 a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.
1,8 Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.
1,9 Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult. (1 Péter)
Péter azt mondja nekünk, hogy hívőkként „isteni természet részesei"
vagyunk. Azáltal, hogy isteni természet részeseivé váltunk, az életünk
olyan pozícióba emelkedett, melyre soha nem lett volna lehetőségünk a
megtérésünk előtt. Emiatt az új pozíció miatt, láthatjuk mindazt, „ami
az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját
dicsőségével és erejével hívott el minket", működni az életünkben.
Vegyük észre, hogy a dolgok, amik az életre és a kegyességre
(Isten-szerint-valóságra) valók, mind abból származnak, hogy ismerjük
Istent, Aki bennünk él. A bennünk élő Isten valódi ismerete pedig a
következő gyümölcsök megjelenését eredményezi az életünkben: igaz
emberség, önuralom, állhatatosság, kegyesség (Isten-szerint-valóság),
testvéri szeretet és minden ember iránti szeretet. Ahogy ezek a
gyümölcsök növekednek a szívünkben, garantálják, hogy hívőkként soha nem
leszünk gyümölcstelenek, meddők.
A Szent Szellem gyümölcseit
illetően, Péter ugyanazt tanítja, mint Pál. Mégpedig azt, hogy a valódi
Isten ismeretnek ezek a csodálatos gyümölcsei, mindig a megváltott
szívből kell, hogy fakadjanak. A gyümölcs természetesen fejlődik ki, és
csak az Isten által adott elemekre van szüksége ehhez. Ahogy az almafát
sem tudjuk sürgetni és rávenni, hogy almát teremjen, ugyanígy a
szívünket sem tudjuk rábírni, hogy az isteni élet terméseit produkálja.
Akkor hát, miért olvassuk a Bibliában, hogy ezeknek a gyümölcsöknek ott
kell lenniük az életünkben, ha egyszer csak a Szent Szellem képes
létrehozni azokat? És ha nincsenek jelen az életünkben, akkor annak a
felismerése, hogy hiányt szenvedünk bennünk, hogyan segíthet előhozni
azokat? Péter a 9. versben ad nekünk választ:
„Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult."
Ha a hívő hiányt szenved a felsorolt erényekből, az nem azt jelenti,
hogy nem eléggé odaszánt. A gyümölcstermésnek semmi köze sincs az
erőlködéshez, vagy a cselekedetekhez. Hanem a dolog ott hibádzik, hogy a
hívő vak arra, hogy valójában ki ő Krisztusban, és szellemileg
rövidlátó a Benne való pozíciójával kapcsolatban. Valamint,
megfeledkezett arról, hogy Jézus Krisztus vére miatt a bűnei
eltöröltettek.
Annyi problémát elkerülhetnénk, ha naponta
emlékeztetnénk magunkat erre. Annak a felismerése, hogy Isten
megbocsátotta minden bűnünket, elhallgattatja szívünkben lévő
kárhoztatást, és lehetővé teszi, hogy szabadon éljünk Isten csodálatos
kegyelmében. Amikor ráébredünk megbocsátottságunkra, akkor a szellemi
szemeink megnyílnak és látjuk Isten tervét az életünkre. Az Ő gyümölcsei
felfakadnak lényünk minden részében, és azokban az ígéretekben járunk,
„amelyek... drágák, sőt a legnagyobbak".
Paul White
