'A szövetség ládáját Jeruzsálembe viszik'

Azokban a napokban: Dávid Összegyűjtötte Izraelből a legjavát, harmincezer férfit, aztán elindult Dávid, és az egész vele tartó sereggel a júdeai Baalába vonult, hogy elhozza onnan Isten ládáját, amely a Seregek Urának nevét viseli, aki a kerubok fölött trónol. Isten ládáját egy új szekérre tették azután, hogy elhozták Abinadab házából, amely a dombon állt, s Abinadab fiai, Uza és Achjo vezették a szekeret. Uza az Isten ládája mellett ment, Achjo pedig előtte ment. Dávid és Izrael egész háza teljes lendülettel táncoltak az Úr előtt, s énekeltek citera, hárfa, dob, csengettyű és cintányér kíséretében.

Amikor azonban Nachon sátorához értek, Uza kinyújtotta kezét az Isten ládája felé, és megfogta, mert az ökrök megbillentették. Erre fellángolt az Úr haragja Uza ellen, s lesújtott rá az Isten a vétkéért, úgyhogy meghalt ott, az Isten ládája mellett. Dávid nagyon megütődött rajta, hogy az Úr olyan hirtelenül elragadta Uzát. Ezért hívják azt a helyet mind a mai napig Perec-Uzának. Azon a napon félelem fogta el Dávidot az Úr színe előtt, s azt mondta magában: 'Hogy jöhet hozzám az Úr ládája?' Ezért Dávid nem akarta, hogy hozzá, Dávid városába vigyék az Úr ládáját, hanem a Gátból való Obed-Edom házába vitette. Az Úr ládája három hónapig maradt a Gátból való Obed-Edom házában, és az Úr megáldotta Obed-Edomot egész háza népével egyetemben.

Amikor aztán hírül vitték Dávid királynak: 'Az Úr megáldotta Obed-Edom egész háza népét és mindenét, amije csak van, az Úr ládájáért', akkor Dávid elment, és Obed-Edom házából nagy örömmel Dávid városába vitte Isten ládáját. Amikor azok, akik az Úr ládáját vitték, hat lépést tettek, feláldozott egy marhát és egy hizlalt bárányt. S táncolt is Dávid - teljes erejéből - az Úr előtt, közben egy vászon efod övezte, így vitte fel Dávid és Izrael háza ujjongás és harsonaszó kíséretében az Úr ládáját. Amikor azonban az Úr ládája bevonult Dávid városába, történt, hogy Saul lánya, Michal kinézett az ablakon. Amikor meglátta, hogy Dávid király ugrál és forog az Úr előtt, szívében megvetette.

Az Úr ládáját bevitték, és a sátorban arra a helyre állították, amelyet Dávid kijelölt neki. Akkor Dávid égőáldozatot és közösségi áldozatot mutatott be az Úr előtt, s amikor készen lett az égőáldozatnak és a közösségi áldozatnak a bemutatásával, megáldotta a népet az Úr nevében. Azután az egész népnek, Izrael fiai egész seregének, a férfiaknak éppúgy, mint a nőknek kiosztatott egy-egy kenyeret, egy csomó datolyát és egy-egy mazsolás kalácsot. Azután az egész nép hazament.

Amikor Dávid hazatért, hogy családját is megáldja, Saul lánya, Michal Dávid elé lépett, s azt mondta: 'Milyen tiszteletre méltó módon viselkedett ma Izrael királya, amikor szolgái szolgálóinak szeme láttára levetkőzött, ahogy csak a csőcselékből szokott valaki levetkőzni!' Dávid így válaszolt Michalnak: 'Az Úr előtt táncoltam! Az Úr életére, aki engem atyád és egész háza helyett kiválasztott, s megtett fejedelemnek az Úr népe, Izrael fölött: az Úr előtt igenis táncolok. Sőt még jobban megalázkodom, mint most, akkor is, ha a te szemedben megvetésre méltó vagyok is. Mert a szolgálók körében, akiket említettél, azok körében tiszteletet váltok ki.' Michalnak, Saul lányának egész halála napjáig nem lett gyermeke. 

Sámuel második könyvéből 6. fejezet 1-23.

Forrás ~ Internet

'Péter és Pál apostol találkozása'

Testvéreim! Amikor tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem a Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak, nem hallgattam a testre és a vérre, és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, s nála maradtam tizenöt napig. Más apostolt nem is láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Amit itt írok, Isten előtt mondom, nem hazugság.

Azután elmentem Szíria és Kilikia tartományba. Júdea Krisztusban hívő egyházai tehát személyesen nem ismertek meg. Csak hallomásból tudták rólam: Aki valamikor üldözött bennünket, most hirdeti a hitet, amelynek azelőtt a romlására tört. És magasztalták értem az Istent!

Tizennégy évvel később Barnabás kíséretében ismét fölmentem Jeruzsálembe, s Tituszt is magammal vittem. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem oda, s megbeszéltem velük, a tekintélyesekkel külön is az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, nehogy hiába fáradozzam, s addigi fáradozásom is hiábavaló legyen. 

Ők még kísérőmet, Tituszt sem kényszerítették körülmetélkedésre, jóllehet görög volt, a betolakodott hamis testvérek ellenére sem, akik azért tolakodtak be közénk, hogy kifürkésszék Krisztus Jézusban való szabadságunkat, és szolgaságba taszítsanak bennünket. Ezeknek egy pillanatra sem tettünk engedményt, hogy az evangéliumot tisztán megőrizzük számotokra. Azok, akiknek tekintélyük volt - hogy azelőtt milyenek voltak, nekem mindegy, az Isten nem nézi a személyt -, a tekintély birtokosai semmire sem köteleztek.

Ellenkezőleg: elismerték, hogy én éppúgy megbízatást kaptam az evangélium hirdetésére a körülmetéletlenek, mint ahogy Péter a körülmetéltek körében. Aki ugyanis Péternek erőt adott a körülmetéltek közötti apostolkodásra, velem is együtt munkálkodott a pogányok között. Amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, fölismerték az osztályrészemül jutott kegyelmet, az egyetértés jeléül kezüket nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok, ők meg a körülmetéltek körében. Csak legyen gondunk a szegényekre, ennek viszont igyekeztem is eleget tenni. 

 Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből 1. fejezet 15 – 2. fejezet 10.

Forrás ~ Internet 

'Dávidot Hebronban fölkenik Júda királyává'

Azokban a napokban Dávid megkérdezte az Úrtól: 'Fölmenjek-e Júda valamelyik városába?' Az Úr ezt a feleletet adta neki: 'Föl!' Aztán azt kérdezte Dávid: 'Hová menjek?' A válasz így hangzott: 'Hebronba.' Így hát Dávid oda ment, s vele a két asszony is, a jiszreeli Achinoam, valamint Abigail, a kármeli Nabal felesége. Azokat az embereket is oda vonultatta Dávid, akik vele tartottak, mindegyiküket a családjával együtt; Hebron falvaiban telepedtek le. Akkor Júda férfiai elmentek, és Dávidot fölkenték Júda házának királyává.

Dávidnak hírül vitték, hogy a gileádi Jábes lakói eltemették Sault. Erre Dávid követeket küldött a gileádi Jábes lakóihoz ezzel az üzenettel: 'Áldjon meg benneteket az Úr, hogy könyörülettel voltatok uratok, Saul iránt, és eltemettétek. Legyen hozzátok könyörületes és jóságos az Úr! S magam is jót teszek veletek, amiért így viselkedtetek. De most szedjétek össze magatokat, és legyetek bátrak! Mert uratok, Saul halott, ám engem Júda háza fölkent királyává.'

Abner azonban, Nernek a fia, Saul seregének a vezére fogta Isbaalt, Saul fiát, és elvitte Machanajimba, és megtette Gileád, valamint az aseriták, Jiszreel, Efraim, Benjamin és egész Izrael királyává. Saul fia, Isbaal negyven esztendős volt, amikor Izrael királya lett, és két évig uralkodott. Csak Júda háza csatlakozott Dávidhoz. Az az idő, ameddig Dávid Hebronban Júda háza fölött uralkodott, hét évet és hat hónapot tett ki.

Saul háza és Dávid háza között még sokáig folytatódott a háborúskodás. Dávid egyre hatalmasabb lett, Saul háza pedig mindig gyengébb. Hebronban fiai születtek Dávidnak. Elsőszülötte Amnon volt, a jiszreeli Achinoamtól; második fia Kileáb, a Kármelbe való Nabal feleségétől, Abigailtól; a harmadik Absalom, a gesuri király, Talmai lányának, Machának a fia; a negyedik Adonija, Haggit fia; az ötödik Sefatja, Abital fia; a hatodik Jitream, Dávid feleségétől, Eglától. Ezek születtek Dávidnak Hebronban. 

 Sámuel második könyvéből 2. fejezet 1-11; 3. fejezet 1-5.

Forrás ~ Internet

'Öltsétek fel az Istennek teljes fegyverzetét'

Testvéreim! Azt mondom, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiúságokon járatják az eszüket. Sötétség borult elméjükre, és elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye. Lelkileg eltompulva kicsapongásokra adták magukat, és kapzsiságból mindenféle ocsmányságot űznek.

Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól, ha valóban őrá hallgattatok, és megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság. Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény.

Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak. Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Ne adjatok teret a sátánnak. Aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék, és keressen kenyeret keze munkájával, hogy legyen miből adnia a szűkölködőknek is. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljatok hallgatóitoknak.

Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből. Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.

Ezért öltsétek fel az Istennek teljes fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát. 

 Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből 4, 17-32; 6, 10-17

 

Forrás ~ Internet

 

 

'Saul az endori halottidéző asszonynál'

Azokban a napokban: Sámuel meghalt, és egész Izrael elsiratta. Városában, Rámában temették el. A halottidézőket és a jövendőmondókat meg kiűzte Saul az országból. Amikor a filiszteusok egybegyűltek, elindultak, és Sunem közelében ütöttek tábort. Saul összehívta egész Izraelt, és a Gilboa környékén táboroztak. A filiszteusok táborának láttán félelem fogta el Sault, csak úgy remegett a szíve. Ezért Saul megkérdezte az Urat, de az Úr nem adott neki feleletet, sem álmában, sem jelekkel, sem pedig a próféták által.

Ezért Saul megparancsolta szolgáinak: 'Kerítsetek nekem egy asszonyt, aki ért a halottidézéshez! Elmegyek, és kérdést intézek hozzá.' Szolgái azt felelték: 'En-Dorban van egy halottlátó asszony.' Erre Saul álarcot öltött, más ruhába öltözött, és két emberével elment hozzá. Éjszaka értek oda az asszonyhoz, így szólt hozzá: 'Mondd meg nekem a jövendőt, halottat idézve, de azt idézd meg, akit megnevezek.' Az asszony ezt válaszolta neki: 'Magad is tudod, mit tett Saul: mind kiirtotta az országból a halottidézőket és a jövendőmondókat. Miért állítasz hát csapdát nekem? Azért, hogy elvedd az életemet?' Erre Saul megesküdött neki az Úrra. Azt mondta: 'Amint igaz, hogy az Úr él: ezzel nem vonsz magadra bűnt.' Így hát az asszony megkérdezte: 'Kit idézzek meg neked?' 'Sámuelt idézd meg!' - felelte.

És az asszony látta Sámuelt, és hangosan felkiáltott. Aztán így szólt az asszony Saulhoz: 'Miért vezettél félre? Hiszen Saul vagy!' A király azt válaszolta neki: 'Ne félj! Mit látsz?' 'Egy szellemet látok, amint fölfelé száll a földről' - mondta az asszony. Saul megkérdezte: 'Milyennek látod?' Az asszony így felelt: 'Egy öregember száll fölfelé, köntösébe burkolózva.' Ebből Saul megtudta, hogy Sámuel. A földig hajolt, és leborult előtte.

Sámuel így szólt Saulhoz: 'Miért zavarsz nyugalmamban, s miért idéztél meg?' 'Nagy szorultságban vagyok - válaszolta Saul -, mert a filiszteusok hadat indítottak ellenem, és az Úr elfordult tőlem: nem ad nekem feleletet sem a próféták által, sem álmomban. Ezért idéztelek meg. Mondd meg nekem, mit tegyek.' 'Miért kérdezel - felelte Sámuel -, amikor az Úr elfordult tőled, és ellenséged lett? Azt tette veled az Úr, amit általam előre megmondott neked. Az Úr kiragadja kezedből a királyságot, és rokonodnak, Dávidnak adja, mert nem hallgattál az Úr szavára, és izzó haragját nem töltötted ki Amaleken, ezért tette ma veled ezt az Úr. Az Úr veled együtt Izraelt is a filiszteusok kezére adja. Holnap fiaiddal egyetemben velem leszel, s az Úr Izrael táborát is a filiszteusok kezére adja.' Saul erre egész hosszában elterült a földön, mert Sámuel szavai miatt nagy félelem kerítette hatalmába. Semmi erő nem volt benne, hiszen egész nap és egész éjjel nem evett semmit.

Amikor az asszony odalépett Saulhoz, és látta, hogy teljesen elerőtlenedett, így szólt hozzá: 'Nézd, szolgálód csak parancsodnak engedett. Kockára tettem életemet, és teljesítettem kívánságodat, amellyel hozzám fordultál. Most hát hallgass szolgálód szavára! Hadd adjak neked egy darab kenyeret. Edd meg, hogy erőre kapj és elmehess utadra.' De visszautasította: 'Nem eszem' - felelte. Hanem amikor szolgái az asszonnyal együtt unszolták, engedett szavuknak: fölállt a földről, és leült. Az asszonynak volt egy hizlalt borja a háznál. Gyorsan levágta, aztán fogta a lisztet, bedagasztotta, és kovász nélkül lepényt sütött belőle. Aztán Saul és szolgái elé tette. Miután ettek, fölálltak, és még azon éjszaka visszatértek. 

 Sámuel első könyvéből 28. fejezet 3-25.

Forrás ~ Internet

 

 

'Dávid nagylelkűsége Saullal szemben'

Azokban a napokban: Dávid elindult, és elment arra a helyre, ahol Saul táborozott. Dávid megnézte a helyet, ahol Saul és seregének a vezére, Ner fia, Abner aludt; Saul a táborban aludt, és a csapat körülötte tanyázott. Akkor Dávid a hetita Achimelechhez, valamint Abisájhoz, Ceruja fiához és Joáb testvéréhez fordult, és így szólt: 'Ki jön le velem Saul táborába?' 'Én lemegyek' - válaszolta Abisáj. Így Dávid és Abisáj éjszaka megközelítették a csapatot. Sault alva találták a táborban - a lándzsája a fejénél a földbe szúrva. Abner és a csapat körülötte aludt. Erre Abisáj azt mondta Dávidnak: 'Ma az Isten kezedbe adta ellenségedet. A saját lándzsájával odaszögezem a földhöz, egyetlen döféssel, másodikra már nem lesz szükség.' Dávid azonban így felelt Abisájnak: 'Ne öld meg, mert ki maradt büntetlen, aki az Úr fölkentjére emelte kezét?!'

 

Aztán így folytatta Dávid: 'Amint igaz, hogy az Úr él: vagy az Úr öli meg, vagy elérkezik halála napja, vagy pedig csatába száll, és ott pusztul. Az Úr óvjon attól, hogy kezet emeljek az Úr fölkentjére! Fogd a lándzsát, amely a király fejénél van, meg a vizeskorsót, és menj innét!' Ezzel Dávid fogta Saul feje mellől a lándzsát meg a vizeskorsót, és elosontak anélkül, hogy valaki látta, vagy észrevette, vagy pedig fölébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk.

Amikor Dávid a szemközti oldalra ért, valamivel távolabb kiállt a hegycsúcsra, úgyhogy egy széles sáv volt köztük. S Dávid odakiáltott a seregnek és Ner fiának, Abnernek: 'Nem felelsz, Abner?' 'Ki vagy, aki szólítasz?' - kérdezte Abner. Dávid így válaszolt: 'Hát férfi vagy? Ki fogható hozzád Izraelben? Miért nem ügyeltél uradra, a királyra? Valaki odament a seregből, hogy megölje uradat, a királyt. Nem volt szép, amit tettél. Amint igaz, hogy az Úr él: halált érdemeltek, amiért nem vigyáztatok uratokra, az Úr fölkentjére. Nézd csak meg, hol van a király lándzsája, és hol a vizeskorsó, amely a fejénél állt!'

Saul megismerte Dávid hangját, és odaszólt: 'Nem a te hangod az, fiam, Dávid?' 'De igen, uram és királyom!' - válaszolta Dávid. Aztán így folytatta: „Miért üldözi uram szolgáját? Mit vétettem? Milyen igazságtalanság tapad a kezemhez? Vessen ügyet uram és királyom a szavaimra! Ha az Úr bujtott fel ellenem, akkor szálljon felé áldozat illata. Ha azonban emberek voltak, legyenek átkozottak az Úr színe előtt. Mert elűznek, hogy ne legyen örökrészem az Úr földjén, hiszen azt mondják: »Menj innét, szolgálj más isteneknek!« De nem, vérem nem omlik az Úrtól távol a földre. Még akkor sem, ha Izrael királya kivonult, hogy hajszolja életemet, amint a hegyek közt a foglyot szokás üldözni.'

 Erre Saul azt mondta: 'Vétkeztem. Igazságtalan voltam. Térj vissza, fiam, Dávid! Többé nem teszek neked rosszat, mivel ma kedves volt szemedben az életem. Igen, esztelen voltam, és nagyot tévedtem.' Dávid így felelt: 'Lám, itt a király lándzsája. Jöjjön át valamelyik szolgád, és vigye el! Az Úr mindenkinek megfizet igazságosságában és hűségében. Az Úr ma kezembe adott, de nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére. Amilyen kedves volt az életed a szememben, legyen az én életem is olyan kedves az Úr szemében! Szabadítson ki minden szorongatottságból!'

Saul erre azt mondta Dávidnak: 'Légy áldott, fiam, Dávid! Minden bizonnyal szerencsés leszel, és eléred célodat.' Dávid ment az útján, Saul meg hazatért.   

Sámuel első könyvéből 26. fejezet 5-25.

Forrás ~ Internet

'A próféta meghívása'

Így szólt hozzám az Úr: 'Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.' Erre azt mondtam: 'Jaj, Uram, Isten! Nézd, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok.'

De az Úr így válaszolt: 'Ne mondd azt, hogy ifjú vagyok, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok! Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt neked.'

Akkor az Úr kinyújtotta kezét, megérintette ajkamat, és így szólt hozzám: 'Nézd, ajkadra adom szavaimat, ma nemzetek és országok fölé állítalak, hogy gyomlálj és rombolj, hogy pusztíts és szétszórj, hogy építs és ültess.

Azért hát övezd fel derekadat; kelj föl, és mondd el nekik mind, amit parancsolok neked. Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg a szemük előtt. Én meg a mai napon erős várossá teszlek; vasoszloppá és ércfallá az egész ország ellenében, Júda királyai és főemberei ellen, papjai és egész népe ellen. Harcolni fognak ugyan ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok, és megszabadítalak' - mondja az Úr. 

 Jeremiás próféta könyvéből 1. fejezet 4-10. 17-19.

Forrás ~ Internet

 

'Dávid menekülése és bujdosása'

Azokban a napokban: Dávid elment Nobba Achimelech paphoz. Ez reszketve ment eléje, és megkérdezte: 'Miért vagy egyedül, miért nincs veled senki?' Dávid így válaszolt Achimelech papnak: 'A király parancsot adott, s azt mondta: Nem szabad senkinek se tudnia arról, amivel megbíztalak, s amit megparancsoltam neked. Ezért megbeszéltem embereimmel, hogy hol találkozunk. Hanem ha van kéznél öt kenyered, add ide, vagy azt, amid van.' A pap e szavakkal válaszolt Dávidnak: 'Rendes kenyerem nincs kéznél, csak fölszentelt kenyér. Tartózkodtak az emberek az asszonyoktól?'

 Dávid ezt a feleletet adta a papnak: 'Egészen biztos! Az asszonyok el voltak tőlünk tiltva, mint mindig, amikor kivonulunk, így tiszták az embereim. Ez ugyan csak közönséges út, de azért ma is biztosan tiszták ebben a tekintetben.' Így a pap fölszentelt kenyeret adott neki, mert nem volt más kenyér, csak az áldozati kenyér, amelyet elvettek az Úr színe elől, hogy friss kenyeret tegyenek oda helyette azon a napon, amelyen elvették.

Azon a napon épp ott volt Saulnak egy embere, az Úr tartotta vissza. Doegnek hívták, edomita volt, és Saul fullajtárainak volt a feje. Dávid megkérdezte Achimelechtől: 'Van itt kéznél egy lándzsa vagy egy kard? Sem a kardomat, sem egyéb fegyveremet nem hoztam ugyanis magammal, mert olyan sürgős volt, amivel a király megbízott.' 'A filiszteus Góljátnak a kardja - felelte a pap -, akit a Terebint-völgyben legyőztél, még itt van. Be van kötve egy kendőbe, és ott van az efod mögött. Ha akarod, hát csak vedd le magadnak, más nincs ott.' 'Olyan nincs is több - mondta Dávid -, add hát ide nekem!'

Dávid tovább ment, és Adullam barlangjába menekült. Ennek hírét vették testvérei és egész családja; lementek, és csatlakoztak hozzá. S azok is mind köré gyűltek, akik szorongatott helyzetben voltak, akik el voltak adósodva, vagy akik elégedetlenkedtek; és ő a vezérük lett. Mintegy négyszáz ember tartott vele. Onnan Dávid Moáb földjére ment, Micpába. Így szólt Moáb királyához: 'Engedd meg, hogy atyám és anyám itt maradjanak nálad, amíg meg nem tudom, mi a terve velem Istennek.' S otthagyta őket Moáb királyánál, úgyhogy ott maradtak mindaddig, amíg Dávid rejtekhelyen volt. Gád próféta azonban így szólt Dávidhoz: 'Ne maradj a rejtekhelyeden, hanem menj, és költözz Júda vidékére.' Dávid tehát elindult, és Herét erdeibe ment.

 Sámuel első könyvéből 21. fejezet 2-10; 22. fejezet 1-5.

Forrás ~ Internet

 

 

'Dávid és Jonatán barátsága'

Azokban a napokban: Amikor a háborúskodás folytatódott, Dávid kivonult, és harcolt a filiszteusok ellen, s olyan nagy vereséget mért rájuk, hogy megfutamodtak előle. De Sault hatalmába kerítette az Úrnak egy rossz szelleme; amikor a házában ült, lándzsát tartva a kezében, Dávid meg pengette a hárfát, Saul megkísérelte, hogy Dávidot lándzsájával a falhoz szegezze, de Dávid kitért Saul támadása elől, úgyhogy a lándzsa a falba fúródott. Erre Dávid elmenekült, és mentette az életét még akkor éjszaka.

Dávid elmenekült Rámából, a próféták házából, s miután hazatért, így szólt Jonatánhoz: 'Mit tettem? Mit követtem el s mit vétettem atyád ellen, hogy az életemre tör?' 'Ne gondolj ilyesmire - válaszolta -, nem fogsz meghalni! Nézd, atyám nem fog addig bele semmibe, se jelentős, se jelentéktelen dologba, míg nekem el nem mondja. Miért titkolná hát el éppen ezt? Az lehetetlenség!' Dávid azonban megesküdött rá: 'Atyád jól tudja, hogy kedvelsz, azért így gondolkodik magában: Ezt nem kell Jonatánnak megtudnia, nehogy sajnálkozzék miatta. De amint igaz, hogy az Úr él és te élsz, csak egy lépés választ el a haláltól.'

Jonatán ezt felelte Dávidnak: 'Megteszem, amire kérsz.' Erre Dávid azt mondta: 'Nézd, holnap újhold ünnepe lesz, s asztalhoz kellene ülnöm a királlyal. De hagyd, hadd menjek el, s hadd rejtőzzem el estig kinn a határban. Ha aztán atyád észreveszi, hogy nem vagyok ott, mondd azt neki, hogy Dávid engedélyt kért tőlem, hogy szülővárosába, Betlehembe mehessen, mert ott tartja meg az egész család az évi áldozati lakomát. Ha erre azt feleli: rendben van, akkor nem fenyegeti szolgádat semmi veszély. De ha haragra lobban, akkor tudd meg, hogy elhatározta vesztemet. Akkor tégy meg szolgádnak egy szívességet, hisz barátságot kötöttél vele az Úr nevében. Ha vétettem, ölj meg magad, miért szolgáltatnál ki atyádnak?'

'Ne is gondolj rá! - válaszolta Jonatán. Ha megtudom, hogy csakugyan elhatározta, hogy a vesztedre tör, miért ne adnám tudtodra?' Erre Dávid megkérdezte Jonatántól: 'De ki mondja meg nekem, ha atyád kemény választ ad?' Jonatán így szólt Dávidhoz: 'Gyere, menjünk ki mind a ketten a határba.' Ki is mentek mind a ketten a határba. Aztán ezt mondta Jonatán Dávidnak: 'Az Úr, Izrael Istene a tanú, hogy holnap ebben az időben kifaggatom atyámat. 

Ha aztán rendben lesz Dávid ügye, s nem küldök senkit, hogy tudtodra adja, ezt meg azt tegye Jonatánnal az Úr. Ha meg atyám úgy látja jónak, hogy vesztedre törjön, ezt is tudatom veled, hadd mehess el. S elmehetsz épségben, egészségben, és veled lesz az Úr, ahogy atyámmal vele volt. Ha aztán még életben leszek, tanúsítsd jótettemet az Úr előtt. Ha pedig meghalok, ne tagadd meg soha házamtól kegyedet. Még ha az Úr egyenként kiirtaná is Dávid ellenségeit a földről, Jonatán neve akkor se vesszen ki Saul házával egyetemben, különben az Úr számon kéri Dávidtól.' Jonatán tehát szövetséget kötött Dávid házával, és az Úr így is állt bosszút Dávid ellenségein. Aztán még egyszer megesküdött Jonatán Dávidnak, mert szíve mélyéből szerette. 

 Sámuel első könyvéből 19. fejezet  8-10; 20. fejezet 1-17.

Forrás ~ Internet

 

'Saul féltékenysége Dávid iránt'

Azokban a napokban, amikor a filiszteus legyőzése után Dávid visszatért, Abner fogta, és a király elé vezette. A filiszteus feje ott volt a kezében. Így szólt hozzá Saul: 'Kinek a fia vagy, fiatalember?' 'Szolgádnak, Izájnak a fia, Betlehemből' - válaszolta Dávid.

Amikor a Saullal való beszélgetés véget ért, történt, hogy Jonatán lelkében fölébredt a vonzalom Dávid lelke iránt, s Jonatán úgy megszerette, mint saját magát. Saul pedig magához vette azon a napon, és nem engedte többé vissza az apjához. Jonatán szövetséget kötött Dáviddal, mivel úgy szerette, mint saját magát. Jonatán levette a köntösét, ami rajta volt, és Dávidnak adta. Ugyanígy a harci fölszerelését is, még a kardját, íját és övét is. Amikor Dávid kivonult, bárhova küldte is Saul, mindig győzedelmeskedett. Ezért Saul hadi népe élére rendelte. S megkedvelte az egész nép, sőt Saul tisztjei is.

A bevonuláskor, amikor Dávid a filiszteusok legyőzése után visszatért, Izrael városaiból az asszonyok Saul király elé mentek, énekeltek és táncoltak, dobszóra, örömujjongás közepette és cintányért ütögetve. És a táncoló asszonyok így énekeltek: 'Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit.' Emiatt Saul nagy haragra gerjedt, mert nagyon nem tetszett neki ez a dolog. Azt mondta: 'Dávidnak tízezreket tulajdonítanak, nekem meg csak ezreket. Most már csak a királyság hiányzik neki!' Ezért ettől a naptól kezdve Saul irigy szemmel nézte Dávidot.

Michal azonban, Saul lánya, beleszeretett Dávidba. Amikor jelentették Saulnak, rendjén valónak találta a dolgot. Azt mondta ugyanis Saul: 'Neki adom, de csapda lesz számára, s a filiszteusok kezet vetnek rá.' (Saul tehát másodszor is szólt Dávidnak: 'Most a vőm lehetsz.') Aztán Saul megparancsolta szolgáinak: 'Súgjátok meg bizalmasan Dávidnak: »Nézd, a király megkedvelt, és a szolgái is szeretnek. Légy hát a király veje.«'

Saul szolgái tehát Dávid fülébe juttatták ezeket a szavakat, de Dávid így válaszolt: 'Oly kevésnek tartják a király vejévé lenni? Hiszen szegény ember vagyok, és alacsony sorból származom.' A szolgái jelentették Saulnak: 'Ezt meg ezt mondta Dávid.' Saul azt felelte: 'Mondjátok meg Dávidnak: a király nem kíván egyebet foglalóul, csak száz filiszteusnak az előbőrét, hogy így bosszút álljon a király ellenségein.'

Közben azt gondolta a király, hogy Dávid a filiszteusok kezére kerül. Amikor Saul szolgái átadták ezt az üzenetet, Dávid beleegyezett, hogy a király veje legyen. Még mielőtt letelt volna a határidő, Dávid elment portyázni az embereivel, és megölt kétszáz filiszteust. Előbőrüket elvitte Dávid, és egytől egyig leszámolta a királynak, hogy a vejévé lehessen. Erre Saul hozzáadta a lányát, Michalt feleségül.

Saul most már világosan látta, hogy az Úr Dáviddal van, és egész Izrael szereti. Ezért Saul még jobban félt Dávidtól, és Saul örök ellenségévé lett Dávidnak. A filiszteusok vezérei azonban hadba vonultak, de akárhányszor csak harcba szálltak, Dávid mindig nagyobb győzelmet aratott, mint Saul összes többi tisztje, és nagy hírnévre tett szert. 

 Sámuel első könyvéből 17. fejezet 57 - 18. 9. fejezet 20-30.

Forrás ~ Internet

 

 

'Dávid és Góliát párviadala'

Azokban a napokban: A filiszteusok hadba szólították csapataikat, és Júdában, Socho közelében gyülekeztek, majd Socho és Aszeka között, Efes-Dammim mellett ütötték fel táborukat. Saul és Izrael fiai is egybegyűltek, a Terebint-völgyben vertek tábort, és csatasorba álltak a filiszteusok ellen. A filiszteusok az egyik hegyen, Izrael fiai a másik hegyen helyezkedtek el, úgyhogy a völgy köztük terült el.

A filiszteusok soraiból előlépett egy harcos. Góljátnak hívták, és Gátból való volt. Hat könyök és egy arasz volt a magassága, a fejét bronz sisak fedte, és pikkelyes páncélt viselt; a páncél 5000 sékel bronzot nyomott. A lábán bronz lábszárvédő volt, vállán meg bronz hajítódárda. Lándzsája nyele olyan volt, mint egy zubolyfa, a lándzsája hegye meg 600 sékel vasat nyomott. 

Előtte haladt a fegyverhordozója. Kiállt Izrael fiainak sorai elé, és odakiáltott nekik: 'Miért vonultok ki, és álltok csatasorba?  Hát nem filiszteus vagyok, ti meg nem Saul szolgái vagytok? Válasszatok ki magatok közül egy embert, s az jöjjön le hozzám. Ha megmérkőzik velem, és legyőz, a szolgáitok leszünk. Ha azonban én kerekedem felül, és megölöm, ti lesztek a mi szolgáink, és szolgáltok nekünk.' Aztán a filiszteus hozzátette: 'Ma kihívtam párviadalra Izrael sorait. Állítsatok ki nekem egy embert, hadd küzdjünk meg egymással!'

Amikor Dávidot Saul elé vezették, ezt mondta a királynak: 'Ne veszítse el, uram, miatta a bátorságát! Szolgád elmegy, és megmérkőzik azzal a filiszteussal.' Saul felvetette Dáviddal a maga harci öltözékét, bronz sisakot tett a fejére, és páncélt adott rá.

Aztán felcsatolta az öltözékére a saját kardját, de Dávid hiába akart, nem tudott benne járni, mert még sose próbálta. Így szólt hát Saulhoz: 'Nem tudok benne járni, mert még sose próbáltam.' Erre levették róla. Aztán fogta a botját, a patakban keresett magának öt sima követ, és betette a tarisznyájába, amelyben parittyáját tartotta. Ezután kezébe vette parittyáját, és elindult a filiszteus felé.

A filiszteus is egyre közelebb jött Dávidhoz, a fegyverhordozója előtte. Amikor azonban fölnézett, és meglátta Dávidot, semmibe vette, mert még fiatal volt, szép külsejű vörös ifjú. A filiszteus megszólította Dávidot: 'Kutya vagyok tán, hogy bottal jössz ellenem?' És a filiszteus átkozta Dávidot, isteneit emlegetve. Aztán így szólt a filiszteus Dávidhoz: 'csak gyere, hadd adjam húsodat az égi madaraknak meg a mezei vadaknak!'

Dávid ezt felelte a filiszteusnak: 'Karddal, dárdával és lándzsával jössz ellenem. Én azonban a Seregek Urának, Izrael csatasorai Istenének nevében közeledem feléd, akit kigúnyoltál. Az Úr ma kezembe ad. Legyőzlek, és fejedet veszem. Testedet és a filiszteusok seregének testét még ma az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom, hadd tudja meg az egész világ, hogy van Isten Izraelben. És tudja meg ez az egész sereg, hogy az Úrnak nincs szüksége kardra és lándzsára ahhoz, hogy győzelmet adjon. Mert az Úr dönti el a csatát, és a kezünkre ad benneteket.'

Amikor a filiszteus elindult, és Dávid felé közeledett, Dávid hirtelen kilépett a sorból, és a filiszteus felé futott. Közben belenyúlt a táskájába, kivett egy követ, elhajította a parittyájából, és homlokon találta a filiszteust. A kő behatolt a homlokába, úgyhogy arccal a földre bukott, így Dávid legyőzte parittyával és kővel a filiszteust, eltalálta, és megölte, jóllehet nem volt Dávidnak kard a kezében. Dávid akkor odaszaladt, rálépett a filiszteusra, a kardja után nyúlt, kirántotta hüvelyéből, és megölte: levágta a fejét.

 Sámuel első könyvéből 17. fejezet 1-10. 32.fejezet 38-51.

Forrás ~ Internet

'Sámuel királlyá keni Dávidot'

Azokban a napokban: Az Úr így szólt Sámuel prófétához: 'Meddig akarsz még Saul miatt bánkódni, amikor elvetettem, hogy ne uralkodjék tovább Izrael fölött? Töltsd meg szarudat olajjal, és kelj útra! Menj el Izájhoz Betlehembe, mert a fiai közül szemeltem ki királyt. 'Hogy mehetnék - felelte Sámuel -, hiszen ha Saul hírét veszi, megöl.' Az Úr azonban ezt mondta: 'Vigyél magaddal egy üszőt, és mondd: »Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Úrnak.« Aztán hívd meg Izájt az áldozatra. S majd magam adom tudtodra, mit tegyél. Föl kell ugyanis kenned, akit majd megnevezek.'

Sámuel megtette, amit az Úr parancsolt neki. Amikor Betlehembe ért, a város vénei szorongva mentek eléje, s megkérdezték: 'Jót jelent jöveteled, látóember?' 'Igen, jót - válaszolta -, áldozatot jöttem bemutatni. Tisztuljatok meg, és gyertek el az áldozatra.' Aztán megtisztította Izájt és fiait, és meghívta őket az áldozatra. Amikor megérkeztek, s meglátta Eliábot, azt gondolta: 'Nos, itt áll fölkentje az Úr előtt.' Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: 'Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.'

Akkor Izáj odaszólította Abinadabot, és Sámuel elé állította. De ő azt mondta: 'Nem őt választotta ki az Úr.' Most Izáj Sammát állította elé, de megint azt mondta: 'Nem őt választotta ki az Úr.' Izáj így bemutatta Sámuelnek hét fiát, de Sámuel így szólt Izájhoz: 'Ezeket nem választotta ki az Úr.' Aztán Sámuel megkérdezte Izájt: 'Mind itt vannak a fiaid?' 'A legkisebb nincs itt - válaszolta -, a nyájat őrzi.' Sámuel erre meghagyta Izájnak: Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk az áldozati lakomához, amíg itt nincs.'

Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: 'Rajta, kend föl, mert ő az!' Erre fogta az olajosszarut, és fölkente testvérei körében. Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke. Sámuel meg útra kelt, és elment Rámába.

 Sámuel első könyvéből 16. fejezet 1-13.

Forrás ~ Internet

'Delila árulása és Sámson halála'

Azokban a napokban: Sámson beleszeretett a Szórek völgyében egy nőbe, akinek Delila volt a neve. A filiszteusok fejedelmei elmentek hozzá, és azt mondták neki: 'Szedd rá, és tudd meg, miben rejlik különleges ereje, hogyan tudnánk fölékerekedni, megkötözni és ártalmatlanná tenni. Ezért ki-ki ad neked 1100 ezüst sékelt.' Delila így szólt Sámsonhoz: 'Mondd meg nekem, miben rejlik nagy erőd, mivel kellene téged megkötözni, hogy tehetetlenné tegyenek?'

Mivel egész nap gyötörte szavaival, és zaklatta, halálra fáradt. Feltárta hát előtte egész szívét, és így szólt: 'Borotva sosem ért fejemhez, mert az Isten nazirja vagyok anyám méhétől fogva. Ha megnyírnak, elhagy erőm, gyenge leszek, olyan, mint a többi ember.' Delila ekkor látta, hogy kitárta egész szívét. Hívatta hát a filiszteusok fejedelmeit, és ezt mondta nekik: 'Most gyertek, mert kitárta előttem egész szívét.'

A filiszteusok fejedelmei elmentek hozzá, s magukkal vitték a pénzt is. Erre ő elaltatta Sámsont a térdén, odahívatott egy embert, az lenyírta a fejéről a hét hajfürtöt. Elkezdett gyengülni, és ereje elhagyta. Delila odakiáltotta neki: 'Rád törtek a filiszteusok, Sámson!' Erre fölébredt álmából, és azt mondta: 'Kikeveredek a bajból, mint máskor, és kiszabadítom magamat.' Nem tudta azonban, hogy az Úr elfordult tőle. A filiszteusok elfogták, kiszúrták a szemét, és levitték Gázába. Kettős lánccal megkötözték, és a fogságban malmot hajtattak vele.

Közben fején újra kezdett nőni a haj azután, hogy lenyírták. A filiszteusok fejedelmei összegyűltek, hogy nagy áldozatot mutassanak be istenüknek, Dágonnak, és örömünnepet tartsanak. Közben egyre mondogatták: 'Kezünkre adta istenünk ellenségünket, Sámsont!' Amikor a nép látta istenét, ujjongásban tört ki a dicséretére, és ezt mondta: 'Kezünkre adta istenünk ellenségünket, Sámsont, aki pusztította országunkat, és sokunkat megölt.' Amikor már jókedvre derültek, így szóltak: 'Hívjátok elő Sámsont, hadd mulattasson minket!' Elővezették Sámsont a börtönből, és ő játszott előttük. 

Utána odaállították az oszlopok közé. Sámson akkor így szólt ahhoz a fiúhoz, aki kezénél fogva vezette: 'Vezess oda, hogy megfoghassam az oszlopokat, amelyeken az épület nyugszik, és megtámaszkodhassam.' A ház tele volt férfiakkal és asszonyokkal. A filiszteusok minden fejedelme ott volt, és a tetőn volt vagy háromezer ember, férfi és nő, akik nézték Sámson játékát.

Sámson akkor az Úrhoz könyörgött, és így szólt: 'Uram, Istenem, emlékezzél meg rólam, s most az egyszer adj nekem erőt, hogy bosszút állhassak a filiszteusokon a két szememért.' Sámson átkarolta a középen álló két oszlopot, amelyen az épület nyugodott, nekifeszült az egyiknek a jobb kezével, a másiknak a bal kezével, s így szólt: 'Haljak meg a filiszteusokkal együtt!' Minden erejével nekifeszült, és az épület rászakadt a fejedelmekre és az egész népre, amely ott volt. Sokkal többet ölt meg, amikor meghalt, mint amennyit akkor ölt meg, amikor élt.

Testvérei és atyjának háza tagjai eljöttek, és magukkal vitték. Elszállították, és eltemették Szorea és Estaol között atyjának, Mánoáhnak sírboltjában. Húsz évig bíráskodott Izrael fölött. 

 A bírák könyvéből 16, 4-6. 16-31

Forrás ~ Internet

'Sámson születésének hírüladása'

Azokban a napokban: Izrael fiai újra azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében, és az Úr negyven évre a filiszteusok kezébe adta őket. Volt egy Szoreából, Dán törzséből való ember, Mánoah volt a neve. Felesége meddő volt, és nem volt gyermeke. Az Úr angyala megjelent az asszonynak, és így szólt hozzá: 'Magtalan vagy, és nincs fiad. Most azonban vigyázz magadra, ne igyál bort, se szeszes italt, és tisztátalant se egyél, mert fogansz, és fiút szülsz. Borotva ne érintse a fejét, mert ez a gyermek Isten nazirja lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből.'

Az asszony elment, és elmondta férjének: 'Megszólított Istennek egy embere. Isten angyalára hasonlított, olyan fönséges volt. Megkérdeztem tőle, honnan jött, de nem mondta meg nekem a nevét. Ellenben így szólt hozzám: »Fogansz, és fiút szülsz. Ezért mostantól ne igyál se bort, se szeszes italt, és ne egyél semmi tisztátalant, mert ez a gyermek Isten nazirja lesz anyja méhétől kezdve halála napjáig.«' Mánoah akkor az Úrhoz könyörgött: 'Kérlek, Uram, hadd jöjjön el még egyszer az az ember, akit küldtél, s tanítson meg minket rá, mit kell tennünk a születendő gyermekkel.'

Az Úr meghallgatta Mánoahot, és az Úr angyala újra eljött az asszonyhoz, akkor, amikor épp a mezőn volt, és férje, Mánoah nem volt vele. Az asszony gyorsan elszaladt, és tudtára adta férjének a dolgot, így szólt hozzá: 'Megjelent az az ember, aki a múltkor járt nálam.' Mánoah fölkelt, követte feleségét, odament az emberhez, és így szólt hozzá: 'Te vagy az az ember, aki ezzel az asszonnyal beszéltél?' 'Én vagyok' - válaszolta. Mánoah erre azt mondta: 'Ha szavad valóra válik, mi legyen a tennivalónk a gyermek körül?' Az Úr angyala így válaszolt Mánoahnak: 'Az asszony tartózkodjék mindattól, amit mondtam neki. Ne fogyasszon semmi olyat, ami a szőlőtőkéről való, ne igyék bort, se részegítő italt, ne egyék semmi tisztátalant, s tartsa meg mindazt, amit meghagytam neki.'

Mánoah akkor így szólt az Úr angyalához: 'Engedd meg, hogy marasztaljunk, és elkészítsünk számodra egy kecskét.' Mánoah ugyanis nem tudta, hogy az Úr angyala. Az Úr angyala azt felelte Mánoahnak: 'Ha tartóztatsz is, nem eszem ételedből; ha ellenben égőáldozatot akarsz készíteni, mutasd be az Úrnak.' Mánoah akkor megkérdezte az Úr angyalától: 'Mi a neved? Ha ugyanis beteljesedik a szavad, szeretnénk megtisztelni.' Az Úr angyala azt felelte: 'Miért kérdezősködöl nevem felől, mikor azt titok fedi?' Erre Mánoah vette a kecskét az ételáldozattal együtt, és bemutatta a sziklán égőáldozatul az Úrnak, aki titokzatos dolgokat művel.

Amikor a láng az ég felé csapott az oltárról, az Úr angyala fölemelkedett ebben a lángban. Mánoah és felesége látták, és arcra borultak a földön. Az Úr angyala többé nem jelent meg sem Mánoahnak, sem feleségének, és Mánoah megértette, hogy az Úr angyala volt. 'Egész biztosan meg kell halnunk - mondta Mánoah a feleségének -, mert Istent láttuk.' Felesége így válaszolt neki: 'Ha az Úrnak az volna a szándéka, hogy megöljön minket, akkor nem fogadott volna el kezünkből égő - és ételáldozatot, és nem adta volna most nekünk ezeket az utasításokat.' Az asszony fiút szült, és Sámsonnak nevezte el. A gyermek felnőtt, az Úr megáldotta, és az Úr lelke irányítani kezdte Manahe-Dán táborában, Szorea és Estaol között. 

 A bírák könyvéből 13. fejezet 1-25.

Forrás ~ Internet

'Isten népe királyságot próbál alapítani'

Azokban a napokban: Izrael férfiai azt mondták Gedeonnak: 'Uralkodjál fölöttünk te, fiaid és unokáid, mert kiszabadítottál minket Midián kezéből.' De Gedeon így válaszolt nekik: 'Nem uralkodom rajtatok, és fiaim sem, hiszen az Úr az uralkodótok.'

Gedeonnak hetven olyan fia volt, aki tőle származott, mert több felesége volt. Szichemi mellékfelesége szintén szült neki egy fiút, s Abimeleknek nevezte el. Gedeon, Joás fia boldog öregség után halt meg, s atyjának, Joásnak sírjában temették el az abiezrita Ofrában.

Jerubbaal fia, Abimelek elment Szichembe anyja testvéreihez, és ezeket a szavakat intézte hozzájuk, valamint anyja házának egész nemzetségéhez: 'Kérlek benneteket, értessétek meg Szichem előkelőivel: »Mi jobb nektek? Hetven ember - Jerubbaal minden fia - vagy csak egy uralkodjék rajtatok? Gondoljatok arra is, hogy én csontotok és húsotok vagyok.«'

Anyja testvérei beszéltek Szichem előkelőivel ezekről a dolgokról. Ezeknek Abimelek felé hajolt a szívük, mert azt mondták: 'A testvérünk.' Adtak neki hetven sékel ezüstöt Baal-Berit templomából, s Abimelek semmirekellő és csavargó embereket fogadott fel rajta, akik aztán csatlakoztak hozzá.

Utána Ofrába ment atyja házába, és megölte testvéreit, Jerubbaal fiait, hetven férfit egy kövön. Csak Jotam, Jerubbaal legkisebb fia menekült meg, mert elrejtőzött. Szichem előkelői azután és az egész Bet-Milló összegyűlt, és királlyá kiáltották Abimeleket annak az emlékkőnek a terebintfájánál, amely Szichemben áll.

Hírül vitték ezt Jotamnak. Erre elment, és fölállt Gerizim hegyének a csúcsára, és harsány hangon így szólt hozzájuk: 'Hallgassatok meg, Szichem előkelői, akkor Isten is meghallgat benneteket! Egyszer útra keltek a fák, hogy királyt kenjenek föl; legyen, aki uralkodik rajtuk. Így szóltak az olajfához: »Légy a királyunk!« De az olajfa azt felelte: »Elhagyhatnám-e olajomat, amellyel megtisztelik az isteneket és az embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek?«

Akkor a fák így szóltak a fügefához: »Gyere, és légy a királyunk!» De a fügefa így válaszolt nekik: »Elhagyhatnám-e édes csemegémet és pompás gyümölcsömet, hogy a többi fa között járjak-keljek?«

A fák erre a szőlőtőnek mondták: »Gyere, és uralkodjál rajtunk!« A szőlőtő így felelt nekik: »Elhagyhatnám-e boromat, amely megvidámítja az isteneket és embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek?«

Most a fák mind a tövisbokorhoz fordultak: »Gyere, és légy a királyunk!« A tüskebokor így válaszolt a fáknak: »Ha valóban királlyá akartok kenni, hogy uralkodjam rajtatok, gyertek, és pihenjetek meg árnyékomban. Ha nem, akkor tűz csap ki a tövisbokorból, és megemészti Libanon cédrusait.«

Ha tehát helyesen és igazságosan jártatok el ma Jerubbaallal és házával, akkor teljék örömötök Abimelekben, és neki is tibennetek. De ha nem, akkor csapjon ki tűz Abimelekből, és eméssze meg Szichem előkelőit és Bet-Millót, s csapjon le tűz Szichem előkelőiből és Bet-Millóból, és eméssze meg Abimeleket.'

 A bírák könyvéből 8. fejezet 22-23. 30-32; 9. fejezet 1-15. 19-20.

Forrás ~ Internet

'Gedeon maroknyi csapattal győz'

Azokban a napokban: Midián, Amalek és kelet fiai mind összegyűltek. Átkeltek a Jordánon, és Jiszreel síkságán ütöttek tábort. Az Úr lelke rászállt Gedeonra; így megfújta a harsonát, és Abiezer mögéje sereglett. Hírvivőt küldött egész Manasszébe, s azok is mögéje gyűltek. Elküldte a hírvivőket Áserba, Zebulonba és Naftaliba, s ezek szintén csatlakoztak hozzá.

Gedeon így szólt Istenhez: 'Ha valóban az én kezem által akarod megszabadítani Izraelt, amint mondtad, nézd, gyapjút terítek ki a szérűre. Ha csak a gyapjú lesz harmatos, a föld azonban száraz marad, ebből megtudom, hogy te szabadítod meg Izraelt a kezem által, amint mondtad.' Így is történt. Gedeon másnap kora reggel fölkelt, kicsavarta a gyapjút. Amikor a harmatot kinyomta a gyapjúból, tele lett vele egy vizespohár. Gedeon újra szólt Istenhez: 'Ne lobbanjon föl haragod ellenem, ha még egyszer szólok. Engedd meg, hogy még egy próbát tegyek a gyapjúval: csak a gyapjú maradjon száraz, s legyen harmatos körös-körül a föld.' S akkor éjszaka így tett Isten. Csak a gyapjú maradt száraz, a föld azonban harmatos lett körülötte.

Jerubbaal tehát, vagyis Gedeon kora reggel fölkelt, és az egész néppel, amely vele volt, elindult, és Ain-Hárodnál ütött tábort. Midián tőle északra táborozott a Móré domb lábánál a völgyben. Ekkor az Úr így szólt Gedeonhoz: 'Néped túl sok ahhoz, hogy kezébe adjam Midiánt. Így Izrael kérkedhetne a rovásomra, és azt mondhatná: a saját kezem szabadított meg. Hirdesd ki hát az egész nép füle hallatára: aki fél és retteg, térjen vissza.' Így Gedeon próbára tette őket. Erre húszezer ember visszatért a népből, tízezer pedig ott maradt belőle.

 Az Úr így szólt Gedeonhoz: 'Még mindig sok ez a nép. Vezesd őket a víz mellé, és ott próbára teszem őket. Akiről azt mondom, hogy menjen veled, az veled megy; s akiről azt mondom, hogy ne menjen veled, az nem megy.' Gedeon tehát a víz partjára vezette a népet, és az Úr így szólt hozzá: 'Akik nyelvükkel nyalják a vizet, ahogy a kutya lefetyeli, állítsd az egyik oldalra, azokat meg, akik térdükre esve isznak, a másik oldalra.' Azoknak a száma, akik a nyelvükkel nyalták a vizet, háromszázat tett ki. A nép többi része térdre esve ivott.

Akkor így szólt az Úr Gedeonhoz: 'Ezzel a háromszáz emberrel szabadítalak meg benneteket, és adom kezedbe Midiánt, akik úgy nyalták a vizet. A többiek menjenek mind haza.' Gedeon kivette a nép kezéből a korsókat és a harsonákat, majd hazaküldte Izrael fiait, mindegyiküket a saját sátrába, és csak a háromszázat tartotta ott. Midián tábora az övé alatt volt a völgyben.

Ezután háromszáz emberét három csoportra osztotta. Kezükbe harsonát és üres korsót, s a korsóba fáklyát adott. 'Figyeljetek rám - mondta nekik -, s azt tegyétek, amit én. Behatolok a tábor szélére, s amit teszek, ti is azt tegyétek. Amikor megfújom a harsonát, s azok is mind, akik velem lesznek, akkor fújjátok meg ti is a tábor körül, és kiáltsátok: »Az Úrért és Gedeonért!«'

Gedeon és az a száz ember, aki követte, odaért a tábor széléhez az éjféli őrváltás kezdetén, amikor az őröket váltották. Megfújták a harsonát, és összetörték a korsót, amely a kezükben volt. A három csoport is megfújta a harsonákat, és összetörte a korsókat. Bal kezükben a fáklyát tartották, jobb kezükben pedig a harsonát, amelyet fújtak. Közben ezt kiáltották: 'Az Úrért és Gedeonért!' S mindegyikük megállt a helyén a tábor körül. Az egész tábor felriadt, kiáltozni kezdett, és a midiániták futásnak eredtek. Míg a háromszáz ember fújta a harsonát, az Úr az egyik ember kardját a másik ellen fordította az egész táborban. 

 A bírák könyvéből 6, 33-40; 7, 8. 16-22.

Forrás ~ Internet

'Gedeon meghívása'

Azokban a napokban: Izrael fiai azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében. Az Úr ezért Midián kezébe adta őket hét esztendőre, Midián keze súlyosan nehezedett Izraelre. Midián miatt Izrael fiai a hegyek közé, barlangokba és erődökbe húzódtak.

Valahányszor Izrael vetett, Midián, Amalek és kelet fiai felvonultak; Izrael ellen vonultak fel. Az ő földjén ütöttek tábort, és elpusztították a föld termését egészen Gáza környékéig. Nem hagytak Izraelben semmi élelmet, sem juhot, sem marhát, sem szamarat. Amikor megérkeztek nyájastul, sátrastul, annyian voltak, mint a sáskák. Sem maguknak, sem tevéiknek nem volt se szeri, se száma. Elözönlötték a vidéket, és letarolták, így Izrael nagy nyomorba jutott Midián miatt, és Izrael fiai az Úrhoz kiáltottak.

Akkor megjelent az Úr angyala, és leült a terebintfa alá, amely Ofrában az Abiezer családjából való Joásé volt. Fia, Gedeon gabonát csépelt a szérűn, hogy megmentse Midiántól. Megjelent az Úr angyala, és így szólt hozzá: 'Az Úr veled, hős vitéz!' 'Engedj meg, Uram! - válaszolta Gedeon. - Ha az Úr velünk van, hogyan történt ez velünk? Hol vannak azok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, amikor azt mondják: »Hát nem ide vezetett minket az Úr Egyiptomból?« S most elhagyott minket az Úr, és kiszolgáltatott Midiánnak…'

Erre az Úr feléje fordult, és azt mondta neki: 'Menj, s ennek a te erődnek a birtokában szabadítsd ki Izraelt Midián kezéből. Vagy nem én küldtelek?' Gedeon így válaszolt: 'Engedj meg, Uram! Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.' Az Úr így válaszolt neki: 'Az Úr veled lesz, és úgy megvered Midiánt, mintha csak egyetlen egy ember volna.' 'Ha tetszésre találtam szemedben - mondta Gedeon -, adj nekem jelet, hogy valóban te beszélsz velem. Ne távozz el innen, amíg vissza nem térek hozzád. Elhozom ajándékomat, és leteszem eléd.' 'Itt maradok, amíg vissza nem térsz' - felelte az Úr.

Gedeon tehát elment, megfőzött egy kecskét, és egy efa lisztből kovásztalan kenyeret készített. A húst kosárba, a levest fazékba tette, majd odavitte neki a terebintfa alá. Amint közeledett, az Úr angyala így szólt hozzá: 'Vedd a húst és a kovásztalan kenyeret, tedd ide a sziklára, és öntsd ide a levest is!' Gedeon így is tett. Ekkor az Úr angyala kinyújtotta botját, amit kezében tartott, és megérintette a húst és a kovásztalan kenyeret. Tűz csapott ki a sziklából, és megemésztette a húst meg a kovásztalan kenyeret. Ezután az Úr angyala eltűnt szeme elől.

Amikor Gedeon látta, hogy az Úr angyala volt, így szólt: 'Jaj nekem, Uram, Istenem! Vajon miért láttam szemtől szemben az Úr angyalát?' Az Úr így válaszolt neki: 'Béke veled! Ne félj, nem halsz meg.' Gedeon erre oltárt emelt ott az Úrnak, és ezt a nevet adta neki: 'Az Úr a béke'. Ez az oltár ma is ott van. 

 A bírák könyvéből  6. fejezet 1-6. 11-24a.

Forrás ~ Internet

'Debora és Bárák'

Ehud bíró halála után Izrael fiai újra azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében. Ezért az Úr Jábinnak, Kánaán királyának kezébe adta őket, aki Hacorban uralkodott. Seregének Sziszera volt a vezére, aki a népek Harosetjében lakott. Izrael fiai az Úrhoz könyörögtek, mert Jábinnak kilencszáz vasszekere volt, és húsz év óta keményen sanyargatta Izrael fiait.

Ebben az időben Lappidot felesége, Debora prófétaasszony bíráskodott Izraelben. Ráma és Bétel között, Efraim hegyén ült törvényt, a Debora-pálmafa alatt, és Izrael fiai hozzá mentek peres ügyeikkel. Elküldött, és magához hívatta a naftalibeli Kedesből Abinoám fiát, Bárákot, és így szólt hozzá: 'Ezt parancsolja az Úr, Izrael Istene: »Menj fel a Tábor hegyére, és vigyél magaddal tízezer embert Naftali és Zebulon fiai közül. Felvonultatom ellened a Kison patakhoz Sziszerát, Jábin seregének vezérét, szekereivel és csapataival együtt, és a kezedbe adom.«'

Bárák így válaszolt neki: 'Ha velem jössz, elmegyek, ha azonban nem jössz velem, nem megyek, mert nem tudom, hogy az Úr angyala melyik napon viszi sikerre ügyemet.' 'Veled megyek - válaszolta neki -, de utadon nem a tiéd lesz a dicsőség, mert az Úr egy asszonynak adja kezébe Sziszerát.' Debora útnak indult, és elment Bárákkal Kedesbe. Itt Bárák összehívta Zebulont és Naftalit. Tízezer ember követte, s Debora is vele ment. A kenita Héber elvált Káin törzsétől és Hobabnak, Mózes apósának fiaitól, és a Szaannim tölgy mellett ütötte fel sátrát, nem messze Kedestől. Sziszerának hírül vitték, hogy Abinoám fia, Bárák fölvonult a Tábor hegyére. Sziszera erre összehívta szekereit, a kilencszáz vasszekeret és összes csapatát a népek Harosetjéből a Kison patakhoz. Erre Debora így szólt Bárákhoz: 'Indulj, mert elérkezett az a nap, amikor az Úr kezedbe adja Sziszerát. Az Úr előtted halad!'

Bárák levonult a Tábor hegyéről, s tízezer ember követte. Az Úr félelmet keltett Sziszerában, szekereiben és egész seregében Báráktól, úgyhogy Sziszera leszállt szekeréről, és gyalog menekült. Bárák pedig a nemzetek Harosetjéig üldözte a szekereket és a sereget, Sziszerának egész seregét kardélre hányták, nem menekült meg egyetlen ember sem.

Sziszera közben a kenita Héber feleségének, Jáelnek sátra felé menekült gyalog. Hacor királya, Jábin és a kenita Héber háza között ugyanis béke volt. Jáel Sziszera elé ment, és így szólt hozzá: 'Térj be, uram, térj be hozzám, és ne félj!' Betért tehát a sátrába, és ő betakarta egy szőnyeggel. Így szólt hozzá Sziszera: 'Kérlek, adj egy kis vizet, mert szomjas vagyok.' Megnyitotta hát a tömlőt, amelyben aludttej volt, inni adott neki, aztán újra betakarta. 'Állj ki a sátor ajtajához - mondta neki -, s ha valaki jön, és megkérdezi tőled: »Van-e itt valaki?«, feleld azt, hogy nincs!'

Ám Jáel, Héber felesége, fogott egy sátorcöveket, a kezébe meg vett egy kalapácsot, csendesen mellé osont, a cöveket a halántékába verte, úgyhogy odaszegezte a földhöz. A fáradtságtól ugyanis mélyen aludt, így halt meg. Közben odaért Bárák, aki üldözőbe vette Sziszerát. Jáel eléje ment, és így szólt hozzá: 'Gyere, megmutatom neked azt az embert, akit keresel.' Bement, s Sziszera ott feküdt holtan, a cövek kiállt a halántékából.

Az Úr tehát megalázta ezen a napon Kánaán királyát, Jábint Izrael fiai előtt. Izrael fiainak keze egyre súlyosabban nehezedett Kánaán királyára, Jábinra, egészen addig, amíg teljesen le nem igázták. 

 A bírák könyvéből 4. fejezet 1-24.

Forrás ~ Internet

'A bírák korának általános áttekintése'

Azokban a napokban: Józsue elbocsátotta a népet, Izrael fiai pedig mind elindultak, ki-ki a maga örökrészébe, hogy birtokba vegyék a földet. Amíg Józsue élt, s a vének életben voltak, akik túlélték Józsuét, és még látták azokat a nagy tetteket, amelyeket az Úr Izrael javára végbevitt, a nép az Úrnak szolgált.

Józsue, Nun fia, az Úr szolgája száztíz éves korában halt meg. Azon a földön temették el, amely osztályrészül jutott neki. Timnat-Hereszben, Efraim hegyén, a Gaas-hegytől északra. És amikor ez a nemzedék megtért atyáihoz, egy más nemzedék nőtt fel utána, amely nem ismerte az Urat, sem azt, amit Izraelért tett.

Izrael fiai azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében, és a Baaloknak szolgáltak. Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kivezette őket Egyiptom földjéről, és más isteneket követtek, a körülöttük lakó népek isteneit. Ezeket imádták, az Urat pedig haragra ingerelték. Elhagyták az Urat, s Baalnak és Asztarténak szolgáltak. Az Úr haragra lobbant Izrael ellen. Rablók kezére adta, akik aztán kifosztották őket. Kiszolgáltatta őket körülöttük élő ellenségeiknek; nem voltak képesek ellenállni nekik. Bárhova mentek is, az Úr keze ellenük fordult, amint megmondta nekik az Úr, s amint megesküdött nekik az Úr. Így aztán végső nyomorúságra jutottak.

Akkor az Úr bírákat támasztott nekik, és kiszabadította őket elnyomóik kezéből. De bíráikra sem hallgattak. Idegen istenekkel adták össze magukat, leborultak előttük. Nagyon hamar letértek arról az útról, amelyen atyáik jártak, akik hallgattak az Úr parancsaira; nem úgy jártak el, mint azok. Amikor az Úr bírákat támasztott nekik, az Úr a bíróval volt, és kiszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg csak élt a bíró. Az Úr ugyanis megkönyörült rajtuk, amikor siránkoztak elnyomóik igája alatt. Amikor azonban meghalt a bíró, visszaestek, és még nagyobb gonoszságokat követtek el, mint atyáik: idegen istenekhez szegődtek, nekik szolgáltak, előttük borultak le, és nem hagytak föl atyáik tetteivel s megrögzött viselkedésével.

Az Úr haragja fellángolt Izrael ellen. Így szólt: 'Mivel ez a nép megszegte a szövetséget, amelyet atyáikkal kötöttem, és nem hallgatott szavamra, nem pusztítok el egyet sem ezek közül a népek közül, amelyeket Józsue meghagyott, amikor meghalt; hogy próbára tegye általuk Izraelt, vajon az Úr útjain járnak-e, mint atyáik jártak, vagy sem.' Az Úr ezért hagyta meg ezeket a népeket, nem siettette pusztulásukat, és nem adta őket Józsue kezébe.

Ezeket a népeket hagyta meg az Úr, hogy általuk próbára tegye Izraelt, azokat, akik már nem ismerték a kánaáni háborúkat, mégpedig Izrael fiainak, nemzedékeinek javára, azért, hogy megtanítsa őket a hadviselésre, legalábbis azokat, akik nem ismerték az egykori háborúkat: a filiszteusok öt fejedelmét, az összes kánaánit, szidonit, hetitát, akik a Libanon hegyláncán laktak, Baal-Hermon hegyétől egészen Hamat bejáratáig. Ezek arra szolgáltak, hogy próbára tegye általuk Izraelt, s lássa, megtartják-e azokat a parancsokat, amelyeket az Úr atyáiknak adott Mózes keze által. 

 A bírák könyvéből 2. fejezet 6. – 3. fejezet 4.

Forrás ~ Internet

 

'A szövetség megújítása az ígéret földjén'

Azokban a napokban: Józsue egybegyűjtötte Izrael minden törzsét Szichemben. Aztán hívatta Izrael véneit, vezéreit, bíráit, tisztségviselőit. Azok felsorakoztak az Úr színe előtt. S Józsue szólt az egész néphez. 'Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: »A folyón túl éltek egykor ősatyáitok, Terach, Ábrahám és Nachor atyja, s más isteneknek szolgáltak. Akkor kiválasztottam Ábrahám atyátokat, bejárattam vele egész Kánaánt, utódait megsokasítottam, s megajándékoztam Izsákkal. Izsákot megajándékoztam Jákobbal és Ézsauval. Ézsaunak adtam Szeir hegyét tulajdonul. Jákob és fiai levonultak Egyiptomba. 

Akkor elküldtem Mózest és Áront, és megvertem Egyiptomot a csodákkal, amelyeket körében tettem. S kivezettelek benneteket. Kivezettem atyáitokat Egyiptomból, és a tengerhez értetek. Az egyiptomiak üldözték atyáitokat, szekerekkel és lovasokkal, egészen a Sás-tengerig. Ott az Úrhoz kiáltottak és ő sűrű felhőt bocsátott közétek és az egyiptomiak közé. Rájuk zúdította a tengert, úgyhogy az ellepte őket. Saját szemetekkel láttátok, mit tettem Egyiptomban. Aztán hosszú ideig a pusztában maradtatok.

Nektek adtam a földet, amely nem került semmi fáradságba nektek, a városokat, amelyeket nem ti építettetek, s ahol letelepedtetek, aztán a szőlőskerteket és az olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek. Most hát féljétek az Urat, és szolgáljatok neki minden erőtökből és hűségesen. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeknek atyáitok a folyón túl és Egyiptomban szolgáltak, és szolgáljatok az Úrnak! Ha nem akartok az Úrnak szolgálni, ma válasszatok, kinek akartok szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak a folyón túl, vagy az amoriták isteneinek, akiknek most a földjét lakjátok. Én és házam, mi az Úrnak szolgálunk!'

A nép így felelt: 'Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és más isteneknek szolgáljunk! Az Úr a mi Istenünk, ő vezette ki atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. A szemünk láttára ő tette ezeket a nagy csodákat, oltalmazott minket az egész úton, amelyen végigvonultunk, s az összes nép között, amelyen áthaladtunk. Az Úr elűzött előlünk minden népet, így az amoritákat is, akik az országot lakták. Mi is az Úrnak akarunk hát szolgálni, ő a mi Istenünk!'

Józsue erre azt mondta: 'Nem szolgálhatjátok az Urat, mert szent Isten, féltékeny Isten, aki nem bocsátja meg elpártolástokat és vétketeket. Ha elhagyjátok az Urat, hogy az idegenek isteneinek szolgáljatok, ő is rosszul fog bánni veletek, elpusztít benneteket, jóllehet azelőtt jó volt hozzátok.' A nép így válaszolt Józsuénak: 'Nem, mi az Úrnak akarunk szolgálni!' Józsue akkor így szólt a néphez: 'Ti vagytok a tanúk magatok ellen, hogy az Urat választottátok, s neki akartok szolgálni.' Azt felelték: 'Mi vagyunk a tanúk!' 'Akkor távolítsátok el a köztetek élő idegenek isteneit, és ragaszkodjék szívetek az Úrhoz, Izrael Istenéhez!' A nép azt válaszolta: 'Az Úrnak, a mi Istenünknek szolgálunk, az ő szavára hallgatunk!'

Azon a napon Józsue megkötötte a néppel a szövetséget, törvényt és alkotmányt adott neki Szichemben. Józsue ezeket a szavakat leírta az Úr törvénykönyvébe. Aztán fogott egy nagy követ, és felállította ott az Úr szentélyében álló tölgyfa alatt. Majd így szólt Józsue az egész néphez: 'Nézzétek, ez a kő lesz a tanú ellenünk, mert minden szót hallott, amit az Úr mondott nekünk; tanú lesz ellenetek, hogy megakadályozzon benneteket abban, hogy Isteneteket megtagadjátok.' Ezzel Józsue elbocsátotta a népet, mindenkit a maga örökrészébe. 

 Józsue könyvéből 24. fejezet 1-7. 13-28.

Forrás ~ Internet

 

'Isten népe elfoglalja az országot'

Amikor Jeruzsálem királya, Adoni-Cedek meghallotta, hogy Józsue elfoglalta Ait, és betöltötte rajta az átkot - úgy bánt Aival és királyával is, ahogy Jerikóval és királyával bánt -, továbbá, hogy Gibeon lakói békét kötöttek Izraellel, és közé vegyültek, nagyon megrémültek, hisz Gibeon olyan jelentős város volt, mint valamely királyi székhely, nagyobb Ainál, lakói pedig mind harcosok. Jeruzsálem királya, Adoni-Cedek ezért követet küldött Hebron királyához, Rohamhoz, Jarmut királyához, Pireánhoz, Lachis királyához, Jafiához és Eglon királyához, Debirhez, ezzel az üzenettel: 'Gyertek, és segítsetek nekem Gibeont legyőzni, mivel békét kötött Józsuéval és Izrael fiaival.' Az öt amorita király egyesült, és felvonult: Jeruzsálem királya, Hebron királya, Jarmut királya, Lachis királya és Eglon királya, ők és csapataik; ostrom alá vették Gibeont, és megtámadták.

Gibeon lakói követet küldtek Józsuéhoz Gilgalba, a táborba, ezzel az üzenettel: 'Ne hagyd cserben szolgáidat, siess, gyere fel hozzánk, ments meg bennünket, és segíts rajtunk, mert az összes amorita király, aki hegyvidéken él, szövetkezett ellenünk.' Józsue maga ment fel, s vele minden harcosa és vitéze.

Az Úr így szólt Józsuéhoz: 'Ne félj! Kezedbe adom őket. Senki sem lesz képes ellenállni neked.' Józsue tehát hirtelen rajtuk ütött, miután az egész éjszakát azzal töltötték, hogy felvonuljanak Gilgalból. Az Úr zavart támasztott köztük Izrael láttára, és súlyos csapást mért rájuk Gibeonnál. Sőt Bet-Horon lejtőjének az irányában, egészen Azekáig és Makkedáig üldözte őket. Bet-Horon lejtőjén menekültek Izrael elől, az Úr hatalmas jégesőt bocsátott rájuk az égből, egészen Azekáig; így odavesztek. Többen pusztultak el közülük a jégesőtől, mint Izrael fiainak kardja élétől. 

Akkor így szólt Józsue az Úrhoz, azon a napon, amelyen az Úr kiszolgáltatta neki az amoritákat, Izrael szeme láttára fölkiáltott: 'Nap, állj meg Gibeon fölött, s hold, Ajalon völgye fölött!' S a nap megállt, a hold is megállt, amíg a nép bosszút nem állt ellenségein. De nincs-e megírva az Igazak könyvében? A nap megállt az ég közepén, s csaknem egy egész napig halogatta lenyugtát. Se azelőtt, se azután nem volt még egy olyan nap, amelyen az Úr hallgatott volna embernek a szavára, így harcolt az Úr Izraelért.

Amit az Úr szolgájának, Mózesnek parancsolt, azt Mózes parancsul adta Józsuénak, Józsue pedig teljesítette, nem hagyott ki egyetlen szót sem abból, amit az Úr Mózesnek parancsolt. Így hát Józsue az egész országot elfoglalta: a hegyvidéket, az egész Negebet és Gósen egész vidékét, a síkságot, Arabát, Izrael hegyeit és dombjait. A Szeirrel szemközt emelkedő Pele-hegytől egészen Baal-Gadig, amely a Libanon völgyében, a Hermon-hegység lábánál fekszik, az összes királyt hatalmába ejtette, és megölte. 

 Józsue könyvéből  10. fejezet 1-14; 11. fejezet 15-17.

Forrás ~ Internet

'Elfoglalják Jerikót, az ellenség legerősebb városát'

Azokban a napokban: Amikor Józsue Jerikó közelében tartózkodott, fölemelte szemét, és látott egy embert: előtte állt, s kivont kard volt a kezében. Józsue odament hozzá, és megkérdezte tőle: 'Hozzánk tartozol vagy ellenségeinkhez?' Azt felelte: 'Nem, hanem az Úr seregének vagyok a vezére, most érkeztem…' Józsue arcra borult előtte a földön, hódolt előtte, és megkérdezte: 'Mit parancsol az én Uram szolgájának?' Az Úr seregének vezére azt válaszolta: 'Vedd le lábadról a sarut, mert a hely, ahol állasz, szent.' Józsue megtette. 

Jerikó gondosan bezárkózott Izrael fiai előtt: se ki nem jött senki, se be nem ment senki. Akkor az Úr így szólt Józsuéhoz: 'Nézd, kezedbe adom Jerikót és királyát. Harcosaitok, a fegyverforgató férfiak mind kerüljék meg egyszer a várost, s ugyanígy tégy te is hat napon át. Hét pap ugyanakkor vigyen hét harsonát a láda előtt. A hetedik nap hétszer menjetek körül a város körül, a papok fújják meg a harsonákat. Ha a kürt felharsan, ha halljátok a harsona hangját, az egész nép törjön ki egyetlen hatalmas csatakiáltásban. S a város falai menten leomlanak. Akkor hatoljon be a nép, ki-ki ott, ahol éppen van.'

Józsue, Nun fia, hívatta a papokat, s azt mondta nekik: 'Fogjátok a szövetség ládáját, s hét pap vigyen hét szarukürtöt az Úr ládája előtt.' A néphez így szólt: 'Induljatok, és kerüljétek meg a várost! Az előhad haladjon az Úr ládája előtt.'

Így történt, a szerint a parancs szerint, amelyet Józsue adott a népnek. A hét pap, aki a hét szarukürtöt vitte, az Úr előtt haladt, és fújta a harsonákat. Az Úr szövetségének ládája következett utánuk. Az előhad a papok előtt menetelt, akik a harsonákat fújták, a hátvéd pedig a ládát követte. Meneteltek, és fújták a harsonákat. A népnek ezt a parancsot adta Józsue: 'Ne kiáltsatok, s ne hallassátok a hangotokat, egyetlen szó se jöjjön ki a szátokon addig a napig, amíg azt nem mondom: Törjetek ki csatakiáltásban! Akkor harsogjatok!' Józsue körülvitette az Úr ládáját egyszer a város körül; azután visszatértek a táborba, s az éjszakát a táborban töltötték.

Józsue kora reggel fölkelt, s a papok fogták az Úr ládáját. Hét pap hét szarukürttel a láda előtt vonult, és menet közben fújta a harsonákat. Az előhad előttük haladt, a hátvéd pedig az Úr ládáját követte, így vonultak körbe harsonazengés közepette. Megkerülték a várost egyszer, a második napon, aztán visszatértek a táborba, így tettek hat napon át.

A hetedik nap pirkadatkor fölkeltek, s ugyanabban a rendben hétszer megkerülték a várost. Csak ezen a napon vonultak hétszer körül a város körül. A hetedik alkalommal a papok megfújták a harsonákat, Józsue pedig így szólt a néphez: 'Törjetek ki csatakiáltásban! Mert az Úr nektek adta a várost. A város az Úr kedvéért átok alá esik mindennel, ami benne van. Csak Rácháb, a rossz hírű nő marad életben, s azok, akik vele vannak házában, mert elrejtette a hírszerzőket, akiket előre küldtünk. Magatok pedig gondosan őrizkedjetek az elátkozottól! Nehogy kedvetek támadjon valamit is elsajátítani, ami átok alá esik, mert akkor Izrael egész táborát kiteszitek az átoknak, és nagy szerencsétlenséget hoztok rá. Minden ezüstöt és minden aranyat, minden rézből és vasból készült edényt az Úrnak kell szentelni, kerüljenek az Úr kincstárába!'

A nép csatakiáltásban tört ki, a harsonákat pedig megfújták. Amikor a nép meghallotta a harsonazengést, hatalmas csatakiáltásban tört ki, s a falak leomlottak. A nép nyomban megrohanta a várost - ki-ki ahol éppen volt -, és bevették. Betöltötték az átkot mindenkin, aki a városban csak volt, férfin és nőn, fiatalon és öregen, az ökörig, juhig és szamárig, a kardnak élével. 

 Józsue könyvéből 5. fejezet 13. - 6. fejezet 2.

Forrás ~ Internet