'Jób feddhetetlen élete egykor'

Jób így folytatta beszédét: 'A saját szememmel szövetségre léptem, hogy soha kívánsággal lányra nem nézek. Különben odafönn mit kapnék Istentől, milyen örökséget a Mindenhatótól? Nem a gonoszokra vár-e a romlás, nem a gonosztevő sorsa a pusztulás? Hát nem tartja szemmel mind az útjaimat, és nem számlálja meg minden lépésemet? Hogyha hazudozva szédelegtem, ha becsapni sietve vitt a lábam, akkor ám mérjen meg az igazság mérlegén, és meglátja az Isten ártatlanságomat. Hogyha lépéseim letértek az útról, és ha szívem netán szememet követte, vagy ha kezemhez mákszemnyi folt tapadt, akkor más egye meg, amit én vetettem, és ami nekem nő, azt mind ki kell tépni. Ha semmibe vettem szolgámnak jogait, és a szolgálómét, mikor pörlekedtünk, mit tehetnék, hogyha fölkelne az Isten; ha vizsgálatra fogna, vajon mit felelnék? Nem az én Teremtőm alkotta-e őket, nem ugyanaz formált az anyánk méhében? Ha megtagadtam a szegény kívánságát, hagytam, hogy az özvegy szeme elepedjen, vagy ha a falatom egymagam ettem meg, és az árvának részt belőle nem adtam - ifjúságom óta atyám volt az Isten, anyámnak méhétől Ő vezérelt! -, hogyha szerencsétlent láttam ruhátlanul, olyan szegényt, kinek nincsen takarója, kinek a csípője ne mondana hálát, mivel bárányaim gyapja melegíti, vagy ha ártatlanra emeltem a kezem, mikor a kapunál segítségre leltem, akkor nyakszirtemtől váljék el a vállam, és a forgójából karom szaladjon ki! Mert rám szakadna Istennek haragja, és fensége előtt nem tudnék megállni. Bár volna itt valaki, s hallgatna meg Isten! Itt az irattekercs, mit ellenfelem írt. Az igazság az, hogy a vállamra venném, s mint koronát a fejemre tenném. Megmondanám neki lépteimnek számát, s mint egy fejedelem sietnék elébe. 

 Jób könyvéből 31. fejezet 1-8. 13-23. 35-37.

Forrás ~ Internet

'Jób elpanaszolja a rázúdult csapásokat'

Jób folytatta beszédét, és így szólt: 'Ó, ki hozza vissza a régmúlt hónapokat, a napokat, amikor Isten oltalmazott? Mikor szövétneke fénylett fejem felett, fényénél hatoltam át a sötétségen. Bárcsak újra látnám őszöm napjait, amikor Isten védte sövénnyel sátramat. Amikor még nálam lakott az Úr, és körülvett gyermekeimnek serege. Amikor tiszta tejben mostam a lábam, és olajpatakok folytak a sziklából. Amikor fölmentem a városkapun át, és a piactéren helyet foglaltam; mihelyt megláttak, az ifjak félreálltak, az öregek felálltak, s állva maradtak. A főemberek meg félbehagyták szavuk, a szájukra rátették kezüket. Az előkelők is visszafogták hangjuk, nyelvük odatapadt szájuk padlásához.

De most kinevetnek a nálam ifjabbak, akiknek az apját arra sem méltattam, hogy juhászkutyámnak megfogadjam. És ezeknek lettem most én gúnydalává, ezeknek szolgálok beszédjük tárgyául. Undorodnak tőlem, és távol maradnak, és nem átallanak arcomba köpködni. Mert fellazította íjam, s meghajlított, kivetik szájukból (menten) a zabolát. Jobb oldalam felől áll föl ez a fajzat, kövekkel dobálnak, ez a lövedékük, és utakat törnek, hogy tönkretehessenek. Minden kivezető utamat elzárják, nekem esnek, és nincs, aki tiltaná nekik. Széles faltörésen nyomulnak befelé, és a romok között hengergetnek. Rettenetes dolgok fordultak ellenem, szelek szárnyán eltűnt méltóságom; akárcsak a szellő, elszállt boldogságom. És mostan szétfolyik énbennem a lélek, nyomorteli napok szakadnak nyakamba. Betegség mardossa csontomat éjszaka, s akik marcangolnak, sohasem pihennek. Hatalmas erővel megfogja ruhámat, s mint köntös nyílását, összefűzköd. Beletaszít engemet a sárba, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz. Hozzád kiáltok, de nem adsz feleletet, itt állok, ám te ügyet sem vetsz rám. Kegyetlen zsarnok lettél velem szemben, hatalmas kezeddel harcba szállsz ellenem. Fölemelsz a földről, szélvész szárnyára vetsz, és mennydörgésnek hangjával rettentesz. Nagyon jól tudom, hogy halálba viszel, a házba, ahol minden élő összegyűlik.'

 Jób könyvéből 29. fejezet 1-10; 30. 1. fejezet 9-23.

Forrás ~ Internet

 

'Jób Istenhez fellebbez'

Jób ezt válaszolta barátainak: 'Legyetek most csendben, hadd beszéljek! Aztán jöjjön, aminek jönnie kell! Húsomat fogam közt magam fogom vinni, s a kezembe veszem életemnek sorsát. Öljön hát meg! Úgysincs semmi reménységem. De hogy utam igaz, azt kimutatom! Hisz már ez maga is mentségemre szolgál, mert a bűnös nem mer színe elé lépni. Figyeljetek tehát szavamra pontosan! Amit mondok, az hatoljon fületekbe! Lám, készen állok az ítéletre, és nagyon jól tudom, hogy igazam van. Ki az, aki velem perbe akar szállni? Kész vagyok hallgatni, akár meg is halni. Két dologtól szeretném, hogyha megkímélnél, akkor nem bújok el a színed elől. Az egyik, hogy vedd le rólam a kezedet, ne kelljen előtted félelemben élnem. Aztán szólíts, és én megfelelek neked, de én szóljak előbb, s te csak választ adj. Mekkorák lehetnek bűneim, hibáim? Fedd fel adósságom s minden gonosztettem! Miért rejted el arcodat előlem, miért veszel olybá, mint ellenségedet? Hulló falevelet akarsz ijesztgetni, kiszáradt pozdorját üldözőbe venni? Keserű dolgokat írsz elő számomra, ifjú botlásaim írod rovásomra. Te zártad a lábam kalodába, minden utamat szemmel tartod, és vonást húzol a lábam körül. Mint a pudvás fa, szétesik életem, mint a ruhadarab, amit molyok rágnak. Minden ember, aki anyától született, szegény a napokban, de jóllakik gonddal. Mint virág kinyílik, azután elhervad; eltűnik, mint árnyék, nincsen maradása. Nyitva tartod te is szemedet fölötte, s bírói székedhez viszed ítéletre. Tisztátalantól vajon születhet-e tiszta? Nem, egyetlen egy sem! Hogyha már előre kimérted napjait, hónapjai számát meghatároztad, s kijelölted célját, amit túl nem léphet, akkor ne nézz rá, hagyd inkább magára, amíg le nem tölti idejét a szolga.'

 Jób könyvéből 13. fejezet 13 - 14. fejezet 6.

Forrás ~ Internet

'Jób szerint Isten fölötte áll minden emberi bölcsességnek'

Jób így válaszolt Cofárnak: 'Ti valóban bölcs emberek vagytok, sírba száll a bölcsesség, ha ti meghaltok. Nekem is van eszem, akárcsak tinektek, én sem állok hátrább, mint ahol ti álltok. Mert ki nem tudja azt, amit ti tudtok? Gúnynak céltáblája barátai előtt, ki az Istent hívja, hogy feleljen neki? A jámbort és igazt gúnydallal csúfolják. Balsorsnak csúfság jár, véli a gondtalan; kiknek ingadozik lábuk, azoknak kéznél van. A rablók sátrát békesség lakja, az istenkáromlóké meg csupa biztonság, akik az Istent kezükbe merik venni. Kérdezd csak a barmot, az is megtanít rá, az ég madarai hirdetik majd neked. Tanítód lesz, mi a földön csúszik-mászik, a tenger halai elbeszélik neked. Ki az, ki mindebből ne tudná meglátni, hogy az Isten keze teremtett mindent? Kezében van minden élőlény párája, és éltető lelke az emberi testnek. Ne válogassa meg a fül a szavakat, mint ahogy az íny ízleli az ételt? Bölcsesség lakik a megőszült emberben, és okosság rejlik a hosszú életben. Övé a bölcsesség és a hősi erő, nála lakik a tanács és okosság. Amit összetör, többé nem épül föl, s ha valakit bezár, azt ki nem engedik. A víz beivódik, hogyha elrekeszti, ha szabadon hagyja, szétárad a földön. Az értelem s okosság az ő tulajdona, övé a tévelygő s félrevezetője. A tanácsurakat butasággal veri, meg a bírákat is bolonddá teszi. Hogyha a királyok övét leoldozza, helyette kötelet csavar derekukra. A papokat mezítláb járatja, a hatalmas urakat meg a porba sújtja. A megbízhatók ajkán megakasztja a szót, és az öregeknek az eszüket veszi. Megvetést zúdít a nemes emberekre, és az erőseknek övét meglazítja. Leleplezi, amit elrejt a sötétség, s napvilágra hozza a halál árnyékait. Népeket fölemel, aztán megsemmisít, kiterjeszti őket, aztán eltörli. Az ország kormányzóit megfosztja eszüktől, úttalan pusztákon hadd tévelyegjenek. Fény nélkül, sötétben tapogatóznak, támolyognak, mintha ittasok volnának.'

 Jób könyvéből 12. fejezet 1-25.

Forrás ~ Internet

'Cofár előadja a szokásos véleményt'

Jób szavaira a naamai Cofár felelt: 'Maradhat válasz nélkül ez a szóáradat, adhatunk igazat egy ilyen szájhősnek? Hazug szavad elhallgattatja a férfiakat, nincs, ki szembeszállna gúnyos beszédeddel. Magadról azt mondod: 'Tiszta az életem, tiszta voltam mindig a szemedben.' Bárcsak újra szólna hozzád az Isten, megnyitná ellened ismét a száját, s feltárná előtted a mély bölcsességet, amelyen elámul az értelem. Tudd meg: a bűnödet kéri számon tőled! Fel tudod tán fogni Istennek mélységét, mindenható Urad tökéletességét? Magasabb az égnél: mit teszel ennek láttán? Alvilágnál mélyebb: és a te tudásod? Hogyha hosszát méred, a földnél is hosszabb, szélessége nagyobb, mint az óceáné. Hogyha útnak indul, ki szól neki: 'Állj meg!' Ha valamit elkezd, ki mondja: 'Hagyd abba!' Tudja, hogy az ember tele hamissággal, ismeri a bűnét, azt is szemmel tartja. Észre térhet néha az üresfejű ember, és a vadszamár is szelídebbé válhat. Nos, hozd bensődet rendbe, és terjeszd felé a kezedet! Ha elveted kezedből mind, ami bűnös, és sátradban nem adsz szállást a bűnnek, fejedet akkor magasra tarthatod, lábad szilárdan áll, és nincs mitől tartanod. Elfelejted akkor sok-sok kínlódásod, úgy gondolsz majd rá, mint az elfolyt vízre. Jobban ragyog az életed, mint a déli nap, és a sötétség is reggelre változik. Biztonságban leszel, mert lesz reménységed, biztos fedél alatt nyugodtan pihenhetsz. Ha aludni akarsz, senki sem riaszt fel, sokan lesznek, akik hízelegnek neked. Közben a bűnösöknek megtörik a szemük, menedékhelyüket is elveszítik, reményük csak az, hogy kilehelik lelkük.'

 Jób könyvéből 11. fejezet 1-20.

 Forrás ~ Internet

'Jób megunta életét, és panaszával Istenhez kiált'

Jób így válaszolt barátainak: 'Nem szolgálat az ember sorsa a földön? Nem napszámos módján tölti el napjait? Olyan, mint a rabszolga, ki árnyékba vágyik, olyan, mint a napszámos, ki a bérét várja. Csalódással teli hónapok jutottak részemül, keserves éjeket adtak osztályrészül. Már mikor lefekszem, kérdezem: 'Mikor virrad?' És mihelyt fölkelek: 'Mikor lesz már este?' Tele vagyok kínnal egész alkonyatig. Férgek lepik el testem, s a föld pora fedi. Összeaszalódik s gennyezik a bőröm. Napjaim futnak, mint takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység. Gondold meg: életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot. S a szem, amely most lát, soha többé nem lát, kereső szemeddel nem találsz, nem leszek. Mint felhő, tovaszáll, eltűnik a távolban, nem tér az vissza, kit az alvilág elnyelt. Házába nem mehet soha többé vissza, és otthona nem látja soha viszont. Ezért én sem türtőztetem magamat: beszélek lelkem gyötrelmében, s elpanaszolom lelkemnek keservét. Tenger vagyok tán? Avagy tengeri szörny? Merthogy őrzésemre őrszemeket rendelsz. Ha arra gondolok: vigaszt ad fekvőhelyem, ágyam majd segít viselni kínomat, máris megijesztesz álmomban szörnyűmód, rémképek kergetnek újabb gyötrelmekbe. 'Fojts meg inkább!' - ez a kívánságom, jobb a halál, mint a sok fájdalom. Eltűnök én immár, nem élek örökké, hagyj hát magamra, életem egy lehelet. Vajon mi az ember, hogy oly nagyra tartod, arra méltatod, hogy törődj vele? Hisz meglátogatod minden áldott reggel, és próbára teszed minden pillanatban. Mily rég nem veszed le tekinteted rólam! Arra sem hagysz időt, hogy nyálam lenyeljem. Vétkeztem? Mit tettem? Mondd, emberek Őre! Támadó kedvednek miért vagyok céltábla? Miért vagyok terhedre? Miért nem bocsátod meg a bűneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet? Mert hogyha egyszer lefekszem a porba, hiába keresel, többé nem leszek.'

 Jób könyvéből 7. fejezet 1-21.

 Forrás ~ Internet

'Jób panasza'

 

Jób megnyitotta száját, s elátkozta születése napját. Így szólt: 'Vesszen a nap, amikor világra jöttem, az éj, amelyen azt mondták: 'Fiú fogantatott.' Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törődjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye! Borítsa éjszaka és sűrű sötétség, nehezedjenek rá gomolygó fellegek, tartsa rettegésben nappali sötétség! Sötétség nyelje el! Ne sorolják az év többi napja közé, és ne számítsák be hónapok napjának! Az az éjjel meg maradjon magtalan! Ne lásson soha hangos vigadozást! Átkozzák el ezt az éjt a napok átkozói, akik a leviatánt ingerelni tudják! Homály takarja el hajnalcsillagait, hasztalan várjon a világosságra! Ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét! Mert nem zárta be előttem a méhnek ajtaját, és a kínt nem rejtette el szemem elől. Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért fogtak föl térdek? S miért voltak emlők, hogy szopjam őket? Most csöndben feküdnék, és nyugodhatnék, elaludtam volna, és békességem volna. A királyok és a föld nagyjai közelében, akik sírhelyet építenek maguknak. Fejedelmek mellett, akiknek volt aranyuk, akik megtöltötték házukat ezüsttel. Mint torzszülött, akit mielőtt élt, már elástak; volnék, mint a magzat, aki fényt sose látott. Ott a gonoszok felhagynak dühükkel, és az elfáradtak nyugalmat találnak. Együtt pihennek ott mind, akik foglyok voltak, nem hallatszik többé robottisztnek hangja. Egyforma lesz ott a szegény és a gazdag, és a rabszolga sem függ majd urától. Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet? Várják a halált, de az bizony nem jön, jobban keresik, mint az elrejtett kincset. Örülnének nagyon saját sírhalmuknak, sírjuk, ha meglelnék, felujjonganának. Útjavesztett embernek minek ily ajándék, annak, akit Isten teljesen körülzárt? Immár kenyeremmé vált a sóhajtozás, s mint a víznek árja, ömlik a panaszom. Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett. Nincs nekem nyugalmam, nincsen békességem, még meg sem nyugodtam, máris új baj ért.'

Jób könyvéből 3. fejezet 1-26.

 Forrás ~ Internet

'A fekéllyel sújtott Jóbot meglátogatják barátai'

Történt egy napon, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr színe elé járultak. Közöttük volt a sátán is. Ekkor az Úr így szólt a sátánhoz: 'Honnét kerülsz ide?' A sátán azt felelte az Úrnak: 'Szerte bebarangoltam a földet, és kószáltam rajta.' Erre az Úr megkérdezte a sátánt: 'Észrevetted-e szolgámat, Jóbot is? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még mindig kitart feddhetetlenségében. Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!' A sátán ezt válaszolta az Úrnak: 'Bőrért bőrt! Az életéért mindenét odaadja az ember, amije csak van. Emeld csak rá kezedet, és nyúlj a csontjához és húsához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!' Ekkor az Úr azt mondta a sátánnak: 'Nos, a kezedbe adom, csak az életét kíméld!' A sátán eltávozott az Úr színe elől. Jóbot rosszindulatú fekéllyel sújtotta tetőtől talpig. Ez hamuba ült, s egy cserépdarabot vett a kezébe, hogy azzal vakargassa magát. A felesége meg így beszélt hozzá: 'Még mindig kitartasz feddhetetlenségedben? Átkozd az Istent, és halj meg!' Ő azonban így válaszolt neki: 'Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?' Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával. Jóbnak három barátja értesült a csapásokról, amelyek rászakadtak, és eljöttek hazájukból: Elifász Temánból, Bildád Suachból és Zófár Naamából. Megállapodtak egymás közt, hogy elmennek hozzá, kifejezik együttérzésüket és megvigasztalják. Amikor távolból ráemelték tekintetüket, nem ismerték meg. Hangos sírásban törtek ki, megszaggatták ruhájukat, és hamut szórtak a fejükre. Hét nap és hét éjjel mellette ültek a földön, és egyik sem szólt hozzá, egy szót sem. Látták ugyanis, hogy igen nagy a fájdalma. 

Jób könyvéből 2. fejezet 1-13.

Forrás ~ Internet

 

'Mondások az öregségről'

Édes a fény, és jót tesz a szemnek, ha látja a napot. Ha sok évig él is az ember, örüljön mindegyiknek, és gondoljon arra, hogy sok lesz a sötétség napja. Minden, ami következik, hiábavalóság! Örülj, ifjú ember, ifjúságod idején, légy vidám ifjú napjaidban! Menj, ahová húz a szíved, és ahová csal a szemed! De légy tudatában, hogy Isten mindenért számadásra von. Vesd ki a szívedből a haragot, és tartsd távol testedtől a bajt! Mert az ifjúság és a fekete haj korszaka hiábavaló.

Gondolj Teremtődre ifjúságod napjaiban, mielőtt megérkeznek a gonosz napok, és elközelegnek az évek, amelyekre azt mondod majd: nem tetszenek nekem; mielőtt elsötétül a nap és a világosság, a hold és a csillagok, és mielőtt az eső után visszatérnek a felhők; amikor megremegnek a ház őrzői, és megrokkannak az erős férfiak; amikor az őrlőlányok már nem dolgoznak, mert az ablakokban elhomályosodik a nappal; amikor bezárják a külső kapukat, és halkabbá válik a malom zaja; amikor elcsitul a madarak hangja, és minden dal elhallgat; amikor félnek a magaslatoktól, és ijedten járnak az úton; amikor a mandulafa virágzik, a sáska jóllakik, a kapor kipattan, az ember meg örök hajlékába tér; az utcán már jönnek-mennek a siratóasszonyok; mielőtt elszakad az ezüstkötél, megreped az arany gyertyatartó, megpattan a forrásnál a korsó, s összetörik a kúton a kerék; és a por visszatér a földbe, ahonnét jött, az éltető lehelet meg az Istenhez, aki adta.

Hiábavalóság, csak hiábavalóság - mondja a Prédikátor -, minden hiábavalóság! A Prédikátor nemcsak maga volt bölcs, hanem a népet is okosságra tanította. Sok bölcs mondást mérlegelt, felkutatott és megfogalmazott. A Prédikátor igyekezett tetszetős szavakat találni és az igazság szavait őszintén leírni.

A bölcsek szavai olyanok, mint az ösztöke, és mint a levert cövekek; a nyájak javára használja őket a pásztor.

Ezeken túl, fiam, ne kutass! A sok könyvírásnak se vége, se hossza, és a sok tanulás elfárasztja a testet. Vége a beszédnek. Mindent hallottál. Féld az Istent, és tartsd meg a parancsait! Mert ez minden embernek a kötelessége. Mivelhogy Isten minden tettet ítélőszéke elé visz, minden rejtett dolgot, akár jó volt, akár rossz.

A Prédikátor könyvéből 11. fejezet 7. - 12. fejezet 14.

Forrás ~ Internet

'A bölcs vigasztalása'

Aki megtartja a parancsot, azt nem éri semmi rossz, és a bölcs elme megérti az időt és az ítéletet. Mert minden vállalkozásnak megvan a maga ideje és módja, és súlyosan ránehezedik az emberre a veszély. Hisz nem tudja az ember, mi következik. Mert ki tudná előre megmondani, hogy mi lesz? Nincs ember, akinek hatalmában volna az éltető lehelet, hogy visszatartsa, és senki sem ura a halál napjának. A harcból nincs elbocsátás. A gonoszság nem menti meg elkövetőit. Ezt mind láttam, amikor figyelmemet arra a fáradozásra fordítottam, amely a nap alatt folyik, amikor az ember az emberen uralkodik, annak kárára.

Aztán láttam: Sírjukba vitték a gonoszokat; jöttek a szent helyről, hogy megtiszteljék őket a városban, amiért ezt tették. Ez is hiábavalóság! Mivel a gonoszságot nem éri azon nyomban utol a büntető ítélet, az embereknek nő a bátorságuk a gonosztettre. Hisz a bűnös százszor is elköveti a gonoszságot, mégis sokáig él. Jól tudom: azoknak lesz jó soruk, akik félik az Istent, mert félnek tőle. A gonosznak nem lesz jó sora, és nem fogja napjait megnyújtani, mint az árnyékot, mivel nem fél az Istentől.

De hiábavalóság is akad a földön. Mert néha az igazak kapják, amit a gonoszok érdemeltek volna, és a gonoszok kapják, amit az igazak érdemeltek volna. Mondtam: Ez is hiábavalóság! Ezért dicsértem az örömöt. Mert nincs más java az embernek a nap alatt, mint hogy egyék, igyék és örüljön. Ez kísérje munkájában életének napjain, amelyeket Isten adott neki a nap alatt. 

Amikor azon fáradoztam, hogy megismerjem a bölcsességet, és arra törekedtem, hogy megértsem a hajszát, amely a földön folyik - mert hiszen sem éjjel, sem nappal nem lehetett álmot látni a szemekben -, akkor láttam: minden az Isten műve, s az ember nem képes felfogni az eseményeket, amelyek a nap alatt lejátszódnak. Bármennyit fárad is az ember a kutatással, nem jut el a megértésig. És maga a bölcs sem tud a dolog nyitjára jönni, aki azt gondolja, hogy érti.

Ezt mind mérlegeltem elmémben, és beláttam, hogy az igazak és a bölcsek a tetteikkel együtt Isten kezében vannak. Az ember sem a szeretetet, sem a gyűlöletet nem ismeri, mindkettő hiábavalóság a szemében. Mert hiszen mindenkire egy és ugyanaz a sors vár, az igazra és a gonoszra, a tisztára és a tisztátalanra; arra, aki áldozatot mutat be, és arra, aki nem mutat be áldozatot; a jóra és a bűnösre; arra, aki esküszik, és arra, aki fél az esküvéstől.

Az a baj abban, ami a nap alatt történik, hogy mindenkire egy és ugyanaz a sors vár, s hogy az ember szíve tele van gonoszsággal, és esztelenségeket eszel ki az ember, míg él; az élők számára, aztán a holtak számára. Igen, míg valaki az élők közé tartozik, addig még van reménye. Mert jobb az élő kutya, mint a holt oroszlán. Az élők ugyanis tudják, hogy meg fognak halni, de a holtak nem tudnak semmit, és jutalmuk sincs már; hisz még nevük is feledésbe merül, amelyet szereztek maguknak. Szeretetük, gyűlöletük és igyekezetük is mind odavan. Soha többé nem lesz részük abban, ami a nap alatt végbemegy.

Rajta hát, edd vidáman a kenyeredet, és idd jókedvűen a borodat! Mert kezdettől fogva tetszik az Istennek, ha így teszel. Viselj mindig fehér ruhát, és a fejedről ne hiányozzék az olaj! Élvezd az életet feleségeddel, akit szeretsz, hiábavaló életed minden napján, amivel Isten megajándékozott a nap alatt. Mert ez a te osztályrészed az életből, és az, amiért fáradozol a nap alatt. Ami tennivalót csak talál a kezed, azt mind tedd meg, amíg képes vagy rá. Mert az alvilágban, ahová mégy, sem dolgozni, sem tervezni nem lehet, ott nincs sem tudás, sem bölcsesség. 

 A Prédikátor könyvéből 8. fejezet 5. - 9. fejezet 10.

Forrás ~ Internet

'Ne mutatkozzál túlságosan bölcsnek!'

Vajon ki tudja, mi válik javára életében az embernek, hiábavaló életének pár napján, amely elsuhan, mint az árnyék? Hiszen ki adja tudtul az embernek, ő utána mi lesz a nap alatt?

Jobb a jó név, mint a jó olaj, és a halál napja, mint a születés napja. Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mint ahol mulatnak, mert minden embernek ez a vége, s aki él, itt elgondolkodik. Jobb a szomorúság, mint a nevetés; ha komoly az arc, rendben a szív. A bölcsek szíve abban a házban van, amelyben gyászolnak; hanem a balgák szíve a vigasság házában.

Jobb a bölcsek feddését hallgatni, mint a balgák dicshimnuszára figyelni. Mert olyan a balga nevetése, mint az égő tövis ropogása a fazék alatt. Ez is hiábavalóság! Mert a nevetés bolonddá teszi a bölcset, és az öröm megrontja a szívet. Jobb a dolognak a vége az elejénél; jobb a béketűrő, mint a kevély.

Ne siess a bosszankodással, mert a bosszúság a balgák bensejében fészkel. Ne mondd: Miért van az, hogy a régi idők jobbak voltak, mint a mostaniak? Mert nem vall bölcsességre, ha ilyesmit kérdezel. Jó dolog, ha a bölcsesség vagyonnal párosul, és nyereség azoknak, akik látják a napot. Mert akit óv a bölcsesség, azt óvja a pénz is, s mint a tudás külön hasznát, a bölcsesség az életet is biztosítja azoknak, akiknek birtokában van.

Nézd az Isten művét: ki tudja kiegyenesíteni, amit ő görbévé tett? Jó napon érezd jól magadat, rossz napon meg lásd be, hogy ezt is Isten jól alkotta, akárcsak azt, hogy ne találjon az ember maga mögött semmit. Mindent láttam hiábavaló napjaimban: vannak igazak, akik bár igazak, elpusztulnak, és vannak gonoszok, akik gonoszságuk ellenére is sokáig élnek. 

Ne légy túlságosan igaz, és ne mutatkozz túlságosan bölcsnek! Mire való gyötörnöd magad? Ne légy szerfölött gonosz, és ne légy esztelen! Mire való volna időnap előtt meghalni? Jó az, ha egyiket szilárdan tartod, de a másikat sem engeded kicsúszni a kezedből. Igen, aki Istent féli, mind a kettőt végbeviszi.

A bölcsesség nagyobb erőt ad a bölcsnek, mint amennyi ereje tíz hatalmasnak van a városban. Nincs a földön olyan igaz ember, aki csak jót tenne, és sohasem vétkeznék. Ne figyelj minden szóra, amit kimondanak, mert különben meghallod, hogyan átkoz a szolgád. Mert hisz - ezt magad is tudod - te is sokszor átkoztál másokat.

Ezt mind kipróbáltam, a bölcsességet szem előtt tartva, így szóltam magamban: 'Szeretnék szert tenni a bölcsességre!' De távol maradt tőlem. Ami van, messze van, és mélységes mélyen! Ki tudja megtalálni?

Aztán azon fáradoztam, hogy megismerjem, kifürkésszem és felkutassam a bölcsességet és a jutalmat, hogy felismerjem, mekkora balgaság a gonoszság, és mekkora őrültség a balgaság. S úgy találtam, hogy a halálnál is keserűbb dolog az asszony, aki olyan, mint a hurok, a szíve háló, a karjai bilincsek. Aki Istennek tetszik, az megmenekül tőle, de a bűnöst megfogja.

Nos, ezt találtam, mondja a Prédikátor, amikor mindent számba vettem. Ezen túl is kutattam még, de nem találtam semmit. Ezer között találtam egy férfit jónak, de asszonyt az összes között sem találtam.

 A Prédikátor könyvéből 6. fejezet 11. - 7. fejezet 1-27.

Forrás ~ Internet

'A gazdagság hiábavalósága'

Aki szereti a pénzt, az soha sem kap elég pénzt, és aki szeret szerezni, annak soha sem elég a jövedelme. Ez is hiábavalóság! Ahogy nő a vagyon, szaporodnak a pusztítói. És mi haszna van a birtokosának? Csak a szeme elégül ki. A dolgozó ember álma édes, akár keveset, akár sokat eszik. De a gazdagot jóllakottsága nem hagyja aludni.

Van egy szörnyű baj, amit a nap alatt láttam: a gazdagság, amit tulajdonosa a vesztére tartogat. A gazdagság ugyanis valami szerencsétlenség folytán elvész, és ha fia születik, ennek nem marad semmi. Mezítelenül született, s úgy megy el innét, amint jött; abból, amit fáradsággal szerzett, semmi sem marad a kezében. Az is rettenetes nyavalya, ha úgy kell elmennie, ahogy jött. Mit használ hát neki, hogy szelet hajszol? Így minden napját sötétben és gyászban, kedvetlenségben, betegségben és bosszúságban tölti el.

 

Nos, megállapítom: az a jó, amiben az embernek része lehet, ennyi: egyék, igyék és érezze magát jól minden fáradozás közepette, amely adódik a nap alatt, életének azon a néhány napján, amelyet Isten ad neki, mert ez az osztályrésze. Igen, ha valakinek Isten gazdagságot és vagyont adott, és megengedte, hogy élvezze és kivegye részét belőle, és örömét találja munkájában: ez Isten ajándéka. Mert az ilyen nem sokat törődik élete napjaival, mivel Isten örömmel tölti el szívét.

Más bajt is láttam a nap alatt, amely súlyosan ránehezedik az emberre. Van, akinek Isten adott gazdagságot, kincseket, megbecsülést, és semmi sem hiányzik abból, amit szíve kíván. De Isten nem engedi, hogy élvezze, hanem idegen élvezi. Ez hiábavalóság, és szörnyű gyötrelem!

Lehet valakinek száz fia és ugyanannyi lánya, megérhet mégoly magas kort is, de ha nem élvezheti javait, és tisztes temetésben sincs része, akkor azt mondom: az elvetélt magzat boldogabb nála. Ez sötétben jön, és sötétben megy, sötétség borítja még a nevét is, az nem látta a napot, és nem ismeri az éjszakai nyugodalmat; egyik sem több, mint a másik! Ha az kétszer ezer évig élne is, de nem volna örömére, akkor nem ugyanoda jut mind a kettő?

Az ember minden fáradozása a szájáért van, de a gyomra mégsem telik meg. Mivel van többje a bölcsnek, mint a balgának? És mit tartsunk a szegényről, aki a nyilvánosság előtt fenn tudja tartani a látszatot? 

 A Prédikátor könyvéből 5. fejezet 9. -  6 fejezet 8.

Forrás ~ Internet

'Mindennek megvan a maga ideje'

Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt. Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. Ideje az ölésnek, és ideje a gyógyításnak, ideje a bontásnak, és ideje az építésnek. Ideje a sírásnak, és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak, és ideje a táncnak. Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének.

Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik? Elnéztem a vesződséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele. Mindent ő tesz a maga idejében. Adott ugyan nekik némi fogalmat az idő egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz.

Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön, és élvezze az életét. Mert hiszen az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és kedvét leli a munkájában. Rájöttem: amit Isten tesz, az minden időre szól. Ahhoz nem lehet sem hozzátenni, sem semmit elvenni belőle. Isten azért tesz így, hogy féljünk tőle. Ami van, már rég megvolt, s ami lesz, már rég megvan, és Isten szereti az üldözöttet.

Láttam továbbá a földön az ítélet helyét: itt bűn volt, és az igazságosság helyét: itt gonoszság. Azt mondtam hát magamban: Isten ítéletet tart mind az igaz, mind a gonosz fölött. Mert mindennek megvan a maga ideje, ami itt végbemegy. Azt mondtam magamban az emberek fiairól: Hogy napfényre hozza mivoltukat, Isten láthatóvá tette, hogy egymáshoz csak olyanok, mint az állatok.

 Mert hiszen az emberek fiainak sorsa és az állatok sorsa egy és ugyanaz a sors. Amint ezek meghalnak, meghalnak azok is. Mindben egyforma az éltető lehelet, és nincs az embernek többje, mint az állatnak. Igen, mindkettő hiábavalóság! Mindkettő ugyanarra a helyre jut. Mindkettő porból lett, és minden visszatér a porba. És ki tudja, vajon az emberek fiainak éltető lehelete fölfelé száll-e, és vajon az állatok éltető lehelete lefelé, a földbe száll-e?

Így beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje munkájában, mert ez a sorsa. Mert ugyan ki juttathatja odáig, hogy lássa, mi lesz utána? 

 A Prédikátor könyvéből 3. fejezet 1-22.

Forrás ~ Internet

'Az élvezetek és az emberi bölcsesség hiábavalósága'

Azt mondtam magamban: Rajta! Próbálkozzál a vigassággal, és élvezd az életet! De kiderült: ez is hiábavalóság. A nevetésre azt mondtam: Bolondság! És a vigasságra: Mire jó ez? Elhatároztam, hogy testemet átengedem a mámornak, de szívemet azért megtartom a bölcsességnek; átadom magamat az esztelenségnek, míg nem látom, mi válik javára az ember fiainak, s mit csinálnak életük folyamán az ég alatt.

Elgondolkodtam a bölcsességen, az esztelenségen és a balgaságon. Hadd lám: mit csinál majd a király utódja. Azt, amit már régen is tettek. S láttam, hogy a bölcsesség fölülmúlja a balgaságot, mint a világosság a sötétséget. A bölcs maga elé néz, a balga vaktában megy. De arra is rájöttem, hogy egy és ugyanaz a sorsa mind a kettőnek. Ekkor azt mondtam magamnak: Ha rám is a balgának sorsa vár, miért lettem akkor olyan mérhetetlenül bölcs? És így szóltam magamban: Ez is hiábavalóság! Valóban, a bölcs emlékezete éppoly kevéssé örök, mint a balgáé. A jövőben hamarosan elfelejtik mind a kettőt. A bölcs meghal éppen úgy, mint a balga. Meggyűlöltem az életet, mert bosszantónak találtam azt a fáradozást, ami a nap alatt folyik. Igen, minden hiábavalóság és szélkergetés!

Meggyűlöltem minden művemet, amit létrehoztam a földön, hiszen az utódomra kell hagynom. Ki tudja, bölcs lesz-e vagy balga? És mégis teljesen szabadon rendelkezik majd munkám minden gyümölcsével, amire annyi fáradságot és okosságot pazaroltam életemben. Ez is hiábavalóság! Odáig jutottam, hogy szívemet átengedtem a kétségbeesésnek a miatt a fáradozás miatt, amit magamra vállaltam a nap alatt. Hisz jó néhány ember dolgozott bölcsen, okosan és sikerrel, aztán át kell engednie szerzeményét olyannak, aki mit sem fáradt érte. Ez is hiábavalóság és nagy baj! Igen, mije marad az embernek minden fáradozásából és törekvéséből, amivel emésztette magát életében? Valóban: minden napja csupa szenvedés, és minden tevékenysége csupa bosszúság. Szíve még éjjel sem tud megnyugodni. Ez is hiábavalóság!

Nem tehet jobbat az ember, mint hogy egyék, igyék, és kedvét lelje a munkájában. Mert beláttam, hogy ez is Isten kezéből jön. Mert az öröm is, a gond is Istentől van. Igen, annak, aki kedves előtte, bölcsességet, tudást és örömet ad; a bűnösnek meg a gyötrelmet adja, hogy gyűjtsön és halmozzon, hogy aztán olyannak adja, aki tetszik Istennek. Ez is hiábavalóság és szélkergetés! 

 A Prédikátor könyvéből 2. fejezet 1-3. 12-26.

Forrás ~ Internet

'Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai'

Testvéreim! A testi ember testiekre vágyik, a lelki ember ellenben lelkiekre törekszik. De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke. A test vágya ellene mond Istennek, nem veti alá magát Isten törvényének, sőt nem is képes rá. Ezért aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését.

De ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztust Jézust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által.

Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel elfojtjátok a test szerinti tetteket, élni fogtok. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa szólítjuk: 'Abba, Atya!' A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet együtt sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a lélek csíráit, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Mert megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Hiszen ki remélné azt, amit lát? Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan.

Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. S ő, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a lelkünk kívánsága, mert Isten tetszése szerint jár közben a szentekért. 

 Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből 8. fejezet 5-27.

Forrás ~ Internet

'Járjunk az igazság útján!'

Én, 'az öreg', kedves Gájuszomnak, akit az Igazságban szeretek.

Kedvesem, kívánom, hogy minden sikerüljön neked, és egészséges légy testben is, lélekben is. Nagyon örültem, amikor testvérek érkeztek, és tanúsították, hogy igaz vagy, s az igazság útján jársz. Nincs nagyobb örömöm, mint amikor hallom, hogy gyermekeim az igazság útján járnak.

Kedvesem, te helyes magatartást tanúsítasz a testvérek iránt, kivált az idegenek iránt. Ez bizonyítja szeretetedet az Egyház színe előtt; jól teszed, ha ezentúl is Istenhez méltó útravalóval bocsátod őket útnak. Mert az ő nevéért keltek útra, s a pogányoktól nem fogadtak el semmit. Ezért ezeket az embereket nekünk kell befogadnunk, hogy munkatársaik legyünk az Igazság szolgálatában.

Írtam valamit az Egyháznak, de Diotrefész vezetésre törekszik, nem fogad el minket. Ezért, ha majd megérkezem, szóba hozom viselt dolgait, hogy mindent összefecseg rólunk. Sőt még ezzel sem elégszik meg, hanem egyfelől nem fogadja be a testvéreket, másfelől azokat, akik erre hajlandók volnának, megakadályozza benne, és kitiltja az Egyházból.

Kedvesem, ne a rosszat utánozd, hanem a jót. Aki a jót teszi, az Istentől van, aki a rosszat teszi, az nem látta az Istent. Demetriusz mellett mindenki, még maga az Igazság is bizonyságot tesz; mi is tanúskodunk, és te tudod, hogy igaz a tanúságunk.

Még sok mindent tudnék neked írni, de nem akarom neked tintával és nádtollal írni. Remélem, hogy rövidesen látlak, és akkor élőszóval beszélgetünk. Béke veled! Üdvözölnek barátaid. Üdvözöld barátainkat, név szerint.

Szent János apostol harmadik levele 1. fejezet 1-15.

 

Forrás ~ Internet

 

 

'Aki kitart a tanításban, az Atyát is, a Fiút is magáénak mondhatja'

Én, 'az öreg' a kiválasztott Úrnőnek és gyermekeinek, akiket az Igazságban szeretek, de nemcsak én, hanem mindenki, aki megismerte az Igazságot, amely bennünk van, és velünk lesz örökre. Legyen velünk az Atyaistennek és Jézus Krisztusnak, az Atya Fiának kegyelme, irgalma és békéje, igazságban és szeretetben!

Igen örültem, hogy gyermekeid közt olyanokat találtam, akik az Igazságban élnek az Atyától kapott parancs szerint. És most kérlek, Úrnő, nem mintha új parancsról írnék neked, hisz ez kezdet óta parancsunk: Szeressük egymást! Ez a szeretet azt jelenti, hogy parancsai szerint éljünk.

Ez hát a parancs, mint ahogy kezdettől fogva hallottátok, hogy éljetek szeretetben. Mert sok csaló fellépett a világban, aki nem vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el. Az ilyen csaló és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, nehogy elveszítsétek, amit már megszereztetek, hanem teljes bért kapjatok. Aki elfordul Krisztus tanításától, és nem marad hozzá hű, nem mondhatja magáénak az Istent. De aki kitart a tanításban, az Atyát is, a Fiút is magáénak mondhatja. Ha valaki nem ezzel a tanítással megy hozzátok, még csak ne is köszönjetek neki. Mert aki köszön neki, részes gonosz tetteiben.

Még sok mindenről tudnék írni, de nem akarom papírra és tintára bízni. Remélem, hogy egyszer eljutok hozzátok, és élőszóval mondom el, hogy örömünk teljes legyen.

Üdvözölnek kiválasztott Nővéred gyermekei.

Szent János apostol második levele 1.fejezet 1-12.

Forrás ~ Internet

 

 

'A bűnösökért való ima fontossága'

Szeretteim! Ezeket azért írtam nektek, hogy megtudjátok: nektek, akik hisztek az Isten Fia nevében, örök életetek van.

Az a bizalom, amellyel iránta vagyunk, azt jelenti, hogy bármit kérünk is akarata szerint, odafigyel szavunkra. Ha pedig tudjuk, hogy akármilyen kéréssel fordulunk is hozzá, meghallgat bennünket, tudjuk azt is, hogy amit kértünk, azt már meg is kaptuk. Amikor valaki látja, hogy testvére bűnt követ el, de ez a bűn nem jelenti számára a halált, imádkozzék érte, és életet szerez annak, aki nem halállal egyenlő bűnnel vétkezik.

Van halált jelentő bűn is; nem az ilyenről mondom, hogy könyörögjön érte. Minden igazságtalanság bűn, de van olyan bűn is, amely nem egyenlő a halállal.

Tudjuk, hogy aki az Istentől való, nem vétkezik, mert az Istentől Született ereje megóvja a bűntől, és a gonosz nem keríti hatalmába. Tudjuk, hogy mi az Istentől vagyunk, és hogy az egész világ a gonosz hatalmában van. Tudjuk, hogy az Isten Fia eljött, és megadta nekünk az értelmet ahhoz, hogy megismerjük az igaz Istent. Mi az Igazban vagyunk, az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.

Gyermekeim, óvakodjatok a bálványoktól!

Szent János apostol első leveléből 5. fejezet 13-21.

Forrás ~ Internet

 

'A mi hitünk győzelem a világ fölött!'

Szeretteim! Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Isten szülötte; és aki a szülőt szereti, szereti szülöttét is. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, hogy szeretjük az Istent, és eleget teszünk parancsainak. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek.

Mert mindenki, aki az Istentől való, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk. Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?

Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek igazság. Tehát hárman tanúskodnak a mennyben: az Atya, az Ige és a Szentlélek; és ez a három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy.

Az emberek tanúságát is elfogadjuk, s az Isten tanúsága többet jelent. Az Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett a Fia mellett. Aki hisz az Isten Fiában, magában hordja az (Isten) tanúságát. Aki nem hisz Istennek, hazugságot tulajdonít neki, épp mert nem hisz tanúságában, amelyet az Isten tett Fia mellett. Mert ennek a tanúságnak az a tartalma, hogy az Isten örök életet adott nekünk, s ez az élet az ő Fiában van. Aki magáénak mondhatja a Fiút, annak van élete; aki nem mondhatja magáénak az Isten Fiát, annak nincs élete.

Szent János apostol első leveléből 5. fejezet 1-12.

Forrás ~ Internet

 

'Isten a szeretet'

Szeretteim, ha az Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk. Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk.

Láttuk, és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ Üdvözítőjéül. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten, és ő is az Istenben. Megismertük a szeretetet, amelyet Isten oltott belénk, és hittünk benne. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.

Abban teljesedett ki bennünk a szeretet, hogy örömmel és bizalommal várjuk az ítélet napját, mert amilyen nyugodt ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem büntetés. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. Azért szeretjük az Istent, mert ő előbb szeretett minket.

Ha valaki azt állítja, hogy: 'Szeretem az Istent', de testvérét gyűlöli, hazudik. Mert, aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.

Szent János apostol első leveléből 4. fejezet 11-21.

Forrás ~ Internet

'Isten előbb szeretett minket'

Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta rontott a világra. Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való, hanem az antikrisztusé, akiről hallottátok, hogy eljön, és most már a világban is van.

Gyermekeim, ti az Istentől vagytok, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van. Ők a világból valók, ezért a világról beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi az Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki nem ismeri Istent, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság lelkét és a tévedés lelkét.

Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.

Az Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük Istent, hanem, hogy ő előbb szeretett minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. 

 Szent János apostol első leveléből 4. fejezet 4-10.

Forrás ~ Internet

 

 

'A hit és a szeretet parancsa'

Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal. Erről ismerjük fel, hogy az igazságból valók vagyunk-e, és így nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket. Ha szívünk vádol minket valamivel legyünk nyugodtak, az Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud.

Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt. Bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait, és ami tetszik neki, azt tesszük.

Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint. Aki teljesíti parancsait, benne marad az Istenben, és az Isten is őbenne. Annak, hogy ő bennünk marad-e, a Lélek a próbaköve, akit adott nekünk. 

 Szent János apostol első leveléből 3. fejezet 18-24.

Forrás ~ Internet

 

'A testvérek iránti szeretet'

Szeretteim! Ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást! Ne tegyünk úgy, mint Káin, aki a gonosztól való volt, és megölte testvérét. Miért ölte meg? Mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvére tettei ellenben igazak.

Ne csodálkozzatok azon, testvérek, hogy a világ gyűlöl benneteket. Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad. Aki gyűlöli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet.

Az Isten szeretetét arról ismerjük fel, hogy életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki - bár bőven van neki a világ javaiból - mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?

Szent János apostol első leveléből 3. fejezet 11-17.

Forrás ~ Internet

 

'Isten gyermekei vagyunk'

Szeretteim! Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: az Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri.

Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.

És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is. Mindenki, aki vétkezik, megszegi a törvényt, mert épp a törvényszegés a bűn. Tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, s hogy benne nincs bűn. Az, aki benne marad, nem vétkezik. Az, aki vétkezik, nem látta, nem ismerte meg.

Gyermekeim, senki se vezessen félre titeket. Aki az igazsághoz szabja tetteit, az igaz, ahogy ő is igaz. Aki bűnt követ el, a sátántól való, hiszen a sátán kezdettől fogva bűnös. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy a sátán művét romba döntse. Azok, akik az Istentől születtek, nem követnek el bűnt, mert az ő magja bennük marad, és nem vétkezhetnek, mert az Istentől születtek.

Így ismerhetők fel az Isten gyermekei és a sátán fiai. Aki nem az igazsághoz szabja tetteit, az nem Istentől való. Ugyanígy az sem, aki nem szereti testvérét. 

 

 Szent János apostol első leveléből 3. fejezet 1-10.

Forrás ~ Internet

 

 

 

'Az antikrisztus'

Gyermekeim, itt az utolsó óra. Hallottátok, hogy eljön az antikrisztus. Most sok antikrisztus támadt, ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk kerültek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, velünk maradtak volna. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki tartozik közénk.

Titeket azonban fölkent a Szent, és ezt mindannyian tudjátok. Nem azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hisz ismeritek és tudjátok, hogy az igazságból semmiféle hazugság nem származik. Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, az Atyát sem ismeri. Aki megvallja a Fiút, az ismeri az Atyát is.

Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha megmarad bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. És ez az ígéret, amelyet ő maga tett nekünk, az örök élet.

Ezeket azok miatt írtam, akik félrevezetnek benneteket. A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket, hiszen kenete megtanít benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint, ahogy tanított benneteket, maradjatok benne.

Különösen most maradjatok benne, gyermekeim, hogy ha majd megjelenik, bizalommal lehessünk iránta, és eljövetelekor ne kelljen szégyent vallva távoznunk tőle. Ha tudjátok, hogy ő igaz, azt is tudjátok, hogy mindenki, aki az igazsághoz szabja tetteit, tőle való.

Szent János apostol első leveléből 2. fejezet 18-29.

 

Forrás ~ Internet