AVILAI NAGY SZENT TERÉZ ~ IMÁDKOZZATOK

Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok!

Az imádság Istennel való beszélgetés.
Most nem arról akarok beszélni, hogy általában véve a belső ima
felel e meg jobban az emberek belső szükségleteinek, vagy pedig
 az ajakima.

Csak annyit mondok: egyikre éppúgy szükségetek van, mint a másikra.
Bensőnkben van valami, ami összehasonlíthatatlanul értékesebb mindannál, amit látunk: a lélek.

Ne úgy képzeljük a lelket, mintha valami csekélyke, szűk dolog volna, hanem úgy, mint egy egész belső világot, amelyben annyi pazar fénnyel berendezett lakás van. Ez nem is lehet másképpen, hiszen ott, a lélek bensejében van Istennek lakása is.

Amen.


110. ZSOLTÁR

Hálát adok az Úrnak, teljes szívemből, az igazak tanácsában és a gyülekezetben. Nagyok az Úr cselekedetei, kívánatosak mindenkinek, aki vágyik utánuk. Fönséges és ékesség az ő műve, és igazsága megmarad örökkön örökké. Emléket állított csodáinak, irgalmas és kegyes Úr. Enni adott az őt félőknek; Szövetségéről mindenkor megemlékezik. Megmutatta népének hatalmas művei erejét, nekik adta a nemzetek örökségét; Kezének műve igazmondás és igaz ítélet. Mind megbízhatók az ő rendelkezései; Örökkön örökké szilárdan állnak, hűségben és igazságban születtek. Megváltást küldött népének, örökre elrendelte szövetségét. Szent és félelmetes az ő neve. A bölcsesség kezdete az Úr félelme, helyesen gondolkodik mindenki, aki aszerint cselekszik; Dicsérete megmarad örökkön örökké. ALLELUJA!
 
'Aki megkezdte bennetek a jót, be is fejezi Krisztus napjára'

Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, Krisztus Jézus összes szentjének Filippiben az elöljárókkal és a diákonusokkal együtt. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Valahányszor megemlékezem rólatok, hálát adok Istenemnek, és mindig, minden imádságomban örömmel könyörgök mindnyájatokért, mivel részt vesztek az evangélium szolgálatában az első naptól kezdve mindmáig. Bízom is abban, hogy aki megkezdte bennetek a jó művet, teljessé teszi azt Krisztus Jézus napjáig. Illő is, hogy így gondolkozzam mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket, akik a bilincseimben, valamint az evangélium védelmezésében és megerősítésében mindannyian részesei vagytok a nekem juttatott kegyelemnek. Mert Isten a tanúm, mennyire vágyódom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében. Azért imádkozom, hogy szeretetetek mindjobban gazdagodjék megismerésben és teljes megértésben, hogy meg tudjátok ítélni, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, telve az igazságnak Jézus Krisztus által szerzett gyümölcsével Isten dicsőségére és dicséretére. Filemon 1,1-11


EVANGÉLIUM

Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. Ott egy vízkóros ember került elébe. Ekkor Jézus megkérdezte a törvénytudóktól és a farizeusoktól: 'Szabad-e szombaton gyógyítani vagy nem?' Azok csak hallgattak. Erre megérintette a beteget, meggyógyította, és elbocsátotta. Aztán így szólt hozzájuk: 'Ha közületek valakinek a fia vagy az ökre kútba esik, nem húzza-e ki rögtön, akár szombaton is?' Erre nem tudtak mit felelni. Lk 14,1-6




KIS SZENT TERÉZ CSODATÉVŐ IMÁJA

Ó, gyermek Jézus kis Teréze, kérlek szedj egy rózsát számomra
a mennyei kertből, és küldd el hozzám a szeretet jeleként.
Ó, gyermek Jézus kis Teréze, kérd meg Istent, áldja meg kegyesen azt,
amit ma bizalommal a kezére adok ( mondd el a kérésedet).
Szent Teréz, segíts hozzá, hogy úgy higgyek Isten nagyszerű szeretetében,
 ahogy te, és követhessem az általad mutatott példát, a 'kis utat' minden nap.
Amen.

'Lisieux-i Szent Teréz jelentős és szeretetre méltó gyógyító szent.
Sok igazolt gyógyítás következett be azok körében,
akik hozzá imádkoztak, vagy elzarándokoltak a földi maradványaihoz.'

Forrás ~ Internet



143. ZSOLTÁR

Dávidtól. Áldott az Úr, az én segítségem, aki kezemet harcra tanítja, ujjaimat viadalra. Ő az én irgalmam és erősségem, oltalmam és szabadítóm; pajzsom, akiben remélek, védelmezőm és reménységem, ő veti alám népemet. Uram, mi az ember, hogy figyelembe veszed, s az emberfia, hogy tekintettel vagy rá? Olyan az ember, mint a lehelet, napjai elenyésznek mint az árnyék. Uram, hajlítsd le egeidet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! Ragyogtass villámokat és szórd szerteszét, küldd el nyilaidat és zavard össze őket. Nyújtsd le a magasból kezed, ragadj ki, ments ki a nagy vizekből, az idegenek kezéből, akiknek szája hiúságot beszél, jobbjuk pedig a hazugság jobbja! Isten, új éneket énekelek neked, tízhúrú hárfán zsoltárt zengek neked. Aki győzelmet adsz a királyoknak, és megmented szolgádat, Dávidot a gonosz kardjától. Ragadj ki és ments ki az idegenek kezéből, akiknek hiúságot beszél szája, jobbjuk pedig a hazugság jobbja. Fiaink olyanok ifjúságukban, mint a növekvő hajtás, ifjúságtól duzzadók; Leányaink mint a templom sarokkövei, díszesek, mint a műves oszlopok. Raktáraink tele vannak, bővelkednek minden jóban; Juhaink termékenyek, megszámlálhatatlanok mezőinken, Marháink kövérek. Kőfalainkon nincs rés, sem átjárás, utcáikon jajgatás nem hangzik. Boldog az a nép, amelynek így megy dolga, boldog az a nép, amelynek az Úr az Istene!

'Öltsétek föl Isten fegyverzetét, hogy helyt tudjatok állni!'

Végezetül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hathatós erejében. Öltsétek fel Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög cselvetéseivel szemben. Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen. Vegyétek fel tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, s megállhassatok, mert mindent megtettetek. Úgy álljatok tehát, hogy derekatokat övezzétek fel igazsággal, s öltsétek magatokra a megigazulás vértjét [Iz 59,17]. Lábatok saruja legyen a béke evangéliumának hirdetésére való készség. Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét. Mindenkor esedezzetek a Lélekben, minden imádságban és könyörgésben, s őbenne virrasszatok teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentért, és értem is, hogy Isten adjon nekem szavakat, amikor megnyitom ajkamat, hogy bátran hirdessem az evangélium titkát, aminek hírnöke vagyok a bilincsekben is; hadd beszéljek bátran, amint kötelességem. Ef 6,10-20


 

EVANGÉLIUM

Még abban az órában odajött hozzá néhány farizeus, és azt mondta neki: 'Menj el, távozz innen, mert Heródes meg akar ölni.' Ő azt mondta nekik: 'Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök és gyógyítok, ma és holnap, és harmadnap befejezem. De ma, holnap és a következő napon úton kell lennem; mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el. Jeruzsálem, Jeruzsálem! Te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, de te nem akartad. Íme, elhagyatott lesz a házatok. Mondom nektek, nem láttok engem, amíg el nem jön az idő, s mikor majd ezt mondjátok: 'Áldott, aki az Úr nevében jön'[Zsolt 118,26]. Lk 13,31-35

IMA GONDJAINK ÁTADÁSÁRA

Uram, átadom Neked minden gondomat, melyek saját személyem vagy hozzátartozóim miatt nyugtalanítanak, és átadom Neked minden lelki és testi szenvedésemet. Hiszem, amit Szent Péter apostol által üzensz nekem: 'Minden gondotokkal forduljatok Hozzá, mert Neki gondja van rátok' (1Pt 5,7). Szavadnál foglak Uram, és minden gondomat a kezedbe teszem. Tégy vele azt, amit akarsz. Mostantól fogva minden gondom a Tied!

Gondjaimmal együtt átadom Neked minden aggodalmamat, kínzó érzésemet is, amelyek nyugtalanítanak és mindig újra feltörnek bennem, sőt kínoznak és szerencsétlenné tesznek. Nem gondolok többé azokra az emberekre és körülményekre, amelyek ezeket előidézték. Átadom neked ezeket úgy, ahogy vannak, ha nagy fájdalmat is okoznak. Minden bizonytalanságot és aggodalmat felvált bennem az a bizalom, hogy Neked gondod van rám. Átadom Neked minden jogomat arra, hogy védjem és igazoljam magam. Nem akarom a rosszat rosszal viszonozni. Nem akarom többé magamban mindig csak a jót, másban pedig csak a rosszat látni. Rád hagyom minden helyzet és körülmény megítélését.

Átadok Neked mindent, ami engem nyomaszt és megfélemlít. Átadom Neked betegségemet. Nem akarok többé arra gondolni, hogyan és miért kezdődött el valami. Elég, hogy Te tudod azt. Bizalommal akarok a jövőbe tekinteni, mivel Te csak az én javamat akarod. Most összeszedem minden gondomat és átnyújtom Neked azokat, legyenek a Te kezedben. Uram, bízom Benned, hogy Te azokat átveszed, gondoskodsz rólam és segítesz nekem mindent a lehető legjobban megoldani.

Uram, hálát adok Neked és áldalak Téged, hogy határozottan felszólítasz, az aggodalmaskodás, bosszankodás, siránkozás és boldogtalanság helyett inkább Benned bízzak és engedjem, hogy Te gondoskodj rólam. Köszönöm, hogy arra hívtál, hogy vidám és boldog életet éljek Veled. Amen.

Forrás ~ Internet


 
144. ZSOLTÁR
 
Dicséret. Dávidtól. Magasztallak téged, Istenem, királyom, s áldom nevedet örökkön örökké. Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön örökké. Nagy az Úr és méltó a dicséretre, nagysága fölfoghatatlan. Nemzedék nemzedéknek dicséri alkotásaidat és hirdeti hatalmadat. Elmondják szentséged fölséges dicsőségét, elbeszélik csodáidat. Elmondják félelmetes erődet, és hirdetik nagyságodat. Megemlékeznek túláradó jóságodról, igazságodat ujjongva ünneplik. Irgalmas az Úr és könyörületes, hosszantűrő és nagyirgalmú. Jó az Úr mindenkihez, és könyörületes minden teremtményéhez. Magasztaljon téged, Uram, minden műved, és áldjanak szentjeid. Országod dicsőségét hirdessék és beszéljék el hatalmadat, hogy megismertessék az emberek fiaival hatalmadat, és országodnak fölséges dicsőségét. A te országod örökké tartó ország, és uralmad nemzedékről nemzedékre fönnáll. Hűséges az Úr minden igéjében, és szentséges minden tettében. Fölemel az Úr mindenkit, aki elesik, és minden elnyomottat fölsegít. Mindeneknek szemei tebenned bíznak, Úristen, mert te adsz nekik eledelt. Alkalmas időben. megnyitod kezedet, és betöltesz minden élőt áldásoddal. Igazságos az Úr minden útjában, és szent minden művében. Közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják, akik segítségül hívják őt igazságban. Teljesíti akaratát azoknak, akik őt félik, meghallgatja könyörgésüket és megszabadítja őket. Megőrzi az Úr mindazokat, akik őt szeretik, de elpusztítja mind a bűnösöket. Hirdesse szám az Úr dicséretét, és minden élő áldja szent nevét örökkön-örökké.


 'Ne látszatra szolgáljatok, hanem mint Krisztus szolgái!'

Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így
van az rendjén. 'Tiszteld apádat és anyádat'  [Kiv 20,12]; ez az első, ígérettel egybekötött parancs: 'hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön'  [MTörv 5,16]. És ti apák, ne ingereljétek haragra gyermekeiteket, hanem neveljétek őket fegyelemben és az Úr intelmével! Szolgák, engedelmeskedjetek test szerinti uraitoknak félelemmel és remegéssel szívetek egyszerűségében, akárcsak Krisztusnak! Ne látszatra szolgáljatok, mintha emberek tetszését keresnétek, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik Isten akaratát! Készséges akarattal szolgáljatok, mintha az Úrnak tennétek, s nem embereknek! Tudjátok, hogy mindenki, aki valami jót tesz, annak jutalmát megkapja majd az Úrtól, akár szolga, akár szabad. Ti pedig, gazdák, ugyanezt tegyétek velük, hagyjátok a fenyegetőzést, hiszen tudjátok, hogy nekik is, nektek is Uratok van az égben, s nála nincs személyválogatás. Efezus 6,1-9


EVANGÉLIUM

Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: 'Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?'  Ő ezt felelte nekik: 'Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: 'Uram! Nyisd ki nekünk!'
Ő ezt feleli majd nektek: 'Nem tudom, honnan valók vagytok.' Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: 'Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.' Ő erre azt feleli nektek: 'Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!' [Zsolt 6,9] Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.' Lk 13,22-30


APOSTOLOK KIVÁLASZTÁSA
 
'Ezekben a napokban történt, hogy kiment a hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Amikor megvirradt, odahívta magához tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, s apostoloknak nevezte őket: Simont, akit Péternek hívott, testvérét, Andrást, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Alfeus fiát, Jakabot és a Zélótának nevezett Simont, aztán Júdást, Jakab testvérét, és a karióti Júdást, aki később árulója lett.' Lk 6,12-16

Urunk Jézus minden komoly döntését megelőzte az imádság. Arra tanít, hogy csak akkor dönthetünk helyesen, ha bennünk a Szentlélek működik. Időre van szükségünk, amíg átjár minket, hogy a folytonosan a világhoz igazodó énünk ismét bekapcsolódjon az eredeti 'áramkörbe', vagyis Isten szentháromságos élete működjék bennünk - a megszentelő kegyelem.

Ez az imádság pedig nem feltétlenül kérő ima, hanem imádás. Mondogatjuk kéréseinket, mintha anélkül nem jutna célba. Azáltal, hogy megadjuk az Úrnak, ami neki jár, remélhetjük, hogy megértjük döntését. Csak így hangzik hitelesen a 'Fiat voluntas tua!'

Azzal a gondolattal is 'eljátszhatunk', hogy vajon a kiválasztás miatt imádkozott, vagy éppen az imádság közben értette meg, hogy ki kell őket választania. Ha igazán jó gondolatokat szeretnénk kapni, forduljunk Ahhoz, Akitől elleshetjük, miként kell a világ dolgairól vélekednünk.
 
Forrás ~ Internet




 A MAI NAP SZENTJEI ~ SZENT SIMON ÉS JÚDÁS TÁDÉ APOSTOLOK

Simon és Júdás Tádé apostolok ünnepe ~ október 28.
   
A tizenkét apostol közül Simonról és Júdás Tádéról tudjuk a legkevesebbet az újszövetségi Szentírásból.

Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepe lesz október 28-án. Keveset tudunk róluk, de azt biztosan állíthatjuk, hogy vérük ontásáig teljesítették küldetésüket, hirdették Jézust, a feltámadottat. Simont, Márk és Máté evangélisták 'Kananeus Simon' -ként, Lukács pedig a 'Zelóta Simon' -ként emlegeti. A zelóta szóból arra következtethetünk, hogy Simon korábban a fanatikusan Róma-ellenes párthoz tartozott. Júdás Tádét Márk és Máté is említi. Lukács két helyen is 'Judas Jacobi'-t említ, és nem dönthető el, hogy Jakab fiáról, vagy testvéréről van-e szó.

Szent Jánosnál azt olvassuk, hogy 'Júdás, nem a karióti', felteszi Jézusnak a kérdést: 'Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat és nem a világnak?' (14,22). A válasz látszólag megkerüli a kérdést, de lényegében érinti a tanítványok hivatását és Jézushoz való kapcsolatát: 'Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, és Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.'

Legendájuk szerint a Zelóta Simon Júdás Tádéval együtt úgy lett vértanú, hogy kettéfűrészelték őket. Ezért Simont fűrésszel szokták ábrázolni, a favágók tekintik a védőszentjüknek. Ünnepüket a Jeromos-féle Martirológium október 28-ra teszi. Rómában a 9. századtól ünneplik őket.

'Istenünk, ki úgy akartad, hogy Apostolaid révén ismerjük meg szent nevedet, kérünk, Szent Simon és Júdás Tádé apostol közbenjárására add, hogy Egyházad állandóan gyarapodjék, és egyre több népet egyesítsen magában! '

Forrás ~ Internet
 
 

'Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok'

Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben. Efezus 2,19-22

 

 18A ZSOLTÁR

A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt. Ezt harsogja az egyik nap a másiknak, erre tanítja az egyik éj a másikat. Nem sustorgással, nem dadogással, hogy ne lehetne érteni őket: az egész földre elhat szózatuk, s a földkerekség határaira szavuk. Bennük ütötte fel a napnak sátrát, s az, mint a vőlegény, kilép nászházából, mint a hős, ujjongva indul neki útjának. Az ég egyik szélén kel föl, és útja annak másik széléig jut el, és nincs, aki melege elől elrejthetné magát. Szeplőtelen az Úr törvénye, felüdíti a lelket, az Úr rendelete megbízható, bölcsességet ad a kisdedeknek. Egyenesek az Úr végzései, vidámmá teszik a szívet, világos az Úr parancsa, felvilágosítja a szemet. Az Úr félelme tiszta, örökkön-örökké megmarad, igazak az Úr ítéletei, egytől-egyig igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél, édesebbek a méznél, meg a csepegő lépes méznél. Szolgád meg is tartja őket, megtartásuk jutalma bőséges. Ki veszi észre a vétkeket? Tisztíts meg titkos bűneimtől, és a kevélységtől mentsd meg szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor szeplőtelen leszek, s a nagy vétektől tiszta maradok. Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor. Uram, én segítőm, én üdvözítőm! 


EVANGÉLIUM

Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett. Lk 6,12-16
 

 AMAZING GRACE ~ CSODÁLATOS KEGYELEM

Csodálatos kegyelem, mily édes a hang,
mely megmentett egy olyan nyomorultat, mint én.
Már elvesztem, de most meglettem;
vak voltam, de most már látok.

A kegyelem tanította szívemet félni,
és a kegyelem könnyített félelmeimen.
Milyen értékesnek tűnt ez a kegyelem
a percben, amikor hinni kezdtem.

Sok veszélyen, erőfeszítésen és kelepcén át
már meg is érkeztünk.
A kegyelem hozott ily messze épségben,
és a kegyelem vezet majd haza.

Az Úr jót ígért nekem,
szava reményem záloga;
pajzsom lesz ő, és az adag,
amíg élek, kitart.

Igen, mikor eme test és szív megáll,
és halandó éltem véget ér;
Magamnak tudhatom, e papi ruha alatt,
az öröm és béke életét.

A föld hamarost elolvad, mint a hó,
A nap sem fog sütni már,
De Isten, ki létrehívott engemet,
Mindörökre megmarad nekem.

Forrás ~ Internet

 https://www.youtube.com/watch?v=CDdvReNKKuk

Az Amazing Grace, a Csodálatos kegyelem kezdetű keresztyén ének a világ egyik legismertebb, ma is milliók által és sok felekezetben szívesen énekelt dala.  
 A szöveget John Newton szerezte 1772 körül.


 103. Zsoltár ~ Dávid Zsoltára

 Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét!
Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!
Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet,
megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg.
Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.
Minden elnyomottal törvényesen és igazságosan bánik az Úr.
Megismertette útjait Mózessel, cselekedeteit Izráel fiaival.
Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy.
Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké.
Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.
Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt.
Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.
Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz.
Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.
Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága.
Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni.
De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is;
azokkal, akik megtartják szövetségét, és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével.
Az Úr a mennyben állította fel trónját, királyi hatalmával mindenen uralkodik.
Áldjátok az Urat, angyalai, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek parancsát, és hallgattok parancsszavára!
Áldjátok az Urat, ti seregei, szolgái, akaratának végrehajtói!
Áldjátok az Urat, ti teremtményei, mindenütt, ahol uralkodik!
Áldjad, lelkem, az Urat!



'Éljetek szeretetben, amint Krisztus is szeretett minket'

Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját, s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát adományként, jó illatú áldozatul Istennek. Paráznaság és mindenféle tisztátalanság vagy kapzsiság szóba se jöjjön köztetek, mint ahogy ez a szentekhez illik, sem ocsmányság, sem ostoba vagy kétértelmű beszéd, ami illetlen, hanem inkább a hálaadás. Értsétek már meg, és jegyezzétek meg magatoknak, hogy semmiféle paráznának vagy tisztátalannak, kapzsinak, vagy bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és Isten országában. Senki se vezessen félre benneteket üres fecsegéssel, hiszen ilyenek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Ne legyetek tehát bűneik részesei. Mert valamikor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei.

Efezus 4,32 - 5,8
 
 
EVANGÉLIUM

Szombatonként az egyik zsinagógában tanított. És íme, volt ott egy asszony, akiben tizennyolc éve lakott a betegség lelke. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, odahívta, és azt mondta neki: 'Asszony! Megszabadultál betegségedtől.' Rátette a kezét, mire az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette Istent. Ekkor megszólalt a zsinagóga elöljárója. Azon méltatlankodva, hogy Jézus szombaton gyógyított, ezt mondta a tömegnek: 'Hat nap van, amikor dolgozni kell; azokon jöjjetek hát és gyógyíttassátok magatokat, ne pedig szombaton!' Az Úr ezt felelte neki: 'Képmutatók! Nem oldja-e el mindegyiktek szombaton az ökrét vagy a szamarát a jászoltól, és nem viszi-e itatni? Ábrahámnak ezt a leányát pedig, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, nem kellett-e szombaton föloldani ettől a köteléktől?'  Amint ezt elmondta, megszégyenült minden ellenfele, s az egész nép örvendezett a csodás dolgokon, amiket cselekedett. Lk 13,10-17



KÖNYÖRGÉS A SZENTLÉLEKHEZ

Szentlélek! Fő jó! Szent neved
Borítsa lángba szívemet!
Tüzednek édes lángja fennen
Lobogjon vígan én felettem.
Ébresszen bennem szent kegyed
Szerelmes, élő, nagy hitet!

Világíts át, Te, drága Fény,
Nehogy sötétben haljak én.
Te szent árnyékod hűvösítsen,
Hogy idegen tűz ne hevítsen.
Szívemnek kertje élni fog,
Ha hull rá égi harmatod.

Fő Vigasz, várom jöttödet,
Csókold életre lelkemet.
Ajándékaid, mint a tenger,
S Nélküled koldus csak az ember.
Itt van szívemnek kelyhe, Te
Pünkösd borával töltsd tele!

Add, ha parancsod megjelen,
Katonaként én megtegyem.
Te jó tanácsod hadd vezessen,
Különböztessek jól, helyesen.
Szent értelmedet ha adod:
Felismerem akaratod.

Arany folyam vagy, Bölcsesség,
Szerelmed csókja bennem ég,
És így a szívem tudja, érez:
Milyen jó vagy Te és mily édes.
Szemem mindig csak Rád tapad::
Igazság Lelke csak Te vagy!

Megígérted, jó Jézusom:
E vendéget én megkapom.
A szívem várja vágyva, halkan,
Őt várja ez az üres barlang.
Boldog lesz, majd ha áldva jő:
Örökre nálam marad Ő!

Amen.

 Angelus Silesius

Fordította ~ Szénási Sándor


 'Mi ugyanis az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is, és egész teljességgel. Hiszen tudjátok, milyenek voltunk köztetek, a ti érdeketekben. Ti pedig a mi követőink lettetek, és az Úréi, elfogadtátok az igét sok szorongatás közt, a Szentlélek örömével. Így példaképpé lettetek minden hívő számára Makedóniában és Akhájában. Az Úr igéjének hirdetése ugyanis tőletek haladt tovább, nem csak Makedóniában és Akhájában. Istenbe vetett hitetek eljutott mindenhová, úgyhogy szükségtelen is arról beszélnünk. Hiszen mindenki beszéli rólunk, hogy hogyan érkeztünk hozzátok, és hogyan tértetek meg a bálványoktól Istenhez, hogy az élő, igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Fiát, akit feltámasztott halottaiból, Jézust, aki megment minket a jövendő haragtól.'

1Tessz 1,5c-10

'Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.'

Filippi 4:6.

 
EVANGÉLIUM

Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szaddúceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: 'Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?' Ő azt felelte neki: 'Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből' [MTörv 6,5]. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: 'Szeresd felebarátodat, mint önmagadat' [Lev 19,18]. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.'  Mt 22,34-40

'Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat'
 
 Máté 22,37-39



SZENT LÉLEK Ó KÉRÜNK SZÁLLJ RE RÁNK ~ ZENÉS FOHÁSZ

Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.

Kegyelmeddel táplálsz, Istenünk,
Hozzád emeljük most mindnyájan a szívünk,
reménységünk Belőled fakad,
hogyha szívünk, lelkünk mindentől szabad.

Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.


Ajándékul Lelked küldted el,
hogy ne önmagunknak, hanem annak éljünk,
Aki értünk életét adta,
Mi is átadjuk most Neked életünk.

Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.


https://www.youtube.com/watch?v=ZBNJwTqRPwM

Forrás ~ Internet



 121. ZSOLTÁR

 Zarándok-ének. Dávidtól. Örvendeztem, amikor azt mondták nekem: 'Az Úr házába megyünk.' És lábunk már itt áll udvaraidban, Jeruzsálem! Jeruzsálem városnak épült, részei pompásan egybeillenek. Oda járnak fel a törzsek, az Úr törzsei, hogy Izrael törvénye szerint hálát adjanak az Úr nevének. Ott állnak a bírói székek, Dávid házának székei. Kívánjatok békességet Jeruzsálemnek: 'Bőségben éljenek, akik szeretnek téged! Békesség legyen falaid között és bőség tornyaidban!' Testvéreimért és a hozzám közelállókért mondom: 'Béke legyen veled!' Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért jót kívánok neked.

 
EVANGÉLIUM

Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: 'Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.' Aztán ezt a példabeszédet mondta: 'Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: 'Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?' De az így felelt neki: 'Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.' Lk 13,1-9


 IMA MINDÖRÖKKÉ

Lelkembe látó én Istenem,
Bocsásd meg minden bűnöm nekem.
Változtasd lelkem hófehérre,
Hogy ne legyen rajta az éltem vétke.

A Földön élőknek békét kérek!
A hajléktalanoknak menedéket!
És add meg Uram, hogy minden gazdag
Örüljön annak, hogyha adhat!

Legyen az ember százszor áldott,
Ha lelke mélyén már jóra váltott!
Járja át szívét a szeretet fénye,
Ez legyen lénye szent igénye!

Gazdagabb legyek, ha mindezt látom
Legyen a jószándék az én világom.
Ha lehetne kérném, Uram az Égben!
Tisztuljon lelkem a földi létben.

Nem nagy vagyont, de kincset kérek,
Amitől gyógyul a sebzett lélek!
Jöjjön el végre a világ-béke!

Kéréseimnek se 'vége, se' hossza,
Szívemmel hiszem, a jövő meghozza!
Istenem add, hogy csodaképpen,
Így ragyogjon el a jövő létben!

Tedd nemessé az emberi lelket!
Legyen ez Istenem a jövő kezdet!
Az ember szívébe türelmet kérek,
Hogy helye legyen az égi fénynek!

Ha mindezt megadod Jóságos Isten!
Megváltozhat a Földön, majd minden!
Oldozd fel Atyám a vétket!
És akkor a jóság csak hitet éltet!

Így lesz az élet, mit nekünk adtál,
Egy szorgos, gazdag mézes kaptár!
Az emberiség a földi térben,
Pontos lesz majd, mint csillag az égen.

Amen

23. ZSOLTÁR

Zsoltár Dávidtól. Az Úré a föld s ami azt betölti, a földkerekség és minden lakója. Mert ő alapította a tengerekre, s a folyók fölé ő állította. Ki mehet fel az Úr hegyére? Ki állhat meg az ő szent helyén? Az, akinek keze ártatlan, akinek szíve tiszta, aki magát hiúságra nem adja, s nem tesz hamis esküt. Az ilyen áldást nyer az Úrtól, s irgalmat Istentől, oltalmazójától. Ez azok nemzedéke, akik őt keresik, akik Jákob Istenének arcát keresik. Táruljatok fel, hatalmas kapuk, táruljatok fel, örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya! Ki az a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, a harcban hatalmas Úr. Táruljatok fel, hatalmas kapuk, táruljatok fel, örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya! Ki az a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya. 


 
EVANGÉLIUM

Ezután a tömeghez is szólt: 'Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: 'Jön az eső', és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: 'Forróság lesz', és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni? Miért nem jöttök rá magatok, hogy mi az igazság? Mikor pedig ellenfeleddel az elöljáróhoz mész, útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíróhoz hurcoljon, s a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vessen. Mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó fillért meg nem fizeted.' Lk 12,54-59


 ASSISI SZENT FERENC BÉKE IMÁJA

Uram,
tégy a béke eszközévé.
hogy szeretetet vigyek oda,
ahol gyűlölet van,
hogy megbocsássak,
ahol bűn van,
hogy egyesítsek,
ahol széthúzás van
hogy igazságot hozzak,
ahol tévedés van,
hogy hitet vigyek,
ahol sötétség van,
hogy örömet vigyek oda,
ahol szenvedés van

Nem azért, hogy vigasztalódjam,
hanem, hogy vigasztaljak;
nem azért, hogy megértsenek,
hanem, hogy megértsek
nem azért, hogy szeressenek,
hanem, hogy szeressek;

csak ez a fontos,
mert amikor adunk - kapunk,
amikor megbocsátunk - bocsánatot nyerünk,
amikor meghalunk - új életre kelünk.



 32. ZSOLTÁR

Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat lanttal, zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával! Daloljatok neki új éneket, ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki! Mert igaz az Úr igéje, és minden tette hűséggel teli. Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket. A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte, az örvényeket tárházakba helyezte. Félje az Urat az egész föld, remegjen előtte a földkerekség minden lakója! Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! Letekint az Úr az égből, mind látja az emberek fiait. Hajlékából nézi a föld megannyi lakóját. Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!


 
EVANGÉLIUM

'Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már fellobbanna! Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik! Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást. Mert mostantól fogva ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával' [Mik 7,6].
Lk 12,49-53



EVANGÉLIUM

Azt is tudjátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni a házába. Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.' Péter ekkor megkérdezte: 'Uram! Nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?' Az Úr így válaszolt: 'Mit gondolsz, ki az a hű és okos intéző, akit az úr a házanépe fölé rendel, hogy idejében kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit ura ebben a munkában talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha ez a szolga azt mondja magában: 'Késik az én uram', és verni kezdi a szolgákat és szolgálókat, eszik-iszik és részegeskedik, megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyet nem ismer. Kegyetlenül megbünteti és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga pedig, aki ismerte ura akaratát, de nem hajtotta végre azt és nem cselekedett akarata szerint, sok verést fog kapni. Aki pedig nem ismerte, és úgy tette azt, amiért büntetést érdemel, kevesebb verést kap. Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni.' Lk 12,39-48


EVANGÉLIUM

Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák. Lk 12,35-38

EVANGÉLIUM

Valaki megszólította a tömegből: 'Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!' Ő azt felelte neki: 'Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?' Aztán így szólt hozzájuk: 'Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.' Példabeszédet is mondott nekik: 'Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Akkor így gondolkozott magában: 'Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.' Majd azt mondta: 'Ezt fogom tenni: Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!' Isten azonban így szólt hozzá: 'Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?' Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.' Lk 12,13-21

EVANGÉLIUM

Ekkor a farizeusok elmentek és kitervelték, hogy hogyan csalják őt tőrbe szóval. Odaküldték hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal és azt mondták neki: 'Mester! Tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazságban tanítod, nem törődsz senkivel, mert nem nézed az emberek személyét. Mondd meg tehát nekünk, mit gondolsz: Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?' Jézus azonban felismerte gonoszságukat és így szólt: 'Miért kísértetek engem, ti képmutatók! Mutassátok meg nekem az adópénzt!'  Azok odahoztak neki egy dénárt. Ekkor megkérdezte tőlük: 'Kié ez a kép és a felirat?' Azt felelték neki: 'A császáré.' Erre azt mondta nekik: 'Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.' Mt 22,15-21

EVANGÉLIUM

Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: 'Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: 'Békesség e háznak!' Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: 'Elközelgett hozzátok az Isten országa.' Lk 10,1-9

 


EVANGÉLIUM

Amikor olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem legázolták egymást, először csak a tanítványaihoz kezdett beszélni: 'Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna. Ezért amit sötétben mondtatok, fényes nappal halljátok majd vissza, és amit a belső szobában fülbe súgtatok, a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek. Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti a verebeknél.' Lk 12,1-7

EVANGÉLIUM
 
 Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, atyáitok pedig megölték őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel; mert azok megölték őket, ti pedig a sírjaikat építitek. Azért mondta Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük egyeseket megölnek és üldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Bizony, mondom nektek: számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenőket is megakadályozzátok.'' Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni, leskelődtek utána, hogy szavaiban megfogják. Lk 11,47-54

EVANGÉLIUM

 De jaj nektek, farizeusok! Mert tizedet adtok a mentából, a rutából és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni. Jaj nektek, farizeusok! Mert szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a piacon. Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, amelyek fölött emberek járnak, anélkül, hogy tudnának róla.' Erre a törvénytudók közül az egyik ezt mondta neki: 'Mester! Ha ezt mondod, minket is gyalázol.' Ő ezt felelte neki: 'Jaj nektek is, törvénytudók! Mert elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, magatok pedig egy ujjatokkal sem érintitek a terheket.' Lk 11,42-46

EVANGÉLIUM

Miközben beszélt, egy farizeus megkérte, hogy ebédeljen nála. Ő bement hozzá, és asztalhoz ült. A farizeus pedig megütközött magában, amikor látta, hogy evés előtt nem mosott kezet. Ekkor az Úr azt mondta neki: 'Ti farizeusok ugye megtisztítjátok a pohár és tányér külsejét? A bensőtök azonban tele van rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami benne van? Ami bennetek van, abból adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számotokra.' Lk 11,37-41

EVANGÉLIUM

 Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: 'Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek. Dél királynője [1 Kir 10,1-10] felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak [Jón 3,5]; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.' Lk 11,29-32

EVANGÉLIUM

 Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk: 'Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: 'Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre. De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után, a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték. Haragra gerjedt erre a király, s elküldte hadseregét. A gyilkosokat elpusztította, a városukat pedig felégette. Azután azt mondta a szolgáinak: 'A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki a bekötő utakra, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre.' A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Azt mondta neki: 'Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?' Az nem szólt semmit. Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: 'Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás! Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.' Mt 22,1-14

EVANGÉLIUM

 Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: 'Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!' Erre ő azt mondta: 'De még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!' Lk 11,27-28

EVANGÉLIUM

De közülük néhányan így szóltak: 'Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.' Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: 'Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: 'Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem'. Amikor megérkezik, kisöpörve találja azt és fölékesítve. Akkor elmegy, magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az állapota pedig rosszabb lesz, mint volt.' Lk 11,15-26

EVANGÉLIUM

 Azután így szólt hozzájuk: 'Ha közületek valamelyiknek barátja van, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: 'Barátom! Adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzánk, és nincs mit adnom neki'; a másik viszont belülről ezt feleli: 'Ne zavarj, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is ágyban vannak velem együtt, nem kelhetek föl, hogy adjak neked!' Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Ezért mondom nektek: Kérjetek, és adni fognak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Melyik az az apa közületek, aki, ha a fia halat kér, hal helyett kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!'  Lk 11,5-13

EVANGÉLIUM

 Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: 'Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.'  Lk 1,26-28

EVANGÉLIUM

 Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: 'Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!' Az Úr ezt válaszolta neki: 'Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha. ' Lk 10,38-42

 ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA

1849. október 6. 
Aradon kivégzik a szabadságharc 12 honvéd tábornokát és egy ezredesét, 
az aradi vértanúkat.

Tisztelgünk emlékük előtt!

1. Lázár Vilmos, főtiszt ezredes,
2. Gróf Dessewffy Arisztid, tábornok,
3. Kiss Ernő, tábornok,
4. Schweidel József, tábornok.
5. Lovag Poeltenberg Ernő, tábornok,
6. Török Ignác, tábornok,
7. Lahner György, tábornok,
8. Knezić Károly, tábornok,
9. Nagysándor József, tábornok,
10. Gróf Leiningen-Westerburg Károly, tábornok,
11. Aulich Lajos, tábornok,
12. Damjanich János, tábornok,
13. Gróf Vécsey Károly, tábornok.

Damjanich János imája

Ima kivégzésem előtt 1849. október 5-ről 6-ra virradóra:

Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki.

Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dícsértessék a Te neved mindörökké!

Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.

Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.

Damjanich Emíliámnak vigasztalásul

Forrás ~ Internet