AZ IGAZI SZERETET - ÉLETIGE

"Szeresd embertársadat, mint saját magadat." (Mt 22,39)

Ezt az igét már az Ószövetségben is megtaláljuk. (Lev 19,18) Amikor Jézusnak egyszer feltettek egy provokatív kérdést, a rabbinikus és prófétai hagyományra támaszkodva válaszolt, mely a Tórának, vagyis Isten Bibliában megfogalmazott tanításának közös alapját kutatta. Hillel rabbi, Jézus egyik kortársa ezt mondta: "Ne tedd felebarátodnak azt, ami gyűlöletes számodra: ebben áll az egész törvény. Minden más ennek a magyarázata." (Shabb. 31a. - szabad fordítás)

A zsidó tanítók szerint a felebarát szeretete az Isten iránti szeretetből fakad, aki saját képmására és hasonlatosságára teremtette az embert. Ezért nem szerethetjük Istent anélkül, hogy ne szeretnénk a teremtményét is. Ez az igazi gyökere a testvér iránti szeretetnek s ez az, ami "a törvényben általános érvényű alapelv." (Akiba rabbi, Slv 19,18 - szabad fordítás)

Jézus megerősíti ezt és hozzáfűzi, hogy a felebaráti szeretet parancsa hasonló az első, a legfőbb parancshoz, vagyis hogy szeressük Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből. Hangsúlyozva a hasonlóságot, Jézus végérvényesen összekapcsolja ezt a két parancsot, s ugyanígy tesz az egész keresztény hagyomány is, amint az János apostol tömör megfogalmazásából kiderül: "Mert, aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát." (1Jn 4,20)

"Szeresd embertársadat, mint saját magadat."

Az evangélium világosan megmondja, hogy minden ember - legyen az férfi vagy nő, barát vagy ellenség - a felebarátunk, akit tisztelnünk, becsülnünk, méltányolnunk kell. Az embertárs iránti szeretet egyetemes és személyes egyszerre. Átöleli az egész emberiséget, ugyanakkor konkrét: a mellettünk élők szeretetében ölt testet.

De ki adhat nekünk olyan nagy szívet, ki támaszthat bennünk akkora jó szándékot, hogy közelinek - felebarátainknak - érezzük azokat is, akik nagyon távol állnak tőlünk? Ki az, aki segít legyőzni önszeretetünket, hogy képesek legyünk saját magunkat látni a másikban? Ez Isten ajándéka, sőt magának Istennek a szeretete, mely "a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe." (Róm 5,5)

Tehát nem egy hétköznapi szeretetről, nem egyszerű barátságról vagy pusztán emberszeretetről van szó, hanem arról a szeretetről, mely a keresztségkor áradt ki a szívünkbe: magának Istennek, a Szentháromságnak az életét alkotó szeretetről, melyben mi is részesedhetünk.

Egyszóval: a szeretet a minden. Ahhoz azonban, hogy jól élhessük, ismernünk kell tulajdonságait, melyeket az evangélium és általában a Szentírás tár elénk. Ennek a szeretetnek van néhány alapvető vonása, melyeket a következőkben foglalhatunk össze: Jézus, aki mindenkiért meghalt és mindenkit szeretett, először is arra tanít minket, hogy az igazi szeretet mindenkire irányul. Nem olyan, mint amit sokszor mi élünk; nem egyszerűen emberi szeretet, melynek hatósugara csupán a családra, a barátokra, a szomszédokra terjed ki...

Az igazi szeretet, amit Jézus kér, nem tűri, hogy különbséget tegyünk az emberek között: nem létezik számára rokonszenves vagy ellenszenves, szép vagy csúnya, felnőtt vagy gyerek; nem nézi, hogy ki honfitárs és ki idegen, ki tartozik az én egyházamhoz és ki egy másikhoz, s nem veszi figyelembe a vallási különbségeket sem. Ez a szeretet mindenkit szeret. Így kell tennünk nekünk is: mindenkit szeretni.

Az igazi szeretet másik jellemzője, hogy elsőként szeret. Nem várja, hogy szeressék, ahogy ez az emberi szeretet esetében lenni szokott: általában azt szeretjük, aki szeret bennünket. Nem! Az igazi szeretet kezdeményez, amint az Atya tette: amikor még bűnösök voltunk, vagyis nem szerettünk, elküldte Fiát megmentésünkre. Mindenkit szeretni tehát és elsőként szeretni.

Az igazi szeretet továbbá Jézust látja minden felebarátban: "Nekem tetted" (Vö. Mt 25,40) - mondja majd Jézus az utolsó ítéletkor. És ez vonatkozik a jóra, amit teszünk, de sajnos a rosszra is. Az igazi szeretet szereti a barátot és az ellenséget egyaránt: jót tesz vele, imádkozik érte. Jézus azt is akarja, hogy a szeretet, amit a földre hozott, kölcsönössé váljék; hogy az emberek szeressék egymást egészen addig, míg el nem jutnak az egységre. A szeretet e tulajdonságai jobban megértetik velünk az e havi igét, és segítenek mélyebben megélni.

"Szeresd embertársadat, mint saját magadat."

Igen, az igazi szeretet úgy szereti a másikat, mint saját magát. És ez szó szerint értendő: valóban önmagunkat kell látnunk a másikban és azt tenni neki, amit magunknak tennénk. Az igazi szeretet tud szenvedni a szenvedővel és örülni az örvendezővel; kész hordozni a másik terheit, és - amint Pál mondja - képes eggyé válni azzal, akit szeret. Tehát nem csupán érzelmekben, szép szavakban fejeződik ki, hanem konkrét tettekben.

Aki más hitet vall, az is törekszik az ún. "aranyszabály" élésére, melyet minden vallásban megtalálunk. Ez azt kéri, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának. Gandhi nagyon egyszerűen és hatásosan így fogalmazza meg lényegét: "Nem tehetek rosszat neked anélkül, hogy magamat meg ne sebezném." (Vö. Wilhelm Muhs, Parole del cuore, Milánó 1996. 82.o. - szabad fordítás)

Ez a hónap jó alkalom lesz tehát arra, hogy nagyító alá tegyük szeretetünket a felebarát iránt, akinek oly sok arca van: hol a szomszédunkban vagy az iskolatársunkban, hol a barátunkban vagy a legközelebbi rokonunkban ismerhetünk rá. De felebarátunk egy-egy arcát fedezhetjük fel a háború és természeti katasztrófa sújtotta területeken élőkben is, akiknek szenvedéseiről a televízióból értesülünk. Azelőtt az ismeretlenség ködébe burkolóztak és nagyon távol voltak tőlünk, de immár ők is közel vannak, felebarátaink lettek.

A szeretet alkalomról alkalomra meg fogja súgni, hogy mit tegyünk, és fokozatosan kitágítja majd szívünket Jézus szívének méreteire.

Chiara Lubich

 AZ ÉLET IGÉJE

  AZ ÉLET IGÉJE ~ 'SZERESD FELEBARÁTODAT'

 „Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Ám aki szeret, az nemcsak egyszerűen kerüli a rosszat. Aki szeret, megnyílik mások felé, akarja és teszi a jót, odaajándékozza magát: oda tudja adni életét azért, akit szeret.
Ezért írja Pál, hogy a felebarát iránti szeretet által nemcsak megtartjuk a törvényt, hanem „be is teljesítjük”.

„Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Ha az egész törvény a felebarát iránti szeretetben áll, akkor a többi parancsot olyan eszköznek kell tekintenünk, mely megvilágosít és vezet bennünket, hogy az élet szövevényes helyzeteiben meg tudjuk találni az utat a mások iránti szeretethez. A többi parancsból ki kell tudnunk olvasni Isten szándékát, akaratát. Azt akarja, hogy azért legyünk engedelmesek, tiszták, önmegtagadóak, szelídek, irgalmasok, szegények, hogy jobban megvalósítsuk a szeretet parancsát.

„Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Itt feltehetnénk a kérdést: hogy lehet az, hogy az apostol nem beszél az Isten iránti szeretetről?
Tény, hogy az Isten és a felebarát iránti szeretet nem versengenek egymással. Sőt az egyik – a felebarát iránti szeretet – kifejeződése a másiknak, az Isten iránti szeretetnek.
Hiszen Istent szeretni annyit jelent, mint tenni az akaratát. S az akarata az, hogy szeressük felebarátunkat.

„Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Hogyan váltsuk életre ezt az igét?
Világos: úgy, hogy szeressük felebarátunkat, igazán szeressük. Ez azt jelenti, hogy odaadjuk magunkat neki, de érdek nélkül.
Nem szeret az, aki eszközként használja felebarátját saját céljai érdekében, legyen az akár a legmagasztosabb lelki cél, amilyen például a saját szentté válása. Felebarátunkat kell szeretnünk, nem saját magunkat.
Biztos, hogy aki így szeret, az tényleg szent lesz, „tökéletes, mint az Atya”, mert a lehető legjobbat vitte végbe: rátalált az Isten akaratára, megvalósította, s így tökéletesen beteljesítette a törvényt.
Életünk végén talán nem kizárólag erről a szeretetről fognak bennünket megítélni?

Chiara Lubich