A SZERETET SZAVAI

Jean Vanier gondolatai ~ A szeretet szavai


Isten szeretetében, amely perzsel, megvilágosít és megeleveníti a szívet, az ember felfedezi, hogy úgy értékes Isten számára, ahogy van, mindenestül. Ez a szeretet értelmet ad az életnek, erőt ad a túléléshez és képessé tesz az embert, hogy kitörjön a bánat és a düh időszakából, az illúziókba meneküléstől.

Növekedni annyit jelent, mint lassan kiemelkedni abból a szűk látókörből, amelyet kényünk-kedvünk, a rokonszenv és az ellenszenv korlátoz, hogy korlátlan odaadással induljunk el a végtelenre táguló távlatok felé, a mindenkit átölelő szeretet irányába, ahol mindenkit szeretünk és mindenki boldogságát akarjuk.

A közösségi élet csodálatos kaland. Kívánom, hogy sokan éljék át ezt a felfedezést, ami végül is nagy belső felszabadulás: annak a szabadsága, aki szeret és akit szeretnek!

A szeretet logikája azt követeli, hogy a legvégsőkig szeressünk, akkor is, ha elutasítanak.

Szeretni annyit jelent, hogy gyöngékké és sebezhetőkké válunk. Annyit jelent, hogy fölemeljük a sorompókat a másik előtt: széttörjük a páncélt, amely akadályozna. Azt jelenti: megengedjük, hogy mások belépjenek az életünkbe, mi magunk pedig megértőbbek leszünk, hogy bebocsátást nyerjünk a többiek életébe. Az egység cementje a kölcsönös függés.

A szeretet élete Istenben nem valami eszme, ami könyvekből elsajátítható vagy tanítással átadható, hanem jelenlét a másik számára, odaadás, teljes odaadás a másik iránt, szívtől szívig ható szeretetközösség.

 IMA AZ ÖRÖK SZERETETÉRT

Amikor hűséget fogadnak itt e földön,
akkor a mennyben összesúgnak az angyalok.
Szív, szívvel köti össze sorsát,
s az égi folyosókon felcsendülnek az örömdallamok.

Amikor egy új család kezdi el az útját,
angyalok serege költözik át a földre,
hogy benne legyen e pár minden percében,
s hogy minden rossztól óvja, védje.

Mert amikor szeretet kél az emberszívekben,
Isten hatalmas szíve nagyot dobban,
s idő és tér - áthídaló szárnyalással
keres helyet magának otthonotokban.

Abban az otthonban, amely már közösség,
egység, barátság, béke helye,
ahol együtt kerestek megoldást, választ
minden felbukkanó kérdőjelre.

Ahol a szeretet az élet természetes tartozéka,
ahol valamit nem valamiért adnak,
ahol nincs kényszer, nincs 'kötelesség',
de ahol nincs 'magamnak', csak 'egymásnak'.

Mert, ha egy családba Isten költözik,
annak a családnak nem lesz soha vége,
amit Ő egybeszerkeszt itt lent,
az maradandó, az örökre egyben.

Ma angyalszárnyak lehelletnyi suhanása
és égi harmóniák hangja kél.

S szíveitek csodálatos egy ütemre dobbanása
árulkodik arról, hogy van remény,
hogy lehet még szeretni e földön,
hogy az ember tud önmagáról lemondani
egymásért élni, ez az igazi öröm,
tudom, hogy ezt szeretnétek ti is világgá kiáltani.

Szeretet, Istentől származó mennyei erő!
Költözz be kérlek szíveikbe,
s maradj ott, maradj ott örökre.
Amen.