CHIARA LUBICH ~ AZ ÉLET IGÉJE

 
"A világnak az evangéliumra van szüksége.
Egyetlen igéje is meg tudná változtatni a világot.
Ezért éljük az Élet Igéjét.
Mindenki élheti, mert Jézus minden ember számára fény."


Chiara Lubich /Trento, 1920-2008/ a Fokoláre Mozgalom alapítója és elnöke az egyik legismertebb egyházi személyiség volt. Ma 96 nyelvre és nyelvjárásra fordítják le azt a magyarázatot, amit havonta a szentírás egy-egy mondatához írt. Az Élet Igéje nyomtatott lapokon, újságokon és az elektronikus médián keresztül milliókhoz jut el, és milliók igyekeznek tettekre váltani a mindennapjaikban, hogy újraevangelizálják az életüket. Rendszeresen megosztják egymással azokat a felfedezéseket és tapasztalatokat, amiket a megélt ige szül bennük. Ez a gyakorlat napjainkban messze túlterjed a Fokoláre Mozgalmon, és széles körben hatással van az egyének és a keresztény közösségek életére.
'Megértettük, hogy a világnak az evangélium gyógyító erejére van szüksége, mert csak az Örömhír képes visszaadni számára azt az életet, amely hiányzik belőle. Ezért éljük mi az Élet Igéjét.'
Chiara Lubich

Ha megfigyeljük azokat az embereket, akik élik Isten igéjét, rögtön észrevesszük, milyen különféle hatásokat vált ki bennük az ige. Minden lélek olyan, mint egy csiszolt kristály, amelynek az ige fénye különféle színárnyalatokat ad, bárhol is érinti meg. Az emberek végtelenül sokféle helyzetbe kerülhetnek, s az ige, Isten Igéje végtelenül sokféle hatást válthat ki mindegyikükben.
Chiara Lubich


AZ Élet Igéje ~ más néven Életige

Az Élet Igéje az adott hónapra kiválasztott szentírási rész, amelyhez Chiara Lubich, utóbbi időben pedig egy-egy munkatársa fűzött magyarázatot. Mindig a hónap valamelyik vasárnapjának szentmiséjén elhangzó szentírási részhez kapcsolódik, annak egy mondatáról szól. 86 nyelvre fordítják le, és kb. 14 millió emberhez jut el a sajtó, a rádió, a televízió és az internet segítségével. Alapgondolata: a Szentírás arra való, hogy szavait életre váltsuk. Ehhez ad ez az elmélkedés egyoldalnyi közérthető, gyakorlati segítséget. Ha egy teljes hónapon át minden nap ugyanazt a szentírási Igét éljük, ez hozzásegít ahhoz, hogy felfedezzük Isten Szavának gazdagságát, mélységét és az élet minden helyzetében átélhető frissességét, tápláló erejét.

Az Élet Igéje

Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a Te igéd szerint.”
(Lk 1,38)

Isten ahogy Máriával tette előttünk is fel akarja fedni, amit rólunk tervez, meg akar ismertetni az igazi lényünkkel. Mintha így szólna hozzánk:

„Akarod, hogy belőled és egész életedből remekművet alkossak? Kövesd azt az utat, amelyet mutatok neked, és azzá válsz, aki mindig is voltál a szívemben. Mert én öröktől fogva elgondoltalak és szerettelek, kimondtam a nevedet. Azzal, hogy elmondom neked akaratomat, kinyilatkoztatom igazi énedet.”

Isten akarata tehát nem kényszer, amely korlátoz bennünket, hanem szeretetének, rólunk alkotott tervének a kinyilvánítása. Magasztos, mint Ő; vonzó és magával ragadó, mint az Ő arca: Isten önmagát ajándékozza nekünk. Akarata olyan, mint egy aranyszál, isteni vezérfonál, és át- meg átszövi földi és túlvilági életünket. Örökkévalóságtól örökkévalóságig ível: Isten elméjéből indul, végigvezet a földi életen, és a mennyországban folytatódik. Hogy terve a maga teljességében megvalósuljon, ahhoz Isten a beleegyezést kéri éntőlem és tetőled, ahogyan kérte Máriától. Csak így valósulhat meg az az ige, amelyet kimondott rólam és rólad. Ezért hozzánk is eljut a hívás, mint Máriához, hogy így válaszoljunk:

Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.”
Természetesen nem mindig világos, hogy mi az Ő akarata. Ahogy Mária tette, kérnünk kell a fényt, hogy mi is megértsük, mit kíván tőlünk. Jól, teljesen nyitottan kell hallgatnunk Isten bennünk szóló hangjára. Ha szükséges, tanácsot kell kérnünk valakitől, aki segíteni tud. Ha viszont már megértettük az akaratát, mondjunk igent azonnal! Ha ugyanis felismerjük, hogy az Ő akarata a lehető legnagyobb és legjobb az életben, akkor majd nem beletörődéssel fogadjuk, amit meg kell tennünk, mint valami kötelességet, hanem örömmel, mint egy lehetőséget: így fogadjuk Isten akaratát, azt, hogy képesek vagyunk tenni, amit ő kíván, képesek vagyunk az ő tervei szerint élni, hogy megvalósuljon mindaz, amit elgondolt rólunk. Ez a legjobb és a legbölcsebb, amit tehetünk.
„Az Úr szolgálója vagyok” – Máriának ez a mondata egyben a mi szeretet-válaszunk is Isten szeretetére. Ezek a szavak tartanak meg, hogy forduljunk mindig Isten felé, hallgatva Őt, engedelmeskedve Neki; azzal az egyetlen vággyal, hogy teljesítsük akaratát, és így olyanná váljunk, amilyennek Ő szeretné. Ennek ellenére néha előfordul, hogy képtelenségnek látszik, amit kér. Úgy tűnik, jobb lenne másként cselekedni, szeretnénk saját kezünkbe venni az életünket. Mintha egyenesen tanácsot akarnánk adni Istennek, és megmondani, hogy mit tegyen, és mit ne. De ha hiszek abban, hogy Isten a szeretet, és bízom benne, akkor tudom, hogy a javamat és mások javát szolgálja mindaz, amit nekem és a körülöttem lévőknek Ő készít. Így tehát átadom magam, teljes bizalommal ráhagyatkozom akaratára, teszem azt egész valómmal, míg teljesen nem azonosulok vele, mert jól tudom: ha az Ő akaratát befogadom, Őt magát fogadom be, Őt ölelem magamhoz, belőle táplálkozom. El kell hinnünk, hogy semmi nem történik véletlenül. Nem hiábavaló semmilyen örömteli, semleges vagy fájdalmas esemény, semmilyen találkozás, családi, munkahelyi vagy iskolai helyzet, fizikai vagy erkölcsi állapot. A különböző események, helyzetek vagy emberek Istentől küldött üzenetet hordoznak, és hozzájárulnak Isten tervének a megvalósulásához. Ezt a tervet lassan-lassan, napról napra fogjuk felfedezni, ha tesszük az Ő akaratát, mint Mária.

Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.
Hogyan éljük tehát ezt az igét? Igent mondani Isten igéjére konkrétan azt jelenti, hogy minden pillanatban maradéktalanul és jól tesszük, amit kér tőlünk. Egészen bele kell merülnünk az adott tevékenységbe, elfelejtve minden mást, elveszítve azokat a gondolatainkat, vágyainkat, emlékeinket és tennivalóinkat, amelyek másra irányulnak. Minden alkalommal, amikor Isten akarata fájdalmas, örömteli vagy közömbös számunkra, megismételhetjük: „legyen nekem a te igéd szerint”, vagy azt, amit Jézus tanított a Miatyánkban: „legyen meg a te akaratod”. Mondjuk ezt minden cselekedetünk előtt: „legyen nekem”, „legyen meg”. Így pillanatról pillanatra, darabkáról darabkára állítjuk össze életünk csodálatos, egyedülálló és megismételhetetlen mozaikját, melyet az Úr öröktől fogva elgondolt számunkra.


„Krisztus, az egyház egyetlen alapja” (vö. 1Kor 3,11)

„Krisztus, az egyház egyetlen alapja” (vö. 1Kor 3,11)
Kr. u. 50-ben Pál Korintusba ment. Ez a nagy görög város kereskedelmi kikötőjéről volt híres, és sokféle szellemi irányzatnak adott otthont. Az apostol tizennyolc hónapig hirdette itt az evangéliumot, egy virágzó keresztény közösség alapjait teremtve meg ezzel. Utána mások folytatták az evangélium hirdetését. Az újonnan megtért keresztények viszont hajlottak arra, hogy inkább a Krisztus üzenetét hordozó emberekhez ragaszkodjanak, mint magához Krisztushoz. Így pártoskodás ütötte fel fejét közöttük: „én Pállal tartok” – mondták egyesek, mások pedig, szintén a számukra kedves apostolra utalva: „én Apollóval tartok”, „én Péterrel”.
A közösséget zavaró megosztottság láttán Pál határozottan megállapítja, hogy az egyházat – melyet egy épülethez, például templomhoz hasonlít – sokan építik ugyan, de csak egyetlen alapon nyugszik: élő alapköve Jézus Krisztus.
Ebben a hónapban, a keresztények egységéért végzett imahét alkalmával az egyházak és egyházi közösségek együtt idézik fel, hogy egyedüli alapjuk Krisztus, és hogy csak akkor juthatnak el a teljes és látható egységre maguk között, ha hozzá csatlakoznak, és megélik az egyetlen evangéliumot.

„Krisztus, az egyház egyetlen alapja”
Krisztusra építeni életünket azt jelenti, hogy egy vagyunk vele, úgy gondolkodunk, ahogyan ő, azt akarjuk, amit ő, úgy élünk, ahogyan ő élt.
De hogyan építsünk rá, hogyan verjünk benne gyökeret? Hogyan legyünk egy vele?
Úgy, hogy valóra váltjuk az evangéliumot.
Jézus az Ige, Isten megtestesült Igéje; ő az Ige, aki magára vette az emberi természetet. Mi is akkor leszünk igazi keresztények, ha olyan emberek leszünk, akiknek egész életét Isten igéje alakítja.
Ha éljük igéit, sőt, ha igéi éltre kelnek bennünk, olyannyira, hogy „élő igékké” alakítanak át minket, akkor egy vagyunk ővele, szorosan hozzá tartozunk. Akkor nem az „énünk” él többé, vagy a „mi”, hanem az Ige él mindannyiunkban. Ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy valóra váljon a keresztények közötti egység.
Ahogy a testnek lélegeznie kell ahhoz, hogy éljen, ugyanúgy a léleknek is, hogy éljen, Isten igéjét kell élnie.
Az első gyümölcsök egyike az, hogy Jézus megszületik bennünk és közöttünk. Ez gondolkodásmódunk megváltozásához vezet: a körülményekkel, egyénekkel vagy a társadalommal kapcsolatban Krisztus lelkületét oltja szívünkbe, legyünk akár európaiak, ázsiaiak, ausztrálok, amerikaiak vagy afrikaiak. […]
A megélt ige megszabadít minket az emberi korlátozó tényezőktől, örömet, békét és egyszerűséget ad, az élet teljességét, fényt. Azért van így, mert az ige által Krisztushoz csatlakozunk, az Ige pedig lassan-lassan átalakít minket, hogy másik ő legyünk.

„Krisztus, az egyház egyetlen alapja”
Van viszont egy ige, amely magában foglalja az összes többit: a szeretet, az Isten és a felebarát iránti szeretet. Jézus szerint ebben áll „az egész törvény és a próféták”.
Minden ige Isten Igéje, még ha más és más módon és emberi szavakkal van is kifejezve. És mivel Isten a Szeretet, ezért minden ige szeretet.
Hogyan éljünk tehát ebben a hónapban? Hogyan kerüljünk szoros közelségbe Krisztussal, aki „az egyház egyetlen alapja”? Úgy, hogy szeretünk, ahogyan ő tanított minket.
„Szeress, és tégy, amit akarsz” – mondta szent Ágoston, szinte összefoglalva ezzel az evangéliumi élet törvényét. Mert ha szeretünk, nem tévedünk, és egészében teljesítjük Isten akaratát.

Chiara Lubich


„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.” (1Tessz 3,12)

Szent Pál a rá jellemző közvetlenséggel gyakran nemcsak jókívánságait fejezi ki a keresztény közösségeknek, hanem különleges kegyelmekért is folyamodik az Úrhoz. (vö. Ef 3,18; Fil 1,9)
Most a tesszalonikai hívek számára kéri az egyre növekvő, túlcsorduló kölcsönös szeretet kegyelmét. Nem arról van szó, hogy a közösségben hiányzik a kölcsönös szeretet, s ezért burkoltan szemrehányást tesz nekik, hanem inkább fel akarja hívni a figyelmüket arra, hogy a szeretet benső törvénye az, hogy nőttön-nő.

„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”

A keresztény élet legfőbb jellemzője a szeretet. Ezért, ha nem gyarapszik, az egész keresztény élet elsorvad, sőt el is hal.
Nem elég, hogy a kegyelem fényénél megértettük a felebaráti szeretet parancsát; nem elég, hogy az Evangéliumhoz való megtérésünk kezdetén lelkesedéssel tapasztaltuk magával ragadó erejét és lendületét, hanem folytonosan fel kell frissítenünk, mozgásba kell hoznunk, állandóan növelnünk kell. Ez csak úgy lehetséges, ha egyre nagyobb készséggel és nagylelkűséggel használjuk ki a mindennapi élet adta alkalmakat.

„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”

Szent Pál szerint a keresztény közösségeket az igazi család frissességének és melegségének kellene átjárnia.
Érthető tehát, hogy az apostol figyelmeztetni akar azokra a veszélyekre, melyek gyakran fenyegetik a közösségek életét: az individualizmusra, a felületességre, a középszerűségre.
De Szent Pál egy másik súlyos, az előbbiekkel szorosan összefüggő veszélytől is meg akarja óvni a közösséget, attól, hogy kényelmes, nyugodt, de zárt életet éljenek. Nyitott közösségeket szeretne, hiszen a szeretet sajátossága éppen az, hogy nemcsak hittestvéreinket szeretjük, hanem odafordulunk mindenkihez, s fogékonyak vagyunk minden ember problémájára és szükségleteire. A szeretet sajátossága, hogy képes befogadni bárkit; hogy mindenkiben a pozitívumot keresi, és az egyetemes jó megvalósítása érdekében együtt tud működni minden jószándékú emberrel.

„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”

Hogyan éljük tehát az e havi igét?
Úgy, hogy a családunkban, munkahelyünkön, a különböző egyházi és plébániai közösségeinkben törekszünk a növekedésre a kölcsönös szeretetben.
Ez az ige túláradó szeretetet kér tőlünk; olyan szeretetet, mely túllép a középszerűségen, és át tudja törni rejtett egoizmusunk falait.
Ha végigtekintünk a szeretet különböző arculatain (tolerancia, megértés, kölcsönös elfogadás, türelem, szolgálatkészség, irgalom embertársaink valós vagy vélt hiányosságai iránt, a javak megosztása stb.), fel fogjuk fedezni, milyen sok alkalom nyílik arra, hogy megéljük ezeket.
Ha közösségünkben a kölcsönös szeretet légköre uralkodik majd, akkor biztos, hogy melegséget fog sugározni mindenki felé. Így azok is, akik még nem ismerik a keresztény életet, tapasztalni fogják vonzását; szinte észrevétlenül magával ragadja őket ez a légkör, s érzik, hogy ugyanennek a családnak a tagjai.

Chiara Lubich