ÁRPÁDHÁZI SZENT MARGIT ÜNNEPE

 

Árpád-házi Szent Margit

Árpád-házi Szent Margit, az egyetlen magyar domonkos szent, Kongregációnk védőszentje.

1242-ben született, IV. Béla király és Laszkarisz Mária leánya. Szülei a tatárjárás alatt fogadalmat tettek, hogy születendő gyermeküket Istennek ajánlják fel, ha megszabadulnak a tatároktól, ők és országuk is. Margit így került három és fél évesen került a veszprémi Szent Katalin-kolostorba, amelyet 1240-ben alapított Bertalan veszprémi püspök, és ahol az apácák még nem éltek a domonkos rendi szabályok szerint. 1252-ben költözött az apja által építtetett Nyulak szigeti (ma Margit-sziget) Szűz Mária-kolostorba, amely már a domonkos férfirend közvetlen felügyelete alatt állt. Tizenkét éves korában tett fogadalmat a Domonkos Rend akkori Magiszterének, Humbertus de Romanis-nak a kezébe. Margit élete végéig hűségesen kitartott szerzetesi hivatásában és több ízben is határozottan ellenállt apjának, aki – eredeti szándékát megváltoztatva – férjhez akarta adni.

Margit a szigeti monostorban élt egészen 1270. január 18-án bekövetkezett haláláig.

Szent Margit az első magyarországi szerzetes, akinek az életében feltűnik mindaz, ami az Egyházban akkor új volt: elsősorban az Eucharisztia bensőséges szeretete. Feljegyezték róla, hogy a lehető leggyakrabban akarta látni Krisztus testét és hogy mennyire gondosan készült a szentáldozás ritka alkalmaira (kétnapos böjttel, majd egynapos imával adott hálát). Krisztus testére tekintve azonban meglátta a templomban lévő szegényeket is, akiken próbált adományokkal és imával segíteni. Mivel Az Eucharisztiában Krisztus szenvedésének emlékét látta, ezért nagyon vágyott a szenvedő Krisztussal azonosulni: szívesen imádkozott a Szent Kereszt oltára előtt, nagyon szerette hallgatni Krisztus szenvedéstörténetét, és utánozni akarta vezeklő, engesztelő életével (böjt, éjszakai imák, önostorozás, vezeklőöv viselése). Mindezt engesztelésül ajánlotta fel az Egyházért. A Krisztussal való azonosulás másik útja számára Krisztus szegénységének és alázatosságának utánzása volt: visszautasította a királylányi státusszal járó kiváltságokat, és a nővérek szolgája akart lenni, mindenki között utolsó. Ez az alázat, és a betegek semmitől vissza nem riadó szeretetteljes szolgálata volt az, ami leginkább nővértársai szívébe vésődött. Mindezeken kívül pedig az, ahogy Margit imájában az Úrral beszélgetett. Így tanította őket imádkozni: „Ajánld tested és lelked az Úrnak, és szíved mindig legyen nála, hogy sem halál, sem bármely teremtmény el ne válasszon téged az Isten szeretetétől.”

1943-ban avatta őt szentté XII. Piusz pápa. Ünnepe január 18. Szent Margit sírja nem maradt fenn: eredetileg a Margit-szigeti kolostor templomában volt a nyugvóhelye, de amikor a domonkos apácák elhagyták a Szigetet a török elől menekülve, akkor földi maradványait is magukkal vitték új lakóhelyükre, Pozsonyba, a klarissza kolostorba. Ott a 18. században nyomuk veszett.

A tatárjárástól szerencsésen megmenekülve Istennek nevelték Margitot, fogadalmat tettek, hogyha az ország megmenekül, lányukat teljesen Isten szolgálatára szentelik. Már három évesen dominikánus apácák nevelték, Veszprémben. Nagyon vallásos volt, gyorsan tanult, sokat foglalkozott családja szentéletű őseinek történetével. Tíz évesen a Nyulak szigetére a dominikánus apácákhoz került, fogadalmat tett. Kereste a bőjt mellett az önmegtagadást, sőt önsanyargatást. A munkákból kivette a részét, nem válogatott, igénytelen volt. Betegeket ápolt. Dinasztikus házassági ajánlatokat utasított vissza.

1261-ben örök fogadalmat tett. Önfegyelmezés, a keresztény szeretet gyakorlása, teljes Istennek adottság, a legalacsonyabb szolgai munka, hősies vezeklés és a családi béke munkálása jellemezte életét. A kemény munka és önmegtagadás, valamint családi tragédiák legyengítették, súlyos beteg lett, tizenkétnapi szenvedés kioltotta életét. Szentség hírében halt meg 1271. január 18-án a Nyulak szigeti (ma Margit sziget) kolostorban.

Már 1271. június 13-án kérte V. István király (Margit bátyja) húga szentté avatását X. Gergely pápától, V. Ince 1276-ban újabb vizsgálatot indított, Károly Róbert, Mátyás király és II. Ferdinánt is sürgette az eljárást. A boldoggá avatás sohasem fejeződött be, de 1789-ben hivatalosan engedélyezték tiszteletét. 1943. november 19-én avatta végül is szentté XII. Piusz pápa. Hamvai ma is a (róla elnevezett) Margit-szigeten nyugszanak egy hatalmas vörös márványlap alatt, ezt tisztelői helyezték el ott halálának 700 éves évfordulóján.

Példája:

Szüleid álmai legyenek a Te álmaid is.

Olvasmányok: 2Kor 10,17 – 11,2; (Zsolt 44, 11-17); Mt 25,1-3

Ki volt Szent Margit?

Pannóniában nőtt, teljes szép viola
Jó magyar nemzetnek biztató hajnala,
Szűz Szent Margit esedezzél
Nemzetünkért az Istennél
Szép magyar liliom!

Árpád-házi Szent Margitról (1242-1271), IV. Béla királyunk lányáról szól ez a 18. századi ének.
Személyét már életében, de kivált halála után nagy tisztelet övezte, legendák sora vette körül.
Életét először Petrus Ransanus olasz történetíró is megörökítette. A királylány születésének körülményeit így írja le:
„Szent Margit, Szűz, negyedik Béla a ’Magyarok Királyának Leánya vólt. Midőn a’ pogány Tatárok igen kegyetlenül rontanák Magyar Országot, még az Annya méhében lévén, mind a’ két Szüléi fogadást tettek az Istennek, hogy tsak a gonosz pogány ellenségtől megszabadúlnának, a’ születendő magzattyokat örökös szolgálattyára adnák ő Szent Felségének. Meghallgattatának a’ Fejedelmek könyörgései. Mert nem sokkal azután a’ Tatárok kimentek Magyar-Országból.
Kiknek elmenetele után születék a’ kisded Leányzó, és Margitnak hivattaték: azután Királyi gondviseléssel nevelteték. Minekutána pedig életének harmadik esztendejét eltöltötte volna, Veszprémbe, a’ Dominikánus Barátok Szerzetének Klastromába viteték.”

Árpád-házi Szent Margit történetét, legszebben a Szent Margit-legenda őrzi, melyet Ráskai Lea, Domonkos-rendi apáca, - Margit kortársa- írt le, a Nyulak szigetén. Alapjául, feltehetőleg Marcellus atyának, Margit gyóntatójának 1276 körül írt latin nyelvű legendája, valamint a szentté avatási per jegyzőkönyvei szolgáltak, amelynek szövegét 1320 körül fordították magyarra.
Ebből tudjuk, hogy Margit, szüleinek fogadalma következtében került három esztendős korában a Veszprémi Domonkos-rendi apácák kolostorába, majd onnan, néhány év múlva, a Nyulak szigetére. Eszmélkedése után azonban maga választotta az aszkézist, a szegénységet, Isten szolgálatát. Amikor apja, politikai okokból szerette volna férjhez adni, II. Ottokár cseh, majd Anjou Károly szicíliai királyhoz, Margit ezt visszautasította, és 1261-ben önként fölvette a Domonkos-rendi apácák fátylát.
Apácaként, Margit sosem élt a származásából adódó jogokkal, tudatos közösséget vállalt a szegényekkel. Az apácák közt ő volt a legpuritánabb, a legszigorúbb életű. Tudatosan, csakis Istennek akart szolgálni. A Legenda alapjául szolgáló vallomások, a misztika egyik nagy, és kivételes képviselőjének mutatják Margitot.
 

Személyéhez, már életében csodatételek fűződnek. Ezeknek, elsősorban kolostorbéli rendtársai voltak a tanúi. Halála után egyre többen zarándokoltak a Nyulak szigetén található sírjához. Halála évfordulóján, bátyja, István is elzarándokolt a sírjához, ahol ez a kép fogadja: „koporsójánál vakoknak látások megadatott, sántáknak járások, csonkáknak kezük megadatott, és egyéb különb kórságbelieknek gyógyulása.”

Szent Margit csodatévő ereje, ereklyéiben élt tovább. Ezeknek az ereklyéknek az évszázadok alatt kalandos sors jutott. Megjárta Nagyváradot, Pozsonyt, majd 1719 őszén, Budára vitték, ezután a csontok különböző helyekre kerültek. Ma a margitszigeti kápolnában, Pannonhalmán és több Árpád-házi Szent Margit templomban őrzik azokat.
E csodás ereklyék egy darabját őrzi a Juilaneum, a soproni Árpád-házi Szent Margit Templom oltára is.

Margit szentté avatását,- a feltevések szerint - már egy évvel halála után kezdeményezte bátyja, V. István. A magyar történelem folyamán a szentté avatás gondolata újra meg újra felmerült,- Mátyás király is, és III. Ferdinánd is szorgalmazta a kanonizációt. Boldog Margitot végül csak 1943-ban avatták szentté, de a magyar nép az évezredek folyamán, mindig szentként tisztelte.

Az ő korában nehéz problémák voltak a királyi családban, az egyszerű emberek között, az egyházban. Szent Margit felajánlotta életét a nemzetért, a családért, az egyházért: másokért való életet élt. Krisztus példájára a másokért való élés a keresztény alapstruktúrák közé tartozik.

Ma is ezer probléma gyötri országunkat, amelyek iránt nem lehetünk közömbösek. Mi is felajánlhatjuk életünket, áldozatunkat egyházunkért, hazánkért. Ma is szükség van olyan emberekre, szerzetesekre, papokra, családokra, igazi Krisztus-hívőkre, akik képesek másokért élni, és akkor a megújulásra is van remény.

Mert az egyház élete a földön mindig küzdelem, de mindig szüntelen megújulás is - üzente a prédikáció a mai ünnepen.

 “Meggyullada e méltóságos szűz a mennyei Jegyesnek szerelmében, kit kíván vala, kit mindenekfölött szeret vala, kinek szerelmeért atyját, anyját, és evilági országnak birodalmát elhagyta vala. Az ő ártatlan lelkét, szentséges, méltóságos lelkét ajánlván az ő Teremtőjének, az ő édességes, kívánatos Jegyesének, elnyugovék az Úrban.” (Margit legenda)

 

IMA ÁRPÁDHÁZI SZENT MARGITHOZ

Alázatosság és ártatlanság példaképe, szent Margit!

 Ki Jézus szívéért elhagytad a

királyi pompát, és az Úr tiszta jegyese lettél, 

 íme Hozzád folyamodom és oltalmadba

ajánlom szívemet és lelkem tisztaságát!

Nagy alázatosságodra kérlek, őrizd szívemet, 

hogy meg ne rontsa a hiúság! 

Angyali ártatlanságodra kérlek, 

ajánlj engem égi jegyesednek 

 és az Ő szeplőtelen Anyjának,

hogy esedezésem által 

minden bűntől tisztán maradhassak. 

 Ámen.

 ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT IMÁJA

A szűk kis ablakrésen betör egy Fénysugár,
s vetül a földre, hol az oltár előtt imádkozik a királyleány.
Könnyek csorognak arcán, csillagszeméből,
kihunyni látja a Fényt az emberek szívéből.

Teste térdel csak ott, lelke magasan ível, messzire száll,
madártávlatból látszik csak alatta az idő és a táj.
Századokat fog át, előre, s hátra is talán:
Mikor tűnik fel végre a Haza egén a Szivárvány?

Látja a csatákat, hosszú, véres küzdelmeket.
Hogy feledheti így el az ember az Isteni Eredetet!?
Látja az ármányt, mit e nép rengetegszer átél,
alig van, ki nemesen áldoz a Hazáért!

Látja a szétdarabolt, becsapott országot, s embersorsokat
s köztük az Isteni Szeretet sorra mind elakad.
Vak gyűlöletet lát, vicsorgó ellenfeleket
viseli az ország s a nép a nehéz keresztet.

Uram Isten segíts! Mentsd meg ezt a Hazát!
Szívünk minden csepp vére Hozzád kiált!
Nézd az igazakat, kik Éretted kiállnak,
hogy hűséget valljanak Istennek, országnak.

Fogadj el váltságul engem, Jó Uram, ha lehet,
felajánlom Néked tetteim, s egész életemet.
imádkozom azért, ki szenved, s léte tehetetlen,
kérek az helyett is, kinek szíve lett kegyetlen!

Imádkozom azért, ki nem tud kérni Téged,
mert szívében a gyűlölet hitetlenséget kelt!
Fordítsd el haragod Jó Uram a szeretetlenektől,
kapjanak egy újabb esélyt Szereteted Kegyelméből!

Nézd az országot, mi darabokban hever,
tölts fel minden szívet igaz szerelemmel!
Áldd meg az anyákat, kik gyermeket nevelnek fel,
s az apákat, kik létért küzdenek bölcs szeretettel.

Add, hogy megforduljon minden, ami kín,
Rend, s Béke legyen, Áldásod legyen a gyógyír.
Vezesd Te nemzetünk, halljad meg az imát,
Ne hagyd hiába könnyezni népünk Boldogasszonyát!”

Erősödik a Fény a résnyi ablakon át,
fénysugár hoz egy vidáman éneklő pacsirtát.
Isten küldötte, Hajnal Hírnöke,
eljött, hogy énekével a Teremtőt dicsérje.

Éled a királylány, száradnak könnyei,
szíve szerelemmel és élettel van teli.
„Hála Néked Uram, hogy szavam meghallottad.
Vezesd hát népünket, s add Áldásodat!”

Ámen.

 Forrás ~ Internet