'A vidám elme jó
orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszárasztja a csontokat' (Péld
17:22).
Mit tudhatunk meg
ebből a bibliaszövegből a gondolkodás és a fizikai állapot kapcsolatáról?
Egy haldokló
kisgyereket a tanára meglátogatott a kórházban, és házi feladatot is adott
neki. ,,Nézd csak, Miki - mondta -, itt az igéket és a határozókat kell
gyakorolni. Próbáld meg helyesen kitölteni a lapot!" Közben a tanár azon
tépelődött, mennyire hiábavaló is volt ezt mondani, hiszen a gyerek egészen
letörtnek, fásultnak látszott, mint aki már beletörődött abba, hogy meg fog
halni. Ezek után azonban feltűnő fordulat állt be a kisfiú életében. Azelőtt
egyáltalán nem voltak jó kilátásai, nem számítottak a felépülésére, ekkor mégis
javulni kezdett az állapota. Tudakolták, mi történt, miért érzi jobban magát
azóta, hogy iskolai feladatot kapott. A kisfiú azt felelte: ,,Egy haldoklótól
biztosan senki nem kérné, hogy tanulja meg az igéket és a határozókat, nem
igaz?" Jól tudjuk, milyen szoros a kapcsolat gondolataink és testünk
között.
Az Istenbe,
szeretetébe és jóságába vetett hit éppen itt jelenthet olyan sokat. Mennyivel
könnyebb nyugodtabban élni, kevésbé szenvedni a stressztől, ha tudjuk, hogy
Isten valóban szeret és törődik velünk!
Szerte a világon
végzett vizsgálatok alátámasztják, hogy a hit egyértelműen kedvezően hat
egészségünkre: az Istenben hívők általában tovább élnek, kevésbé gyötri őket a
depresszió, és érzelmileg könnyebben fel tudják dolgozni a tragikus
eseményeket.
Világos, hogy Isten
természetfeletti hatalma, csodája is eredményezhet gyógyulást az életünkben, de
nemcsak erről lehet szó.
A hitből fakadó
békesség, biztonságérzet és remény kétségkívül képes olyan belső hozzáállást
kialakítani a hívőkben, ami az egészségi állapotukra is hat. A vidám szív
valóban lehet olyan, mint az orvosság, sőt még jobb, hiszen a gyógyszereknek
általában ártalmas mellékhatásai is vannak.
Mit mond Jézus Mt
6:27-34 verseiben? Hogyan alkalmazhatjuk szavait mindarra, ami jelenleg
aggodalommal tölt el, megijeszt?
Jelenthet bármi is
megoldhatatlanul nagy feladatot az Úr számára?
Megeshet, hogy a
félelem szorításában elfeledkezünk Isten hatalmáról?
Kívül eshetne bárki
szerető gondoskodásának hatókörén?
Hogyan tanulhatjuk
meg félelmeinket is letenni az Úr kezébe, és tapasztalni az általa megígért
békességet?