Az időt lehet a jelenre összpontosítva,intenzíven megélni
"mindannyiunkat érdeklő téma... az idő kérdése,
pontosabban a szabadidő kérdése. Ma baj van az idő fogalmával, legalábbis a mi
felnőtt világunkban. Mindenféle téves, vagy legalábbis egyoldalú filozófiák
uralkodnak el rajtunk. Az egyik legrámenősebbet egy, immár mindenki számára
ismert angol kifejezéssel szoktuk emlegetni, mivel Amerikából honosodott át
hozzánk: time is money az idő pénz! Nos ezt az életfilozófiát szeretnénk
nagyító alá venni, most a vakáció kezdetén. Kiindulópontunk pedig éppen egy,
fiataloknál megfigyelhető, a felnőttek részéről gyakran elmarasztalt, idővel
kapcsolatos magatartás: nagylelkűen bánnak saját idejükkel. Persze, a felnőttek
szemében ez másképpen néz ki. A fiatalok elpazarolják idejüket, A fiatalok
lusták, A fiatalok rengeteg haszontalan dologra fordítják drága idejüket stb.
zúdulnak feléjük a kritikák. Legyen bátorságunk azonban betekinteni a háttérbe,
hátha a fiatalok gondtalan időfilozófiája mégiscsak tartalmaz egészséges
megsejtéseket is, amelyeket jó lenne újra tudatosítanunk, elsősorban azt, hogy
az idő önmagában nem érték, hanem attól nyeri értékét, amibe befektetjük azt. A
legértékesebb időveszteség azok a percek vagy órák, amiket Istennek szentelünk
vagy embertársainkra pazarolunk. Az Úr Jézus sok drága időt vesztegetett első
tekintetre haszontalan esetekre, mint pl. Nikodémusra, a szamáriai asszonyra, a
gyerekekre, a negyvennapos böjtre ott kinn a pusztában, éjjeleken át imádkozott
Ma már nem tudunk lazítani. Nyaralásunkat is sokszor
csak úgy tudjuk elképzelni, mint lázas tevékenységet: idegölő végeérhetetlen
utazásokat, könyörtelen hajszát a látványosságok után, de sok esetben magunkkal
cipeljük munkánkat is. Ma egyre gyakrabban látni repülőkön és vonatokon
embereket, akik viszik magukkal hordozható számítógépüket, övükbe akasztott
mobil telefonjukat, hogy továbbra is folytathassák mindennapi munkájukat. Az új
lelkiség másként látja a dolgokat. Amikor utazunk, akkor az élmény nem a
megérkezés, hanem maga az utazás, amikor strandolunk, akkor nem a telefonálás
az esemény, hanem a napozás és fürdés.
Nem kellene félnünk a semmittevéstől sem. Már a régiek
tudták, hogy létezik egy olyan lelkiállapot is, amelyet úgy hívtak, hogy otium
creativum, azaz kreatív semmittevés, amikor is az ember mintegy az agyát
pihenteti. A szerzeteseknél pedig közkedvelt volt ez a mondás: ha túl sok a
munkád, akkor menjél el előtte sétálni! utalva ezzel arra, hogy a kapkodás a
jól végzett munka ellensége, ellenben a lazítás nagy segítséget jelenthet a
ránk váró munka jobb megszervezésében. Nos, mindezt mintha a fiatalok könnyebben
megértenék, amikor tudnak bámészkodni, önfeledten táncolni, elmerengeni egy
erdő magányában.
Az idő fogalmát a keresztény hagyományban erősen
meghatározta egy, a görög gondolatvilágból átvett megkülönböztetés: kronosz és
kairosz. A kronosz a könyörtelenül haladó idő, a múlás ritmusa; a kairosz
viszont a jó alkalom pillanata, a keresztény számára a kegyelem ideje, Isten
jelenlétének pillanata: Beteljesedett az idő kairosz és már közel van az Isten
országa (vö. Lk 1,15).
Az idővel szemben három állásfoglalás lehetséges: az
időt lehet elvesztegetni, vagy lehetséges a jelen pillanatra összpontosítva
intenzíven megélni, vagy kiszolgáltatottnak, letepertnek érezni magunkat. Az
idő elvesztegetése gyakran azonos az unalommal: az ember nem tudja, mit kezdjen
magával, idejével, élete mintegy üres járatban forog. A kiszolgáltatottság
érzése akkor jelentkezik, amikor valamiképpen áldozatnak tudjuk magunkat, mert
több az elvárás, a feladat, mint amennyire időnkből, illetve képességeinkből
telik. Az ember nem képes élvezni a jelen pillanatot, mert mindig másfelé
járnak gondolatai.
E két véglet között azonban lehetséges egy harmadik út
is: a jelen pillanatra való összpontosítás. A hagyományos lelkiség ezt egy
tömör formulában fejezte ki: Age, quod agis Tedd azt, amit éppen teszel és
számos anekdotával támasztja alá a szentek életéből. Amikor Szent Ambrust,
Milánó nagy püspökét megkérdezték, mit tenne, ha most jelentené neki az
Úristen, hogy elérkezett halála pillanata, nyugodtan azt válaszolta, hogy
folytatná pontosan azt, amivel éppenséggel foglalkozott. A szent püspök pedig
történetesen kártyázott! Ez a magatartás jelenti az időnek, mint kairosznak,
kegyelmi pillanatnak való megélését, amit Szent Pál úgy fogalmazott meg, hogy
bármit tesztek: esztek vagy isztok, mindent Isten dicsőségére tegyetek!
Lelki életünk az időben bontakozik ki. A kereszténynek
tudnia kell visszatekintenie a múltra, amennyiben az jelenünk háttere, de
tudnia kell fürkészni a jövőt is, a célból, hogy felkészüljön rá persze
anélkül, hogy fantáziába menekülne. Mindenesetre szeretetünk és tevékenységünk
a jelen pillanat feladata és mint ilyen vallásos jellegű: a jelen pillanat az
az alkalmas idő, ahol találkozhatunk Istennel és az emberekkel, amikor
kibontakozik kreativitásunk. Az idő nem ellenség, amellyel hadakozni kell, hanem
Isten ajándéka, ezért ha tudatosan cselekszünk, tegyünk bármit is, az idő
kairosszá, Isten adta lehetőséggé válik."
Szentmártoni Mihály SJ
