KIK ISTEN TANÍTÓI?
1. Isten tanítója bárki, aki úgy dönt, hogy
azzá válik. A tanítósághoz pusztán annyi kell, hogy az illető valahol,
valahogyan, határozottan úgy döntött, hogy a
saját érdekeit többé nem tekinti a többiekétől elválasztottnak. Amikor
valaki ezt megteszi, létrejön számára az út, irányultsága pedig bizonyossá
válik. Fény ragyogja be a sötétséget. Talán ez pusztán egyetlen fénysugár, de
elegendő. Megállapodást kötött Istennel, akkor is, ha még nem hisz Őbenne. A
megszabadulás elhozójává vált; Isten tanítója lett.
2. A világ minden tájáról érkeznek. A legkülönbözőbb vallások követői,
vagy nem vallásosak. Ők azok, akik válaszoltak – a Hívás
egyetemes. Folyamatosan hallható, mindenhol. Tanítókat hív, akik beszélnek Őróla, és megváltják a világot. Sokan
hallják, de csak kevesen válaszolnak. Mindez azonban pusztán idő kérdése. Végül
mindenki válaszolni fog, ám lehet, hogy hosszú, hosszú út vezet még odáig.
Ezért volt szükség a tanítókra vonatkozó terv elkészítésére. Az ő feladatuk az, hogy
időt takarítsanak meg.
Mindegyikük egy egyszerű fénysugárként kezdi, de a középpontjukból hangzó
Hívással határtalan fénnyé válnak. A világ mértékegysége szerint mindegyikük
ezerévnyi időt takarít meg. A Hívás számára az idő nem jelent semmit.
3. Az utat Isten
minden tanítójának végig kell járnia. Az út megjelenési formája nagyon
különböző lehet. Ugyanígy eltérnek a felhasználható tanítási eszközök. Azonban a kurzus tartalma sohasem
változik. Központi témája mindig ez: „Isten Fia bűntelen, s ártatlanságában rejlik a
megszabadulása.” Ennek a megtanítása
történhet cselekedetek vagy gondolatok által; szavakkal vagy csendben;
bármilyen nyelven, vagy semmilyen nyelven; bárhol, bármikor, bármilyen módon.
Nem számít, hogy a tanító ki volt, mielőtt meghallotta a Hívást. Amikor
válaszolt, megmentővé vált. Úgy tekintett valaki másra, mint önmagára. Így rátalált saját üdvözülésére, és a világ
megváltására. Újjászületésekor újjászületik a világ is.
