NAPI EVANGÉLIUM
2018. november 9. – Péntek, A Lateráni-bazilika felszentelése
Abban
az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment
Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és
galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor
kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból,
ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig
szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta:
'Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!'
Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: 'Emészt a házadért való
buzgóság.' A zsidók erre így szóltak: 'Miféle csodajelet mutatsz, hogy
ezeket teszed?' Jézus azt válaszolta: 'Romboljátok le ezt a templomot,
és én három nap alatt fölépítem!' A zsidók azt felelték: 'Negyvenhat
esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?' Ő
azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból,
tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és
Jézus szavainak. Jn 2,13-22
Elmélkedés
A
Rómában található Lateráni-bazilika felszentelését ünnepeljük a mai
napon. Ez a pápa székesegyháza, azaz mint püspöknek a székhelye. A
bazilika homlokzatán a következő felirat áll: 'A város Róma és a
földkerekség minden templomának anyja és feje'. A Lateráni- bazilika az
első századok keresztényüldözéseinek megszűntét követően, a IV.
században épült, I. Szilveszter pápa szentelte fel a Legszentebb
Üdvözítő tiszteletére, majd később Keresztelő Szent Jánost és Szent
János apostolt is a templom védőszentjévé nyilvánították. A római pápák a
IV. századtól egészen a XVI. századig a bazilikához épült lateráni
palotában éltek, s csak ezt követően költöztek az ekkorra felépülő
Vatikánba. Az ünnep evangéliuma felidézi azt az eseményt, amikor Jézus
megtisztította a jeruzsálemi templomot, kiűzte onnan a kereskedőket. Az
Úr hevessége és indulata érthető, hiszen Isten házához, lakóhelyéhez
méltatlan tevékenységet folytattak e helyen. Jézus nem engedheti meg,
hogy az ő Atyjának lakóhelyén, az imádság házában, az egyetlen Isten
imádásának templomában kereskedjenek, még akkor sem, ha az áldozathoz
szükséges állatokkal kereskedtek. Jézus tehát cselekedetével visszaadja
eredeti rendeltetésére a templomot. A cselekedetét értetlenül
szemlélőknek pedig ezt mondja: 'Romboljátok le ezt a templomot, és én
három nap alatt fölépítem!' Kijelentése a feltámadás ismeretében válik
érthetővé, az ő teste az a templom, amit a halál lerombol, de három nap
múlva újjáépül feltámadása által.
© Horváth István Sándor
Imádság
Mindenható
Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a
szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy
nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké,
ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket
akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add
nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan
életünket áldozzuk neked! Amen.
Forrás ~ Internet
