2018. október 12. – Péntek
Egy
alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög
kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban
azt mondták: 'Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki
az ördögöket.' Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek
tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: 'Minden
önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán
önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt
mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én
Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a
segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten
ujjával - vagyis Isten erejével - űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára
elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi
házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki
erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és
szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt
velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből,
nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált
megnyugodni, azt mondja magában: 'Visszamegyek házamba, ahonnét
kijöttem.' Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és
rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is
gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember
sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.'Lk 11,15-26
Elmélkedés
Az
evangéliumi jelenet egy csodával kezdődik. Valójában kettős csoda
történik: Jézus kiűzi az emberből az ördögöt és megszünteti az illető
némaságát. Az evangélista azonban nem részletezi a csodát, hanem rögtön
rátér Jézus ellenfeleinek vádjára: 'az ördögök fejedelmének segítségével
űzi ki az ördögöket', mások pedig égi jelet követelnek tőle. Jézus
válaszát figyelemre méltó kifejezés vezeti be: 'belelátott
gondolataikba.' E gondolatolvasó képesség egyrészt azt jelentheti, hogy
akkor is ismerte Jézus ellenfelei gondolatait, nézeteit, amikor azt nem
mondták ki szavakkal. Másrészt azt is jelenti, hogy jól ismerte
szándékaikat, azaz hogy miért fogalmaznak meg ilyen vádakat vele
szemben, miért kérnek tőle különleges égi jelet. Harmadrészt azt is
jelenti, hogy Istent nem lehet becsapni, nem lehet megtéveszteni, mert
mindig felismeri az emberi rosszindulatból fakadó fondorlatokat, és
minden helyzetben ismeri az igazságot. Jézus válaszában, védekezésében
az érvelés logikus és egyszerű. Az ördögök fejedelmének hatalma van a
neki alárendelt ördögök felett. Megoszlás vagy lázadás bármikor
előfordulhat, de ez a fennálló viszonyok, kapcsolatok megszűnéséhez
vezet, tehát önmagában ellentmondás az, hogy az ördögök fejedelme
segítené Jézust abban, hogy más ördögöket kiűzzön emberekből. Az ördögök
fejedelme amúgy sem adna hatalmat ahhoz, hogy azt az ő uralma ellen
fordítsák. A váddal ellentétben Jézus isteni erejének birtokában
szabadítja meg az embereket a gonosz hatalmától.
© Horváth István Sándor
Imádság
Én
Istenem! Felajánlom magamat égő áldozatul irgalmas szeretetednek, hogy
életem a tökéletes szeretet egyetlen hősi tette legyen. Könyörgök
hozzád, hogy a benned rejlő végtelen szeretetnek árját öntsd át
lelkembe, hogy az engem felemésszen, és a te szeretetednek vértanújává
tegyen. Igen, így akarok elkészülni rá, hogy előtted megjelenhessek: a
szeretet mártírhalálával akarok meghalni, s így egyenest a te irgalmas
szereteted karjaiba repülni. Amen.
Lisieux-i Szent Teréz
Forrás ~ Internet
