SZENT ISTVÁN ELSŐ VÉRTANÚ ~ DECEMBER 26.
'Szent István diákonus ~ Az első vértanú'
István
görög nyelvű zsidó családból származik. Fiatalon találkozott Jézussal
és tanítványa lett. Hűen követte a Megváltót és tanítását. Példamutató,
elismert tagja volt az őskeresztény közösségnek. A
kereszténység terjedésének velejárója volt, hogy pogány, nem zsidó
népek is Jézus-hívők lettek. A hellén kultúrához földrajzi közelsége
miatt hamar eljutott az igaz hit. A legelső egyházon belüli megoldandó
problémák egyike volt a görög nyelvű és a jeruzsálemi keresztény
közösségek között támadt alamizsnaosztás vita. A görög nyelvű hívek úgy
érezték, hogy az ő özvegyeiket elhanyagolják, a jeruzsálemi hívek a
saját híveiket előnyben részesítik az özvegyeknek szánt alamizsna
szétosztásakor. Az apostolok a probléma megoldására megbíztak hét hellén
férfit, hogy hazájukban az asztalt szolgálják, imádsággal és
igehirdetéssel. Ezen hét diákónus egyike volt István. István
lelkiismeretesen, nagy buzgósággal végezte feladatát, Isten elhalmozta
kegyelemmel és csodákat, jeleket tett a nép körében. Bölcsességben
felülmúlta a másik hat diákonust, ő hirdette a legnagyobb erővel és
hittel Isten igéjét. Hite erős volt és megingathatatlan.
'Kérünk,
Istenünk, add, hogy követhessük azt, akit tisztelünk, és megtanuljuk
ellenségeinket is szeretni, mert Szent István diákonus vértanúságát
ünnepeljük, aki a gyilkosaiért is tudott imádkozni' Amen.
Forrás ~ Internet