SÍK SÁNDOR ~ GYÓNÁS UTÁN

Áldd lelkem, áldd, fennen magasztald
Uradat, aki megvigasztalt.
Jézust, jóságos pásztorod,
Ki érted messze vándorolt,
Ölébe vissza sírva hítt,
Aklába vállán visszavitt.

Mert szenny közt, gaz közt görnyedeztél,
Sertések étkén töltekeztél,
Arcod ten öklöd tépte-marta,
Angyalod arcát eltakarta.
Ki vétkeid vérzettje volt:
Jézus tehozzád lehajolt,
Magához némán fölemelt,
Szegény lélekre, rádlehelt.

És engedett a durva kéreg,
Felujjongott a lelkem: Élek!
Szívem aszályos sivatagja
Új élet kútfőit buzogja.
Mélyből lobog föl új meleg,
És ébredeznek énekek.
Pattanj fel ajkam néma zára
A szabadultak új dalára!

Egekbe hass, te meglelt ének:
A szabadítás Istenének.
Uram, kinek omló malasztja
Mi vétkeinket túlvirrasztja,
Ki előtt bűnnél több a bánat,
Ítéletnél a bő bocsánat,
Ó fogyhatatlan Irgalom,
Tiéd a szívem és dalom.

Engedd, előtted híven járjak,
Akaratodra rátaláljak,
És ne vétkezzem soha többé,
Áldjalak Téged mindörökké.