87. ZSOLTÁR

Kóré fiainak éneke. Zsoltár. A karvezetőnek. A 'Mahálát' szerint. Éneklésre. Uram, szabadításom Istene, éjjel-nappal hozzád kiáltok. Jusson színed elé imádságom, füledet hajtsd könyörgésemre. Mert fájdalommal van tele a lelkem és életem az alvilághoz közeledik. A sírba szállók közé soroltak engem, olyanná lettem, mint akinek nincsen segítsége. A holtak között van fekhelyem, mint a halálra sebzettek, akik a sírban alszanak, akikről nem emlékezel meg többé, és akiket kitéptek kezedből. Letettél engem a verem mélyére, a sötétségbe s a halál árnyékába. Rám nehezedett haragod, rám zúdítottad minden hullámodat. Eltávolítottad tőlem ismerőseimet, utálatossá tettél előttük; Fogoly vagyok és nincs menekvésem. Szemem elbágyad a gyötrelemtől. Uram, egész nap tehozzád kiáltok, feléd terjesztem kezemet: Vajon a holtakkal művelsz-e csodákat, és fölkelnek-e az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Vajon hirdetik-e valaki a sírban irgalmasságodat és hűségedet az enyészet helyén? Vajon a sötétség helyén ismerik-e csodáidat és igazságodat a feledés földjén? Uram, én hozzád kiáltok, kora reggel eléd száll imádságom. Miért taszítasz el engem, Uram, miért rejted el tőlem arcodat? Szegény és halálos beteg vagyok ifjúkorom óta, a tőled való rettegés súlya nyom, bensőm összezavarodott. Átcsapott rajtam haragod és megrendítettek engem borzalmaid. Körülvesznek engem, mint a vizek, egész nap, mindenünnen körülvesznek. Eltávolítottad tőlem a barátokat és a közelállókat, csak a sötétség a társam