Szent Bonaventura püspök és egyháztanító ~ ünnepe július 15.
A Bonaventura név Isten jó tettére, segítségére utal. Isten ma is munkálkodik a világban, de vajon van-e nyitott szemem, hogy meglássam tetteit, és tudok-e hálát adni mindazért, amit Isten tett velem és adott nekem. A bátorság és a leleményesség is Istentől kapott ajándék.
Bonaventura Isten erejéből való meggyógyulása miatt vette fel ezt a nevet. És egész élete Isten tetteinek hirdetése volt. Mi is szeretnénk felfedezni Isten működését életünkben, és szeretnénk napról napra Isten szeretetében élni, és arról tanúságot tenni.
1218-körül született Viterbo közelében. A hagyomány szerint a Bonaventura - jószerencse - név a súlyos beteg gyermek Szent Ferenc imájára történt csodás gyógyulásának emléke. 1218-körül, anyja fogadalmához híven, belépett Szent Ferenc Rendjébe. Elöljárói, felismerve tehetségét, a noviciátus után Orvietóba küldték a Rend első hittudományi főiskolájára, de már egy év múlva a párizsi egyetemre. 27 éves korában pedig a híres párizsi egyetemen kezdte meg tanári működését. A fiatal ferences egykettőre Aquinói Szent Tamás mellett a legünnepeltebb tanár lett. 1257-ben, 36 éves korában a Rend generálisává választották. X. Gergely pápa, a II. lyoni egyetemes zsinatra rendelte Szent Tamást is, Bonaventurát pedig kinevezte bíborosnak. Egyhangúlag neki tulajdonították, hogy a görögök visszatértek az Egyház egységébe, mikor letették a hitvallást. Bonaventura hatalmas beszédében adott kifejezést a jelentős eseménynek. Már halálos betegen ment el a zsinat következő ülésére. Visszavonult, készült a halálra. A pápa kezéből vette a szentkenetet, és a feszületre függesztette tekintetét. Így halt meg 1274. július 15-re virradó éjjel.

Példája: Ne csak szüleink jó szándéka vezessen az életbe, tehetségeinket is hasznosítsuk tudatosan!
'Nem akarom elhagyni a kereszten függő Jézust, mert jó ővele lennem.
Készítek nála három hajlékot: egyet kezén, egyet lábán és egyet
oldalában. Ott szólok majd az ő Szívéhez, és megnyerem tőle, amit
kívánok. Ó mi urunk Jézus Krisztus drága sebei! Ha beléjük költözöm,
szeretetének legmélyére érek. Ott fogok lakni, és ő eláraszt oly nagy
édességgel, hogy el sem tudom mondani. Ó mily vakok Ádám fiai, hogy nem
akarnak e sebeken át az Úr Jézus lelkébe költözni. Ó boldog lándzsa,
boldog szegek, melyek méltók voltak az Úr testébe hatolni! Ha én lettem
volna annak a lándzsának a helyében, nem hagytam volna el Krisztus
oldalát, hanem azt mondtam volna: Ez az én nyugodalmam mindörökre, itt
akarok lakni, mert ezt választottam a magam számára.'
Forrás ~ Internet