'Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába.' Máté 9,37-38

'Amikor az aratnivaló sok, de a munkás kevés, olyankor rengeteg áldás vész kárba. Ezt az igazságot nem nehéz belátni.
Ezen akartál segíteni, amikor tanítványokat gyűjtöttél magad köré, és őket Isten országának munkásaivá tetted. Akkor is, amikor mostani szavaddal munkatársakért való imádkozásra buzdítottad őket.
Mai világunk sok testi szegénységének, legfőképpen pedig lelki ínségének nem az, az oka, mintha Isten keze most fukarabban mérné az áldást. Az oka kizárólag az, kevesen vannak, akik Isten áldásait gondosan és szorgalommal betakarítanák. A gazdag Isten gazdag világában így él szegényen az ember.

Életemnek add meg azt a tartalmat és értelmet, hogy mennyei Atyám országában az Ő áldásait arathassam. Ne csak a magam szükségleteinek a kielégítésére egynéhány kévét, hanem szorgalmas életmunkával másokért is fáradozzam. Taníts meg munkatársakat keresni, legfőképpen azon az úton, melyet ma ajánlasz Istenhez való imádkozásom útján, és ne hagyj minket a Te aratásodban csak úgy találomra munkálkodnunk, hanem Te magad rendezd el sorainkat, és add meg nekünk utasításaidat.'

Forrás ~ Internet