Zsoltár 101.
'A
szegény imádsága, amikor bajban volt, és panaszát az Úr előtt
kiöntötte. Uram, hallgasd meg imádságomat, és kiáltásom jusson eléd. Ne
fordítsd el tőlem arcodat soha, amikor engem szorongatás ér; Hajtsd
hozzám füledet, amikor csak segítségül hívlak, sietve hallgass meg. Mert
füstként enyésznek el napjaim, és csontjaim szárazak, mint a forgács. A
szívem, mint a lekaszált, kiszáradt széna, még azt is elfelejtettem,
hogy kenyeremet megegyem. Annyit jajveszékel szavam, hogy a bőr már a
csontomra szárad. A puszta pelikánjához hasonlítok, olyan lettem, mint a
bagoly a romok között. Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános veréb
a háztetőn. Ellenségeim szüntelenül gyaláznak, gyűlölőim összeesküdtek
ellenem. Bizony kenyér gyanánt hamut eszem és könnyel vegyítem italomat
haragod és bosszúságod miatt, mert felemeltél s a földre sújtottál
engem. Napjaim hanyatlanak mint az árnyék, magam pedig mint a széna
száradok. De te, Uram, megmaradsz örökre, és emlékezeted nemzedékről
nemzedékre. Te majd felkelsz és megkönyörülsz Sionon, mert itt az ideje,
hogy megkönyörülj rajta, valóban itt az ideje! Hisz szolgáid szeretik
köveit, és romjait fájdalommal látják. De félik majd nevedet a nemzetek,
Uram, s a föld minden királya fölségedet. Mert felépíti az Úr Siont, és
megnyilvánul dicsőségében. Figyelembe veszi a nyomorultak imádságát, és
nem veti meg könyörgésüket. Jegyezzék fel ezt a jövendő nemzedéknek,
hadd áldja az Urat az a nép, amelyet majd teremt. Mert letekint szent
magasságából, lenéz az Úr a mennyből a földre, hogy meghallja a foglyok
jajgatását, és megmentse azokat, akiket halálra szántak; Hogy hirdessék
Sionon az Úr nevét és az ő dicséretét Jeruzsálemben, amikor majd
egybegyűlnek a népek és az országok, hogy az Úrnak szolgáljanak.
Megtörte erőmet az úton, rövidre szabta életemet. Így szóltam:
,'Istenem, ne ragadj el engem életem közepén, hiszen a te éveid
nemzedékről nemzedékre nyúlnak. Kezdetben megteremtetted a földet, s a
te kezed művei az egek. Azok elmúlnak, de te megmaradsz; Mint a ruha,
mind elavulnak, váltod őket, mint az öltözetet és elváltoznak. Te
azonban ugyanaz maradsz és éveid nem fogynak el. Szolgáid fiainak
mindenkor lesz lakásuk, és utódjuk megerősödik majd színed előtt.'