ZSOLTÁROK
1. Zsoltár
Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll,
Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll,
és csúfolódók székében nem ül;
Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.
És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.
Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, amit szétszór a szél.
Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak gyülekezetében.
Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.
Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.
És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.
Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, amit szétszór a szél.
Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak gyülekezetében.
Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.
8. Zsoltár
Csodálatos az Úr! Uram, mi Urunk! széles e világon minő csodálatos a te neved! Egek fölé magasztaltad fölségedet. Kisdedeknek és csecsszopóknak ajkán készítettél ellenségeid ellen dícséretet, hogy elnémítsd az ellenszegülőt és ellenségedet. Nézem az eget: ujjaidnak műve, holdat, csillagot: kezed alkotása. Mi az ember, hogy megemlékszel róla? Mi az ember fia, hogy gondot viselsz rája? Az angyalok alá csak kevéssel aláztad, dicsőséggel, nagysággal koronáztad. Adtál neki hatalmat kezednek minden művei felett, lába alá vetél mindeneket: Minden marhákat, minden barmokat, azonfelül a mezei vadat, ég madarait, tenger halait, mind, amik tengerek ösvényein keringenek. Uram, mi Urunk! Széles e világon minő csodálatos a te neved!
Csodálatos az Úr! Uram, mi Urunk! széles e világon minő csodálatos a te neved! Egek fölé magasztaltad fölségedet. Kisdedeknek és csecsszopóknak ajkán készítettél ellenségeid ellen dícséretet, hogy elnémítsd az ellenszegülőt és ellenségedet. Nézem az eget: ujjaidnak műve, holdat, csillagot: kezed alkotása. Mi az ember, hogy megemlékszel róla? Mi az ember fia, hogy gondot viselsz rája? Az angyalok alá csak kevéssel aláztad, dicsőséggel, nagysággal koronáztad. Adtál neki hatalmat kezednek minden művei felett, lába alá vetél mindeneket: Minden marhákat, minden barmokat, azonfelül a mezei vadat, ég madarait, tenger halait, mind, amik tengerek ösvényein keringenek. Uram, mi Urunk! Széles e világon minő csodálatos a te neved!
Sík Sándor fordítása
20. zsoltár
A nép hálaimája a király győzelméért
Erődön örvend a király, Uram, segítségeden ujjong nagy-vígan! Szíve kívánságát megadtad, ajkának kérését meg nem tagadtad. Dús áldásoddal siettél eléje, színaranyból öveztél koronát a fejére. Életet kért, és te élnie adtad hosszú napjait sok-sok századoknak. Te jóvoltodból nagy a dicsősége, díszt s méltóságot halmoztál fölébe. áldássá tetted mindörökre őt, örvendezéssel töltöd el színed előtt, Mivelhogy a királynak az Úrban bizodalma, nem engedi inogni a Fölséges irgalma. Kezed meglelje minden ellenséged, gyűlölőidet jobboddal elérjed. Taszítsd mint tüzes kemencébe őket, mikor megpillantják színed. Eleméssze az Úr haragja őket, és tűz eméssze meg. Gyomláld ki földről sarjukat, ember fiai közül magvukat. Ha ellenedben gonoszat terveztek, álnok terveket főztek: semmit ki nem vihetnek. Mivelhogy hátat adni kényszeríted, íjjadat arcuknak feszíted. Kelj fel, Urunk, erődet megmutasd! és mi énekelünk s áldjuk hatalmadat.
A nép hálaimája a király győzelméért
Erődön örvend a király, Uram, segítségeden ujjong nagy-vígan! Szíve kívánságát megadtad, ajkának kérését meg nem tagadtad. Dús áldásoddal siettél eléje, színaranyból öveztél koronát a fejére. Életet kért, és te élnie adtad hosszú napjait sok-sok századoknak. Te jóvoltodból nagy a dicsősége, díszt s méltóságot halmoztál fölébe. áldássá tetted mindörökre őt, örvendezéssel töltöd el színed előtt, Mivelhogy a királynak az Úrban bizodalma, nem engedi inogni a Fölséges irgalma. Kezed meglelje minden ellenséged, gyűlölőidet jobboddal elérjed. Taszítsd mint tüzes kemencébe őket, mikor megpillantják színed. Eleméssze az Úr haragja őket, és tűz eméssze meg. Gyomláld ki földről sarjukat, ember fiai közül magvukat. Ha ellenedben gonoszat terveztek, álnok terveket főztek: semmit ki nem vihetnek. Mivelhogy hátat adni kényszeríted, íjjadat arcuknak feszíted. Kelj fel, Urunk, erődet megmutasd! és mi énekelünk s áldjuk hatalmadat.
Sík Sándor fordítása
23. zsoltár - Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm...
Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön ...
„Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nekem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.”
Károli Gáspár revideált fordítása
42. zsoltár
Mint a szép híves patakra A szarvas kívánkozik, Lelkem úgy óhajt Uramra És hozzá fohászkodik. Tehozzád én Istenem, Szomjúhozik én lelkem! Vajjon színed eleiben Mikor jutok, élô Isten? Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel-nappal, Midôn azt kérdik éntôlem: Hol Istened, kit vártál? Ezen lelkem kiontom És házadat óhajtom, Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben. Én lelkem mire csüggedsz el, Mit keseregsz ennyire? Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendjek végre, Midôn hozzám orcáját, Nyújtja szabadítását. Ó én kegyelmes Istenem, Mely igen kesereg lelkem! Mert terólad emlékezem Ez Jordánnak földjérôl, Szent helyedre igyekezem Ez Hermon kis hegy mellôl. Mélység kiált mélységet, Midôn én fejem felett A sok sebes víz megindul, Mintegy erôs hab megzúdul. Sebessége árvizednek És a nagy zúgó habok Énrajtam összeütköznek, Mégis hozzád óhajtok. Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vígsággal Dicséreteket éneklek Néked, erôs ôrizômnek. Mondván: Isten, én kôszálam, Mire felejtesz így el? Ellenségim vagynak rajtam, Gyászban járok veszéllyel. Mert az ô hamis nyelvek Csontjaimban megsértnek, Mert így bosszantnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened? Én lelkem mire csüggedsz el, Mit keseregsz ennyire? Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nékem szemlátomást, Nyújt kedves szabadulást, Nyilván megmutatja nékem, Hogy csak Ô az én Istenem.
Mint a szép híves patakra A szarvas kívánkozik, Lelkem úgy óhajt Uramra És hozzá fohászkodik. Tehozzád én Istenem, Szomjúhozik én lelkem! Vajjon színed eleiben Mikor jutok, élô Isten? Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel-nappal, Midôn azt kérdik éntôlem: Hol Istened, kit vártál? Ezen lelkem kiontom És házadat óhajtom, Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben. Én lelkem mire csüggedsz el, Mit keseregsz ennyire? Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendjek végre, Midôn hozzám orcáját, Nyújtja szabadítását. Ó én kegyelmes Istenem, Mely igen kesereg lelkem! Mert terólad emlékezem Ez Jordánnak földjérôl, Szent helyedre igyekezem Ez Hermon kis hegy mellôl. Mélység kiált mélységet, Midôn én fejem felett A sok sebes víz megindul, Mintegy erôs hab megzúdul. Sebessége árvizednek És a nagy zúgó habok Énrajtam összeütköznek, Mégis hozzád óhajtok. Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vígsággal Dicséreteket éneklek Néked, erôs ôrizômnek. Mondván: Isten, én kôszálam, Mire felejtesz így el? Ellenségim vagynak rajtam, Gyászban járok veszéllyel. Mert az ô hamis nyelvek Csontjaimban megsértnek, Mert így bosszantnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened? Én lelkem mire csüggedsz el, Mit keseregsz ennyire? Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nékem szemlátomást, Nyújt kedves szabadulást, Nyilván megmutatja nékem, Hogy csak Ô az én Istenem.
34. Zsoltár
Áldom az Urat minden időben, dicséretét szüntelenül zengi ajkam. Lelkem az Úrban dicsekszik, hallják a szelidek, és örvendezzenek. Kerestem az Urat, és Ő meghallgatott, és kiragadott engem minden rettegésből. Tekintsetek rá, és eláraszt a fény benneteket, és arcotokat nem érheti szégyen. Egy szegény hozzá kiáltott, az Úr meghallgatta őt, és minden szorongatásból kiszabadította. Gondosan körülsáncol az Úr angyala minden istenfélőt, és megszabadítja őket. Izleljétek és lássátok, míly édes az Úr, boldog az az ember, aki benne bízik. Féljétek az Urat ti, szentjei, semmiben nem nélkülöz az istenfélő. Jómóduak éheznek és nyomorognak, de akik az Istent keresik, nem szűkölködnek.
Áldom az Urat minden időben, dicséretét szüntelenül zengi ajkam. Lelkem az Úrban dicsekszik, hallják a szelidek, és örvendezzenek. Kerestem az Urat, és Ő meghallgatott, és kiragadott engem minden rettegésből. Tekintsetek rá, és eláraszt a fény benneteket, és arcotokat nem érheti szégyen. Egy szegény hozzá kiáltott, az Úr meghallgatta őt, és minden szorongatásból kiszabadította. Gondosan körülsáncol az Úr angyala minden istenfélőt, és megszabadítja őket. Izleljétek és lássátok, míly édes az Úr, boldog az az ember, aki benne bízik. Féljétek az Urat ti, szentjei, semmiben nem nélkülöz az istenfélő. Jómóduak éheznek és nyomorognak, de akik az Istent keresik, nem szűkölködnek.
35. zsoltár I.
Ítéld meg, Uram, az engem ítélőket, harcolj az ellenem harcolókkal! Ragadj vértet, pajzsot úgy kelj oltalmamra, és mondd lelkemnek:"Üdvösséged én vagyok!" Lelkem pedig ujjongjon az Úrban, örvendezzen, hogy szabadulást hozott. Még csontjaim is azt mondják: "Ki volna hozzád fogható Uram? Megmented a gyöngét, az erős kezétől, a nyomorult szegényt a fosztogatótól". Hamis tanúl állnak elő, s olyanról vádolnak, amiről nem tudok, Rosszal fizetnek a jóért, lelkem ezért nagyon elhagyott.
Ítéld meg, Uram, az engem ítélőket, harcolj az ellenem harcolókkal! Ragadj vértet, pajzsot úgy kelj oltalmamra, és mondd lelkemnek:"Üdvösséged én vagyok!" Lelkem pedig ujjongjon az Úrban, örvendezzen, hogy szabadulást hozott. Még csontjaim is azt mondják: "Ki volna hozzád fogható Uram? Megmented a gyöngét, az erős kezétől, a nyomorult szegényt a fosztogatótól". Hamis tanúl állnak elő, s olyanról vádolnak, amiről nem tudok, Rosszal fizetnek a jóért, lelkem ezért nagyon elhagyott.
50. Zsoltár
BŰNBÁNAT
Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat! Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől! Gonoszságomat beismerem, bűnöm előttem lebeg szüntelen. Egyedül teellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt tettem. Te igazságosan ítélkezel, s méltányos vagy végzésedben. Lásd, én vétekben születtem, már akkor bűnös voltam, mikor anyám fogant. De nézd, te az igaz szívben leled örömöd - taníts meg hát a bölcsesség titkára! Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek! Hadd halljam örömnek és boldogságnak hírét s ujjongani fognak megtört csontjaim. Fordítsd el arcod bűneimtől, s töröld el minden gonoszságomat! Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet! Ne taszíts el színed elől, és szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add meg újra üdvösséged örömét, erősíts meg a készséges lelkületben! Akkor utat mutatok majd a tévelygőknek, és megtérnek hozzád a bűnösök. Ments meg a vértől, üdvösségem Istene, s nyelvem áldani fogja igazságosságodat. Nyisd meg, Uram, ajkamat, és szám hirdetni fogja dicsőségedet. Az áldozatok nem szereznek neked örömet, ha égőáldozatot hozok, nem fogadod el. Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg. Jóságodban, Uram, légy kegyes Sionhoz, építsd fel újra Jeruzsálem falait! Akkor majd tetszenek neked az igaz áldozatok, az égő- és a teljes áldozat, akkor majd fiatal tulkokat visznek oltárodra.
BŰNBÁNAT
Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat! Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől! Gonoszságomat beismerem, bűnöm előttem lebeg szüntelen. Egyedül teellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt tettem. Te igazságosan ítélkezel, s méltányos vagy végzésedben. Lásd, én vétekben születtem, már akkor bűnös voltam, mikor anyám fogant. De nézd, te az igaz szívben leled örömöd - taníts meg hát a bölcsesség titkára! Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek! Hadd halljam örömnek és boldogságnak hírét s ujjongani fognak megtört csontjaim. Fordítsd el arcod bűneimtől, s töröld el minden gonoszságomat! Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet! Ne taszíts el színed elől, és szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add meg újra üdvösséged örömét, erősíts meg a készséges lelkületben! Akkor utat mutatok majd a tévelygőknek, és megtérnek hozzád a bűnösök. Ments meg a vértől, üdvösségem Istene, s nyelvem áldani fogja igazságosságodat. Nyisd meg, Uram, ajkamat, és szám hirdetni fogja dicsőségedet. Az áldozatok nem szereznek neked örömet, ha égőáldozatot hozok, nem fogadod el. Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg. Jóságodban, Uram, légy kegyes Sionhoz, építsd fel újra Jeruzsálem falait! Akkor majd tetszenek neked az igaz áldozatok, az égő- és a teljes áldozat, akkor majd fiatal tulkokat visznek oltárodra.
90. zsoltár
Tebenned bíztunk eleitől fogva,
Uram, téged tartottunk hajlékunknak,
Mikor még semmi hegyek nem voltanak,
Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva:
Te voltál és Te vagy erős Isten.
És Te megmaradsz minden időben.
Az embereket Te meg hagyod halni,
És ezt mondod az emberi nemzetnek:
Légyetek porrá, kik porból lettetek!
Mert ezer esztendő előtted annyi,
Mint a tegnapnak az ő elmúlása,
És egy éjnek rövid vigyázása.
Kimúlni hagyod őket oly hirtelen,
Mint az álom, mely elmúlik azontúl,
Mihelyt az ember felserken álmábúl --
És mint a zöld füvecske a mezőben,
Amely nagy hamarsággal elhervad,
Reggel virágzik, s estve megszárad.
Midőn, Uram, haragodban versz minket,
Ottan meghalunk és földre leesünk;
A te kemény haragodtól rettegünk,
Hogyha megtekinted nagy bűneinket,
Titkos vétkünket, ha előhozod,
És színed eleibe állatod.
Haragod miatt napja életünknek
Menten elmúlik oly hirtelenséggel,
Mint a mondott szót elragadja a szél.
A mi napink, kiket nékünk engedtek,
Mintegy hetven esztendei idő,
Hogyha több, tehát nyolcvan esztendő.
És ha kedves volt is valamennyire,
De többire volt munka és fájdalom.
Elkél életünknek minden ékessége,
Elmúlik, mint árnyék és az álom.
De ki érti a te haragodat?
Csak az, aki féli hatalmadat.
Taníts meg azért minket kegyelmesen,
Hogy rövid voltát életünknek értsük,
És eszességgel magunkat viseljük.
Óh, Úristen, fordulj hozzánk ismétlen!
Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon?
Könyörülj már a te szolgáidon!
Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal,
Hogy jó kedvvel vigyük véghez éltünket,
Ne terheltessünk szorgalmatossággal;
Vigasztalj minket és adj könnyebbséget,
És haragodat fordítsd el rólunk,
Mellyel régúlta ostoroztatunk.
Szolgáidon láttassad dolgaidat,
Dicsőségedet ezeknek fiain;
Add értenünk felséges hatalmadat.
Mi kegyes Urunk, óh irgalmas Isten!
Minden dolgunkat bírjad, forgassad, kezeink munkáját igazgassad.
Tebenned bíztunk eleitől fogva,
Uram, téged tartottunk hajlékunknak,
Mikor még semmi hegyek nem voltanak,
Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva:
Te voltál és Te vagy erős Isten.
És Te megmaradsz minden időben.
Az embereket Te meg hagyod halni,
És ezt mondod az emberi nemzetnek:
Légyetek porrá, kik porból lettetek!
Mert ezer esztendő előtted annyi,
Mint a tegnapnak az ő elmúlása,
És egy éjnek rövid vigyázása.
Kimúlni hagyod őket oly hirtelen,
Mint az álom, mely elmúlik azontúl,
Mihelyt az ember felserken álmábúl --
És mint a zöld füvecske a mezőben,
Amely nagy hamarsággal elhervad,
Reggel virágzik, s estve megszárad.
Midőn, Uram, haragodban versz minket,
Ottan meghalunk és földre leesünk;
A te kemény haragodtól rettegünk,
Hogyha megtekinted nagy bűneinket,
Titkos vétkünket, ha előhozod,
És színed eleibe állatod.
Haragod miatt napja életünknek
Menten elmúlik oly hirtelenséggel,
Mint a mondott szót elragadja a szél.
A mi napink, kiket nékünk engedtek,
Mintegy hetven esztendei idő,
Hogyha több, tehát nyolcvan esztendő.
És ha kedves volt is valamennyire,
De többire volt munka és fájdalom.
Elkél életünknek minden ékessége,
Elmúlik, mint árnyék és az álom.
De ki érti a te haragodat?
Csak az, aki féli hatalmadat.
Taníts meg azért minket kegyelmesen,
Hogy rövid voltát életünknek értsük,
És eszességgel magunkat viseljük.
Óh, Úristen, fordulj hozzánk ismétlen!
Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon?
Könyörülj már a te szolgáidon!
Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal,
Hogy jó kedvvel vigyük véghez éltünket,
Ne terheltessünk szorgalmatossággal;
Vigasztalj minket és adj könnyebbséget,
És haragodat fordítsd el rólunk,
Mellyel régúlta ostoroztatunk.
Szolgáidon láttassad dolgaidat,
Dicsőségedet ezeknek fiain;
Add értenünk felséges hatalmadat.
Mi kegyes Urunk, óh irgalmas Isten!
Minden dolgunkat bírjad, forgassad, kezeink munkáját igazgassad.
Szenczi Molnár Albert fordítása
129. zsoltár: De profundis
A mélyből kiáltok, Uram, hozzád,
hallgasd meg, Uram, szavamat!
Fordítsd felém füledet,
figyelj hangos kiáltásomra!
Uram, ha figyelembe vennéd bűneinket,
Uram, ki állhatna meg előtted?
De nálad a bocsánat;
hogy tisztelettel szolgáljunk téged.
Én az Úrban reménykedem,
benne remél lelkem,
bizakodva várom a szavát.
Lelkem az Úrra vár,
jobban, mint az őrök a reggelre.
Jobban, mint az őrök a reggelre,
jobban várjon Izrael az Úrra.
Mert az Úrnál az irgalom,
bőséges a megváltás nála.
Igen, Ő váltja meg Izraelt minden gonosztettétől.
(Gál Ferenc fordítása)
A mélyből kiáltok, Uram, hozzád,
hallgasd meg, Uram, szavamat!
Fordítsd felém füledet,
figyelj hangos kiáltásomra!
Uram, ha figyelembe vennéd bűneinket,
Uram, ki állhatna meg előtted?
De nálad a bocsánat;
hogy tisztelettel szolgáljunk téged.
Én az Úrban reménykedem,
benne remél lelkem,
bizakodva várom a szavát.
Lelkem az Úrra vár,
jobban, mint az őrök a reggelre.
Jobban, mint az őrök a reggelre,
jobban várjon Izrael az Úrra.
Mert az Úrnál az irgalom,
bőséges a megváltás nála.
Igen, Ő váltja meg Izraelt minden gonosztettétől.
(Gál Ferenc fordítása)
