AZT AMI FÁJ

Azt, ami “plusz” volt az életemben,

Ma azt szeretném megköszönni!

Amikor vidáman harsonáztam,

nemigen tudtam Eléd jönni,

elégedett, boldog napjaimban

olyan könnyen elbíztam magam,

ha valami eredményt elértem,

szinte dicsért a saját agyam…

Nem. Ma azt szeretném megköszönni,

ami f á j t nekem: nyersen, nagyon,

amikor azt kezdtem énekelni,

hogy “Uram, irgalmad szomjazom!”

Énekeltem… hang és dallam nélkül,

és Rád kapcsolódott a tekintetem,

mert azt csak a könnyeken át láttam,

Mindenség Ura: Atyám vagy nekem!

A szenvedésben néven szólítottál,

a szenvedésben ott voltál velem!

Hogy oltókésed elevenbe vágott,

Az volt számomra a kegyelem!

Ez a “plusz” az ember életében:

a megtisztító áldott fájdalom,

akkor is, ha minden fény kialszik,

más szavunk nincs, már csak az hallatszik,

hogy “Uram, irgalmad szomjazom!”