Uram!
Kérlek, ne engedd el a kezemet akkor sem, ha épp
magasan szárnyalok a felhők fölött, de akkor se, ha laposkúszásban próbálok
túljutni életem sikátorain.
Kérlek, a magasban se hagyj a magasaknak járó
arroganciában, és lent se hagyj a lentiek sértettségében. Tudjak szűkölködni,
lemondani a kényelmemről és kilépni a magam biztonságos fedezékei és fedezetei
mögül. De tudjak bővölködni is, megélni azt, amikor gazdagítasz,
lelkiismeret-furdalás nélkül, mégis mások számára is gazdagítóan. Kérlek, ne
legyek az, aki képtelen visszább húzni a nadrágszíjon büszkeségből vagy
megszokásból, de az se legyek, aki nem mer, nem tud örülni annak, amit tőled
kapott.
A jó napokon segíts élni a jóval, a rossz napokon
pedig segíts tudnom, hogy ezt is és azt is te készítetted. Ha fölé kerekednék
is valakinek, add, hogy az az ő felemelésére is szolgáljon, és ha alulmaradnék
se használják azt ki ellenem. Tudjak vezetni, ha kell, de tudjak vezetést
elfogadni is, amikor szükség van rá. Tudjak én lenni az ápoló és vigasztaló,
ahol másnak elfogy az ereje, de tudjam elfogadni más erejét és vigaszát, ha az
enyém fogy ki éppen. Tudjak kies legelőn és kietlen pusztában egyaránt a Tiéd
lenni és akként is élni.
Kérlek, ha valami szükségem lenne is, ne felejtsem el
soha, hogy Rád sokkal nagyobb szükségem van. És ha fölöslegem keletkezne is,
akkor se higgyem, hogy nem vagyok rád szorulva. Segíts emlékezni, hogy amikor
te megalázol, az is jó nekem, és amikor te felemelsz, az is a Te kegyelmed. A
te kezedben a kicsi is hatalmasnak érzi magát és a hatalmas is eltörpül
nagyságod mellett. Téged a sokkal sem lehet lenyűgözni, de a kevés sem tántorít
el.
Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez
jussunk.