Túrmezei Erzsébet - Félreismert barátok

Túrmezei Erzsébet - Félreismert barátok

Akkor leszek igazán boldog,
ha már a szenvedésre is,
ha már a fájdalomra is,
és a szegénységre, megvetésre
és kínra és üldöztetésre
megbékélt szívvel rámosolygok.

Akkor, ha már igazán látom,
hogy jót akarnak ők nekem:
célom felé serkentenek.
Nem fosztanak meg semmi mástól,
csak ami engem úgyis gátol...
és mindegyikük jó barátom.

Zord arcú, különös barátok!
Míg véresen küzdünk velük
és könnyesen viaskodunk,
csak önmagunk szívét sebezzük.
Aztán ámulva észrevesszük:
áldás a jöttük és nem átok!

Akkor a könnyeinken át
Küldőjükre csodálkozunk.
Meglátjuk átszegezett kezét,
és hálát adni hullunk térdre,
hogy életünket nem kímélte,
sebezte, verte, úgy szerette.
Rámosolygunk a zord követre:
meglátjuk benne Őt magát.

Forrás: Túrmezei Erzsébet 

A kegyelem ege alatt Száz év - száz vers