Az ima szerepe
"Nem becsülöm le az ima szerepét.
Koncentrációs eszköz lehet, amely segítheti a terapeutát,
hogy belépjen egy
olyan tudatállapotba, amely segítséget nyújthat.
Ami engem illet, elég, ha arra
gondolok: „Legyen meg a Te akaratod” – és belekezdek a gyógyításba.
Az Igazság Keresőjének azonban szünet nélkül imádkoznia kell.
Minden gondolata hálaadás kell, hogy legyen az Abszolútumnak,
minden egyes
cselekedete – ima.
Erre gondolt Szent Pál, amikor arra intette a hívőket:
„Szakadatlanul
imádkozzatok.”
A pszichoterapeutának és az Igazság Keresőjének
cselekedeteiben érzelmeiben,
gondolataiban szakadatlanul imádkoznia kell.
Ha az
istenire ráhangoltan élünk, nincs szükségünk arra,
hogy a gyógyítás előtt külön
időt szánjunk az imára.
Figyeljetek! A valódi ima nem szavakból áll.
A szavak önmagukban mit sem jelentenek.
A cselekedet
és a szolgálatra való készenlét az, ami számít.
Amikor megígérjük, hogy mint az
Igazság Keresői esténként néhány percet
önelemzésre szánunk, vajon ez nem
ima-e?
Önelemzésünket azonban nem kísérhetik önmarcangoló tendenciák,
bűntudat-érzetek.
Mihelyst az Igazság Keresője bűnösnek érzi magát és
szégyenkezik,
többé nincsen abban a helyzetben,
hogy másokon segítsen.
Bizony, a
babonásan vallásos embereknél tapasztalt ilyenfajta megnyilvánulások nem
egyebek,
mint a mentális betegség jelei.
Önelemzésünk során képesnek kell
lennünk az ilyesfajta tendenciák felismerésére és gyökeres kiirtására. Eszünket
kell használnunk, és segítségével leküzdenünk ezeket az illúziókat és
előítéleteket.
Ha ugyanis jelen személyiségetekben nem érnétek el bizonyos
egyensúlyt az életen belül, hogy is várnátok azt, hogy segíteni tudtok a
káoszban, csüggedésben és illúziókban élő embertársaitoknak?
Terapeutaként nem
csak az anyagi test éterikus másán dolgozunk.
Készen kell állnunk a pszichikus
síkon lévő fájdalmak megszüntetésére is.