Úgy hallom, eltűnt arcodról a rózsa. Szívedet naponta bánat járja át. Ne hidd, hogy végtelen lesz rajtad a próba Csak tartsd ki hűen! Az győz, ki megállt!
Az imádság naponta száll érted, Hogy Isten óvjon, védje ügyedet, Ha leroskadsz néha, már-már nem bírod A korbácsütést… a keresztedet.
Az Isten igaz! És Ő hívott téged Csak le ne tedd, testvérem, a terhedet. Mert Krisztus lesz az, ki leveszi rólad; Ne sírd el utolsóig a könnyedet.
Tudom, nehéz most. Nincs közel barát, A „testvérszív” is oly könyörtelen. Aki szeretne közel lenni hozzád, A kőszív-bástyán átjutni képtelen.
Ne sírj tovább! Imáink szállnak érted. S ha testben ott nem is lehetünk, Szívünk ott dobban fájdalmaidban, És rád gondolunk, Ha nyugalomra hajtjuk elfáradt fejünk.
De rád akkor is, ha ránk köszönt a reggel S bíbor fényében ránk ragyog a nap! Istent kérjük, álljon ott melletted, És hallgassa meg imádságodat.
