'Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai'
Testvéreim! A testi ember testiekre vágyik, a lelki ember ellenben
lelkiekre törekszik. De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek
vágyódása ellenben élet és béke. A test vágya ellene mond Istennek, nem
veti alá magát Isten törvényének, sőt nem is képes rá. Ezért aki test
szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését.
De ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik
bennetek. Akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha Krisztus
bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás
következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki
feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztust Jézust
feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti
bennetek lakó Lelke által.
Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test
szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha
lélekkel elfojtjátok a test szerinti tetteket, élni fogtok. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét
kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság
Lelkét nyertétek el, általa szólítjuk: 'Abba, Atya!' A Lélek maga tesz
tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei,
akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb
azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is
dicsőüljünk.
De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az
eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. Maga a természet
sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis
mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a
reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd
felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis,
hogy az egész természet együtt sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De
nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a lélek
csíráit, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk
megváltását. Mert megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit
már teljesedni látunk, többé nem remény. Hiszen ki remélné azt, amit
lát? Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan.
Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk,
hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben
értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. S ő, aki a szíveket
vizsgálja, tudja, mi a lelkünk kívánsága, mert Isten tetszése szerint
jár közben a szentekért.
Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből 8. fejezet 5-27.
Forrás ~ Internet
