URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA ~ AUGUSZTUS 6.
'Urunk színeváltozása'
'Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó. És íme, két férfi beszélgetett vele, Mózes és Illés. (...) A felhőből szózat hallatszott: 'Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.' (...) Lk 9,28b-36
Minden embernek naponta fel kellene kapaszkodnia egy ilyen magas hegyre: vagyis elmélkedve, szemlélődve eltávolodni mindentől, mindenkitől, sőt még saját magától is. Enélkül aligha lehet ebben a mostani világban nemhogy keresztényként, de egyáltalán emberként élni. Hiszen egyedül onnét felülről lehet mindent jól látni. A lenti feladatok, megoldhatatlannak látszó nehézségek, bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Mivel 'nyakig' benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: mi mennyit ér, és megéri‑e félni tőle, kell‑e egyáltalán törődni vele; mi marad meg abból, ami ma elviselhetetlennek tűnik, egy hét múlva?
A Tábor hegyére azonban nem juthatunk fel meditációs módszerekkel, hanem csak Jézussal és az ő szentjeivel. Nagy segítség, ha közösen tudunk időt és helyet találni az imádkozáshoz. Ez egyrészt megóv az önbecsapástól, másrészt testvéreink és a magunk Jézus-követése olyan erőteret hoz létre, melyben könnyebben tudunk imádkozni. 'Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott'. Addig kell imádkozni, elmélkedni, míg egyszer csak ez az elváltozás be nem következik. Nem látomás ez, hanem annak felismerése egész egzisztenciánkkal, hogy kicsoda Jézus az Atya számára és a mi számunkra. A szemlélődés lényege, hogy amit a hitből ismerünk, azt most mint a mindenség világosságát, életünk legteljesebb és örömteli megoldását szemléljük.
Bizonyára volt olyan Tábor-hegyi élményünk, mely Szent Péteréhez és társaiéhoz hasonló. Akkor elég a visszaemlékezés. Szent Péter is ebből élt; ez a visszaemlékezés ugyanis a jelen legmélyebb valóságára nyitja föl szemünket, hiszen 'Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké'. Így megdicsőülésének szemtanújaként, az égből jövő szózat fültanújaként, olyan emberként, akinek a Hajnalcsillag felkelt a szívében, jöhetünk le a hegyről, s térhetünk vissza napi teendőinkhez, hogy találkozhassunk mindazzal, ami ránk és szeretteinkre vár itt e földön.'
Barsi Balázs
Forrás ~ Internet
'Urunk színeváltozása'
'Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó. És íme, két férfi beszélgetett vele, Mózes és Illés. (...) A felhőből szózat hallatszott: 'Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.' (...) Lk 9,28b-36
Minden embernek naponta fel kellene kapaszkodnia egy ilyen magas hegyre: vagyis elmélkedve, szemlélődve eltávolodni mindentől, mindenkitől, sőt még saját magától is. Enélkül aligha lehet ebben a mostani világban nemhogy keresztényként, de egyáltalán emberként élni. Hiszen egyedül onnét felülről lehet mindent jól látni. A lenti feladatok, megoldhatatlannak látszó nehézségek, bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Mivel 'nyakig' benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: mi mennyit ér, és megéri‑e félni tőle, kell‑e egyáltalán törődni vele; mi marad meg abból, ami ma elviselhetetlennek tűnik, egy hét múlva?
A Tábor hegyére azonban nem juthatunk fel meditációs módszerekkel, hanem csak Jézussal és az ő szentjeivel. Nagy segítség, ha közösen tudunk időt és helyet találni az imádkozáshoz. Ez egyrészt megóv az önbecsapástól, másrészt testvéreink és a magunk Jézus-követése olyan erőteret hoz létre, melyben könnyebben tudunk imádkozni. 'Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott'. Addig kell imádkozni, elmélkedni, míg egyszer csak ez az elváltozás be nem következik. Nem látomás ez, hanem annak felismerése egész egzisztenciánkkal, hogy kicsoda Jézus az Atya számára és a mi számunkra. A szemlélődés lényege, hogy amit a hitből ismerünk, azt most mint a mindenség világosságát, életünk legteljesebb és örömteli megoldását szemléljük.
Bizonyára volt olyan Tábor-hegyi élményünk, mely Szent Péteréhez és társaiéhoz hasonló. Akkor elég a visszaemlékezés. Szent Péter is ebből élt; ez a visszaemlékezés ugyanis a jelen legmélyebb valóságára nyitja föl szemünket, hiszen 'Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké'. Így megdicsőülésének szemtanújaként, az égből jövő szózat fültanújaként, olyan emberként, akinek a Hajnalcsillag felkelt a szívében, jöhetünk le a hegyről, s térhetünk vissza napi teendőinkhez, hogy találkozhassunk mindazzal, ami ránk és szeretteinkre vár itt e földön.'
Barsi Balázs
Forrás ~ Internet
