Az ima szerepe

"Nem becsülöm le az ima szerepét. 

Koncentrációs eszköz lehet, amely segítheti a terapeutát,

 hogy belépjen egy olyan tudatállapotba, amely segítséget nyújthat. 

Ami engem illet, elég, ha arra gondolok: „Legyen meg a Te akaratod” – és belekezdek a gyógyításba.

Az Igazság Keresőjének azonban szünet nélkül imádkoznia kell. 

Minden gondolata hálaadás kell, hogy legyen az Abszolútumnak,

 minden egyes cselekedete – ima. 

Erre gondolt Szent Pál, amikor arra intette a hívőket:  

„Szakadatlanul imádkozzatok.”

A pszichoterapeutának és az Igazság Keresőjének cselekedeteiben érzelmeiben,

 gondolataiban szakadatlanul imádkoznia kell. 

Ha az istenire ráhangoltan élünk, nincs szükségünk arra, 

hogy a gyógyítás előtt külön időt szánjunk az imára.

Figyeljetek! A valódi ima nem szavakból áll.

A szavak önmagukban mit sem jelentenek. 

A cselekedet és a szolgálatra való készenlét az, ami számít.

 Amikor megígérjük, hogy mint az Igazság Keresői esténként néhány percet 

önelemzésre szánunk, vajon ez nem ima-e? 

Önelemzésünket azonban nem kísérhetik önmarcangoló tendenciák, bűntudat-érzetek. 

Mihelyst az Igazság Keresője bűnösnek érzi magát és szégyenkezik,

 többé nincsen abban a helyzetben, 

hogy másokon segítsen.

Bizony, a babonásan vallásos embereknél tapasztalt ilyenfajta megnyilvánulások nem egyebek, 

mint a mentális betegség jelei.

Önelemzésünk során képesnek kell lennünk az ilyesfajta tendenciák felismerésére és gyökeres kiirtására. Eszünket kell használnunk, és segítségével leküzdenünk ezeket az illúziókat és előítéleteket. 

Ha ugyanis jelen személyiségetekben nem érnétek el bizonyos egyensúlyt az életen belül, hogy is várnátok azt, hogy segíteni tudtok a káoszban, csüggedésben és illúziókban élő embertársaitoknak? 

Terapeutaként nem csak az anyagi test éterikus másán dolgozunk. 

Készen kell állnunk a pszichikus síkon lévő fájdalmak megszüntetésére is.