CHIARA LUBICH ~ AZ ÉLET IGÉJE
"A világnak az evangéliumra van szüksége.
Egyetlen igéje is meg tudná változtatni a világot.
Ezért éljük az Élet Igéjét.
Mindenki élheti, mert Jézus minden ember számára
fény."
Chiara Lubich
/Trento, 1920-2008/ a Fokoláre Mozgalom alapítója és elnöke az egyik
legismertebb egyházi személyiség volt. Ma 96 nyelvre és nyelvjárásra fordítják
le azt a magyarázatot, amit havonta a szentírás egy-egy mondatához írt. Az Élet
Igéje nyomtatott lapokon, újságokon és az elektronikus médián keresztül
milliókhoz jut el, és milliók igyekeznek tettekre váltani a mindennapjaikban,
hogy újraevangelizálják az életüket. Rendszeresen megosztják egymással azokat a
felfedezéseket és tapasztalatokat, amiket a megélt ige szül bennük. Ez a
gyakorlat napjainkban messze túlterjed a Fokoláre Mozgalmon, és széles körben
hatással van az egyének és a keresztény közösségek életére.
'Megértettük, hogy a
világnak az evangélium gyógyító erejére van szüksége, mert csak az Örömhír
képes visszaadni számára azt az életet, amely hiányzik belőle. Ezért éljük mi
az Élet Igéjét.'
Chiara Lubich
Ha megfigyeljük
azokat az embereket, akik élik Isten igéjét, rögtön észrevesszük, milyen
különféle hatásokat vált ki bennük az ige. Minden lélek olyan, mint egy
csiszolt kristály, amelynek az ige fénye különféle színárnyalatokat ad, bárhol
is érinti meg. Az emberek végtelenül sokféle helyzetbe kerülhetnek, s az ige,
Isten Igéje végtelenül sokféle hatást válthat ki mindegyikükben.
Chiara Lubich
AZ Élet Igéje ~ más néven Életige
Az Élet Igéje az
adott hónapra kiválasztott szentírási rész, amelyhez Chiara Lubich, utóbbi
időben pedig egy-egy munkatársa fűzött magyarázatot. Mindig a hónap valamelyik
vasárnapjának szentmiséjén elhangzó szentírási részhez kapcsolódik, annak egy
mondatáról szól. 86 nyelvre fordítják le, és kb. 14 millió emberhez jut el a
sajtó, a rádió, a televízió és az internet segítségével. Alapgondolata: a
Szentírás arra való, hogy szavait életre váltsuk. Ehhez ad ez az elmélkedés
egyoldalnyi közérthető, gyakorlati segítséget. Ha egy teljes hónapon át minden
nap ugyanazt a szentírási Igét éljük, ez hozzásegít ahhoz, hogy felfedezzük
Isten Szavának gazdagságát, mélységét és az élet minden helyzetében átélhető
frissességét, tápláló erejét.
Az Élet Igéje
„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a Te igéd
szerint.”
(Lk 1,38)
Isten ahogy Máriával
tette előttünk is fel akarja fedni, amit rólunk tervez, meg akar ismertetni az
igazi lényünkkel. Mintha így szólna hozzánk:
„Akarod,
hogy belőled és egész életedből
remekművet alkossak? Kövesd azt az utat, amelyet mutatok neked, és azzá válsz,
aki mindig is voltál a szívemben. Mert én öröktől fogva elgondoltalak és
szerettelek, kimondtam a nevedet. Azzal, hogy elmondom neked akaratomat, kinyilatkoztatom
igazi énedet.”
Isten akarata tehát
nem kényszer, amely korlátoz bennünket, hanem szeretetének, rólunk alkotott
tervének a kinyilvánítása. Magasztos, mint Ő; vonzó és magával ragadó, mint az
Ő arca: Isten önmagát ajándékozza nekünk. Akarata olyan, mint egy aranyszál, isteni
vezérfonál, és át- meg átszövi földi és túlvilági életünket. Örökkévalóságtól
örökkévalóságig ível: Isten elméjéből indul, végigvezet a földi életen, és a
mennyországban folytatódik. Hogy terve a maga teljességében megvalósuljon,
ahhoz Isten a beleegyezést kéri éntőlem és tetőled, ahogyan kérte Máriától.
Csak így valósulhat meg az az ige, amelyet kimondott rólam és rólad. Ezért
hozzánk is eljut a hívás, mint Máriához, hogy így válaszoljunk:
„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd
szerint.”
Természetesen nem
mindig világos, hogy mi az Ő akarata. Ahogy Mária tette, kérnünk kell a fényt,
hogy mi is megértsük, mit kíván tőlünk. Jól, teljesen nyitottan kell
hallgatnunk Isten bennünk szóló hangjára. Ha szükséges, tanácsot kell kérnünk
valakitől, aki segíteni tud. Ha viszont már megértettük az akaratát, mondjunk
igent azonnal! Ha ugyanis felismerjük, hogy az Ő akarata a lehető legnagyobb és
legjobb az életben, akkor majd nem beletörődéssel fogadjuk, amit meg kell
tennünk, mint valami kötelességet, hanem örömmel, mint egy lehetőséget: így
fogadjuk Isten akaratát, azt, hogy képesek vagyunk tenni, amit ő kíván, képesek
vagyunk az ő tervei szerint élni, hogy megvalósuljon mindaz, amit elgondolt
rólunk. Ez a legjobb és a legbölcsebb, amit tehetünk.
„Az Úr szolgálója
vagyok” – Máriának ez a mondata egyben a mi
szeretet-válaszunk is Isten szeretetére. Ezek a szavak tartanak meg, hogy
forduljunk mindig Isten felé, hallgatva Őt, engedelmeskedve Neki; azzal az egyetlen vággyal, hogy teljesítsük
akaratát, és így olyanná váljunk, amilyennek Ő szeretné. Ennek ellenére néha
előfordul, hogy képtelenségnek látszik, amit kér. Úgy tűnik, jobb lenne másként
cselekedni, szeretnénk saját kezünkbe venni az életünket. Mintha egyenesen
tanácsot akarnánk adni Istennek, és megmondani, hogy mit tegyen, és mit ne. De
ha hiszek abban, hogy Isten a szeretet, és bízom benne, akkor tudom, hogy a
javamat és mások javát szolgálja mindaz, amit nekem és a körülöttem lévőknek Ő
készít. Így tehát átadom magam, teljes bizalommal ráhagyatkozom akaratára,
teszem azt egész valómmal, míg teljesen nem azonosulok vele, mert jól tudom: ha
az Ő akaratát befogadom, Őt magát fogadom be, Őt ölelem magamhoz, belőle
táplálkozom. El kell hinnünk, hogy semmi nem történik véletlenül. Nem hiábavaló
semmilyen örömteli, semleges vagy fájdalmas esemény, semmilyen találkozás,
családi, munkahelyi vagy iskolai helyzet, fizikai vagy erkölcsi állapot. A
különböző események, helyzetek vagy emberek Istentől küldött üzenetet
hordoznak, és hozzájárulnak Isten tervének a megvalósulásához. Ezt a tervet
lassan-lassan, napról napra fogjuk felfedezni, ha tesszük az Ő akaratát, mint
Mária.
„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd
szerint.
Hogyan éljük tehát ezt az igét? Igent mondani Isten igéjére konkrétan
azt jelenti, hogy minden pillanatban maradéktalanul és jól tesszük, amit kér
tőlünk. Egészen bele kell merülnünk az adott tevékenységbe, elfelejtve minden
mást, elveszítve azokat a gondolatainkat, vágyainkat, emlékeinket és
tennivalóinkat, amelyek másra irányulnak. Minden alkalommal, amikor Isten
akarata fájdalmas, örömteli vagy közömbös számunkra, megismételhetjük: „legyen nekem a te igéd szerint”, vagy azt, amit Jézus
tanított a Miatyánkban: „legyen
meg a te akaratod”. Mondjuk ezt minden cselekedetünk előtt:
„legyen nekem”, „legyen meg”. Így pillanatról pillanatra, darabkáról
darabkára állítjuk össze életünk csodálatos, egyedülálló és megismételhetetlen
mozaikját, melyet az Úr öröktől
fogva elgondolt számunkra.
„Krisztus, az egyház egyetlen alapja” (vö. 1Kor 3,11)
„Krisztus, az egyház egyetlen alapja” (vö. 1Kor 3,11)
Kr. u. 50-ben Pál Korintusba ment. Ez a nagy görög város kereskedelmi
kikötőjéről volt híres, és sokféle szellemi irányzatnak adott otthont. Az
apostol tizennyolc hónapig hirdette itt az evangéliumot, egy virágzó keresztény
közösség alapjait teremtve meg ezzel. Utána mások folytatták az evangélium
hirdetését. Az újonnan megtért keresztények viszont hajlottak arra, hogy inkább
a Krisztus üzenetét hordozó emberekhez ragaszkodjanak, mint magához
Krisztushoz. Így pártoskodás ütötte fel fejét közöttük: „én Pállal tartok” –
mondták egyesek, mások
pedig, szintén a számukra kedves apostolra utalva: „én Apollóval tartok”, „én Péterrel”.
A közösséget zavaró megosztottság láttán Pál határozottan megállapítja,
hogy az egyházat – melyet egy épülethez, például templomhoz hasonlít – sokan építik ugyan, de csak egyetlen alapon nyugszik: élő alapköve Jézus Krisztus.
Ebben a hónapban, a
keresztények egységéért végzett imahét alkalmával az egyházak és egyházi
közösségek együtt idézik fel, hogy egyedüli alapjuk Krisztus, és hogy csak
akkor juthatnak el a teljes és látható egységre maguk között, ha hozzá
csatlakoznak, és megélik az egyetlen evangéliumot.
„Krisztus, az egyház egyetlen alapja”
Krisztusra építeni
életünket azt jelenti, hogy egy vagyunk vele, úgy gondolkodunk, ahogyan ő, azt
akarjuk, amit ő, úgy élünk, ahogyan ő élt.
De hogyan építsünk
rá, hogyan verjünk benne gyökeret? Hogyan legyünk egy vele?
Úgy, hogy valóra
váltjuk az evangéliumot.
Jézus az Ige, Isten
megtestesült Igéje; ő az Ige, aki magára vette az emberi természetet. Mi is
akkor leszünk igazi keresztények, ha olyan emberek leszünk, akiknek egész
életét Isten igéje alakítja.
Ha éljük igéit, sőt, ha igéi éltre kelnek bennünk, olyannyira, hogy „élő igékké”
alakítanak át minket, akkor egy vagyunk ővele, szorosan hozzá tartozunk. Akkor
nem az „énünk” él többé, vagy a „mi”, hanem az Ige él mindannyiunkban. Ezzel hozzájárulunk
ahhoz, hogy valóra váljon a keresztények közötti egység.
Ahogy a testnek
lélegeznie kell ahhoz, hogy éljen, ugyanúgy a léleknek is, hogy éljen, Isten
igéjét kell élnie.
Az első gyümölcsök
egyike az, hogy Jézus megszületik bennünk és közöttünk. Ez gondolkodásmódunk
megváltozásához vezet: a körülményekkel, egyénekkel vagy a társadalommal
kapcsolatban Krisztus lelkületét oltja szívünkbe, legyünk akár európaiak,
ázsiaiak, ausztrálok, amerikaiak vagy afrikaiak. […]
A megélt ige
megszabadít minket az emberi korlátozó tényezőktől, örömet, békét és
egyszerűséget ad, az élet teljességét, fényt. Azért van így, mert az ige által
Krisztushoz csatlakozunk, az Ige pedig lassan-lassan átalakít minket, hogy
másik ő legyünk.
„Krisztus, az egyház egyetlen alapja”
Van viszont egy ige, amely magában foglalja az összes többit: a
szeretet, az Isten és a felebarát iránti szeretet. Jézus szerint ebben áll „az egész törvény és a próféták”.
Minden ige Isten
Igéje, még ha más és más módon és emberi szavakkal van is kifejezve. És mivel
Isten a Szeretet, ezért minden ige szeretet.
Hogyan éljünk tehát ebben a hónapban? Hogyan kerüljünk szoros
közelségbe Krisztussal, aki „az
egyház egyetlen alapja”?
Úgy, hogy szeretünk, ahogyan ő
tanított minket.
„Szeress, és tégy,
amit akarsz” – mondta szent Ágoston, szinte összefoglalva ezzel az
evangéliumi élet törvényét. Mert ha szeretünk, nem tévedünk, és egészében
teljesítjük Isten akaratát.
Chiara Lubich
„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az
Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.” (1Tessz 3,12)
Szent Pál a rá
jellemző közvetlenséggel gyakran nemcsak jókívánságait fejezi ki a keresztény
közösségeknek, hanem különleges kegyelmekért is folyamodik az Úrhoz. (vö. Ef
3,18; Fil 1,9)
Most a tesszalonikai
hívek számára kéri az egyre növekvő, túlcsorduló kölcsönös szeretet kegyelmét.
Nem arról van szó, hogy a közösségben hiányzik a kölcsönös szeretet, s ezért
burkoltan szemrehányást tesz nekik, hanem inkább fel akarja hívni a figyelmüket
arra, hogy a szeretet benső törvénye az, hogy nőttön-nő.
„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az
Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
A keresztény élet
legfőbb jellemzője a szeretet. Ezért, ha nem gyarapszik, az egész keresztény
élet elsorvad, sőt el is hal.
Nem elég, hogy a
kegyelem fényénél megértettük a felebaráti szeretet parancsát; nem elég, hogy
az Evangéliumhoz való megtérésünk kezdetén lelkesedéssel tapasztaltuk magával
ragadó erejét és lendületét, hanem folytonosan fel kell frissítenünk, mozgásba
kell hoznunk, állandóan növelnünk kell. Ez csak úgy lehetséges, ha egyre
nagyobb készséggel és nagylelkűséggel használjuk ki a mindennapi élet adta
alkalmakat.
„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az
Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
Szent Pál szerint a
keresztény közösségeket az igazi család frissességének és melegségének kellene
átjárnia.
Érthető tehát, hogy
az apostol figyelmeztetni akar azokra a veszélyekre, melyek gyakran fenyegetik
a közösségek életét: az individualizmusra, a felületességre, a középszerűségre.
De Szent Pál egy
másik súlyos, az előbbiekkel szorosan összefüggő veszélytől is meg akarja óvni
a közösséget, attól, hogy kényelmes, nyugodt, de zárt életet éljenek. Nyitott
közösségeket szeretne, hiszen a szeretet sajátossága éppen az, hogy nemcsak
hittestvéreinket szeretjük, hanem odafordulunk mindenkihez, s fogékonyak
vagyunk minden ember problémájára és szükségleteire. A szeretet sajátossága,
hogy képes befogadni bárkit; hogy mindenkiben a pozitívumot keresi, és az
egyetemes jó megvalósítása érdekében együtt tud működni minden jószándékú
emberrel.
„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az
Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
Hogyan éljük tehát
az e havi igét?
Úgy, hogy a
családunkban, munkahelyünkön, a különböző egyházi és plébániai közösségeinkben
törekszünk a növekedésre a kölcsönös szeretetben.
Ez az ige túláradó
szeretetet kér tőlünk; olyan szeretetet, mely túllép a középszerűségen, és át
tudja törni rejtett egoizmusunk falait.
Ha végigtekintünk a
szeretet különböző arculatain (tolerancia, megértés, kölcsönös elfogadás,
türelem, szolgálatkészség, irgalom embertársaink valós vagy vélt hiányosságai
iránt, a javak megosztása stb.), fel fogjuk fedezni, milyen sok alkalom nyílik
arra, hogy megéljük ezeket.
Ha közösségünkben a
kölcsönös szeretet légköre uralkodik majd, akkor biztos, hogy melegséget fog
sugározni mindenki felé. Így azok is, akik még nem ismerik a keresztény életet,
tapasztalni fogják vonzását; szinte észrevétlenül magával ragadja őket ez a légkör,
s érzik, hogy ugyanennek a családnak a tagjai.
Chiara Lubich
