SZENT KÁZMÉR HITVALLÓ ~ MÁRCIUS 4.
Lengyelország királyának fiaként született
1458-ban. A keresztény erényeket, főként a tisztaságot és a szegények
iránti nagylelkűséget kiváltképpen gyakorolta. Hitének buzgó terjesztője
volt, az Oltáriszentséget és a Szűz
Anyát mélységesen tisztelte. 1484. március 4-én halt meg
tüdősorvadásban. A vilniusi székesegyházban temették el.
A vilniusi keresztény hagyomány szerint a szent csodatevő képén a
jobb kezén, a XVIII. századi restaurálás folyamán, egy újabb kézfej tűnt
elő, mely az ismételt takaró festést követően mindannyiszor megjelent. A
két kézfej annak jelképe, hogy Szent Kázmér halála után is adni akar a
közbenjárását kérőknek.
'Istenünk, neked szolgálni uralkodást
jelent. Szent Kázmér közbenjárására
add, hogy mindenkor szentségben és igazságban szolgáljunk neked. A mi
Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a
Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet