'Krisztus kiválóbb az angyaloknál, mert ő a mindenség örököse'
Azelőtt Isten a próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt
őseinkhez. Ebben a végső korszakban a Fia által beszélt hozzánk, akit a
mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette. Mint
dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós
szavával a mindenséget. Miután megváltott minket a bűntől, helyet
foglalt az isteni Fölség jobbján, s annyival kiválóbb az angyaloknál,
amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Vajon melyik angyalnak mondta valaha: 'A Fiam vagy, ma szültelek'? Vagy: 'Én Atyja leszek, ő meg a Fiam.' Ám amikor Elsőszülöttét bevezeti a
világba, ezt mondja: 'Imádja őt Isten minden angyala.' Az angyalokról így beszél: 'Angyalaival úgy rendelkezik, mint a széllel,
szolgáival, mint a tüzes villámokkal.' A Fiához ellenben e szavakkal
fordul: 'Isten, trónod áll örökre, királyi pálcád igazság vesszője. Az
igazságot szereted, a gonoszságot gyűlölöd, azért kent föl Isten, a te
Istened, a vigasság olajával minden társad felett.' Továbbá: 'Kezdetben,
Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája. Ezek
elmúlnak, de te nem múlsz el soha, mindenek elavulnak, mint valami ruha.
Akár a köntöst, úgy göngyölöd össze őket, s mint a ruha, úgy változnak
meg. Ám te ugyanaz vagy, és esztendeid nem érnek véget.' Ugyan melyik
angyalnak mondta valaha: 'Jobbom felől foglalj helyet, és lábad alá
teszem zsámolyul minden ellenségedet.' Nemde ők mind szolgáló lelkek?
Azok szolgálatára vannak rendelve, akik majd öröklik az üdvösséget.
Ezért, amit hallottunk, azt teljes odaadással meg kell tartanunk, hogy a
célt el ne tévesszük. Ha ugyanis már az angyaloktól meghirdetett
tanítás annyira kötelező volt, hogy minden törvényszegés és
engedetlenség elvette méltó büntetését, hogyan menekülhetnénk meg mi, ha
semmibe vesszük azt a mérhetetlen üdvösséget, amelyet először az Úr
hirdetett, azután a fültanúk megszilárdítottak köztetek, az Isten pedig
különféle jelekkel, hatalmas csodákkal és a Szentlélek tetszése szerint
osztogatott adományokkal igaznak bizonyított.
Pál apostol - Zsidóknak írt levél 1. fejezet 1. - 2. fejezet 4.
Forrás ~ Internet
