'Isten hűsége és a mi reményünk'

Rólatok, szeretteim, jobbat tételezünk föl, azt tudniillik, hogy munkáljátok az üdvösséget. Hiszen az Isten nem igazságtalan: nem feledkezik meg szeretetetekről, amelyet az ő nevében gyakoroltatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok. Nagyon szeretnénk azonban, ha mindegyiketek ugyanazt a buzgóságot tanúsítaná, hogy reményetek mindvégig tökéletesedjék. 

Ne legyetek tehát hanyagok, hanem kövessétek azokat, akik a hitben és a béketűrésben az ígéret örökösei lettek. Amikor Isten az ígéretet adta Ábrahámnak, saját magára esküdött, hiszen semmi nagyobbra nem esküdhetett, ezért mondta: 'Bizony gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítlak.' Így aztán Ábrahám türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet.

Az emberek saját maguknál nagyobbra esküsznek; a pörlekedésnek az eskü bizonyítéka vet véget. Ezért amikor Isten az ígéret örökösei előtt nagyobb nyomatékkal akarta igazolni elhatározása szilárdságát, esküvel vállalt kezességet, így a két változhatatlan dologban, amelyben Isten nem téveszthet meg, erős támaszt kaptunk, mi, akik arra törekszünk, hogy az előttünk levő reményt megragadjuk. Lelkünk biztos és szilárd horgonya ez, amely a függöny mögé ér, ahová elsőnek lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való főpap.

Pál apostol - A Zsidókhoz írt levélből 6. fejezet 9-20.

 

Forrás ~ Internet