'A világosság fiai.'
'Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek. Kicsapongásról és egyéb tisztátalanságról vagy kapzsiságról szó se essék köztetek, ahogy a szentekhez illik. Ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki. Ez sem illik hozzátok, annál inkább a hálaadás. Legyetek
meggyőződve, hogy semmiféle erkölcstelennek, tisztátalannak, kapzsinak,
más szóval bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten
országában. Senki ne vezessen félre benneteket üres beszéddel, mert ezek miatt éri Isten haragja a hitetlenség fiait. Tehát ne vállaljatok velük közösséget.Valaha
sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a
világosság fiai. A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és
egyenesség. Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében. Ne legyen
részetek a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljétek el őket. Amit
ugyanis titokban tesznek, azt még kimondani is szégyen. Mindarra, amit
elítéltek, fény derül, s ami így világossá válik, fényforrás lesz. Ezért
mondják: Ébredj, aki alszol, támadj fel
a halálból, és Krisztus rád ragyog. Gondosan ügyeljetek tehát arra,
hogyan éltek: ne balgán, hanem bölcsen. Használjátok fel az időt, mert
rossz napok járnak. Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr
akaratát. Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet, inkább
teljetek el Lélekkel. Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és
szent énekeket. Énekeljetek és ujjongjatok szívből az Úrnak. Adjatok
hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az
Atyának.'
Pál apostol - Efezusiaknak írt levél 5. fejezet 1-20.
Forrás ~ Internet
