SZENT TITUSZ ÉS SZENT TIMOTEUS PÜSPÖKÖK ~ JANUÁR 26.

Szent Timoteus és Szent Titusz püspökök,
mindketten Szent Pál apostol tanítványai voltak. 
 
 Timóteus Lykaonia tartományának Lisztra nevű városából származott. Atyja pogány, anyja Euniké és nagyanyja Loisz buzgó zsidók voltak. Szent Pál második útján maga mellé vette Timóteust és szinte állandóan a kíséretében volt. Szent Pál Efezus püspökévé tette. Pál második fogsága idején Rómába ment, de az Apostol vértanúsága után visszatért Efezusba. Nerva császár idején, 97-ben szenvedett vértanúságot.
Titusz antiochiai pogány szülők gyermeke. Az első apostoli, a jeruzsálemi zsinatra elkísérte Szent Pált és Barnabást. Szent Pál maga mellé vette apostoli útjain, és több fontos küldetést bízott rá és Timóteusra. Szent Pál Kréta püspökévé tette, majd magával vitte Rómába. 66-ban Dalmáciába küldte. Szent Pál halála után visszatért Kréta szigetére, és ott fejezte be életét.

'Urunk, Jézus Krisztus! Te a hit homályával akartad növelni alázatosságunkat, és megadni az emberi élet célját: üdvösségünket. Kérünk, tégy minket Szent Timoteus és Szent Titusz közbenjárására készségessé a hitre, hogy valóban tanítványaid lehessünk. Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet