Csodáld meg a kezedet
Böjte Csaba arról, hogy ajándékok vagyunk
És gondoltál az ízekre? Végül is lehetne csupán
két-háromféle íz: 'saláta és retek, osszátok be!' – mondhatta volna az
Isten. Ha elmész valahova látogatóba, és ott hatfogásos ebéddel várnak,
az egyet jelent azzal, hogy fontos vagy nekik, szeretnek. A mi Urunk
Istenünk hányféle gyümölccsel, zöldséggel, ízzel fogadott születésedkor?
Lelke mélyén az ember el nem múló örömre vágyik. Amikor ennek
forrását keresi, valakire talál. Ha ez a valaki ember, akkor a
kereső valamiért rendszerint csalódik. Ha tovább keres, Krisztusra
találhat, mint Szent Pál, és sokan mások.
Ajándék! Annyira szép ez a gondolat: minden, ami van a Földön, Isten
ajándéka. A szép kék ég, a két kezünk, az élet maga, minden.
Olyan jó ezzel a hittel nézni a körülöttünk lévő dolgokat,
személyeket. Végül is, lehetne fekete és fehér a világunk, mint a régi
televíziókban, akkoriban úgy is megértettük a filmeket. De milyen szép,
hogy Isten irántunk való túláradó szeretetében megajándékozott a színek
világával.
És gondoltál az ízekre? Végül is lehetne csupán két-háromféle íz:
„saláta és retek, osszátok be!" – mondhatta volna az Isten. Ha te elmész
valahova látogatóba, és ott hatfogásos ebéddel várnak, az egyet jelent
azzal, hogy fontos vagy nekik, szeretnek téged. A mi Urunk Istenünk,
hányféle gyümölccsel, zöldséggel, ízzel fogadott születésedkor? Nincs az
autónál vaníliás meg kakaós üzemanyag, egyetlen fajta üzemanyag van, és
az autó milyen jól megvan vele! Túláradó szeretetében elhalmoz a
Teremtőnk ajándékaival, azt akarja, hogy jól érezzük magunkat ezen a
földön. Maga a lét is ajándék, szeretetből!
Aztán ott vagy te magad: Csodáld meg a kezedet, ahogy fogsz, vagy
simogatsz, ahogy kenyeret szelsz, írsz, vagy keményen dolgozol. Kezed,
Isten szép ajándéka. A lábad, melyen jársz, szaladsz, futballozol, és
úszni is tudsz vele, ajándék, ingyen kaptad. A szíved! Egyik
gyermekemnek születési rendellenessége volt az egyik szívbillentyűjével.
A sikeres műtét két és félmillió forintba került. Az én szívem, mind a
négy billentyű, szépen csendben dolgozik negyvenhét éve, csak a négy
billentyű tíz millió forint. Ajándék, semmit sem adtam érte.
Olyan jó dolog azt tudni, hogy amikor még meg sem születtél, akkor
Isten kiválasztott egy lányt vagy egy fiút, és elkezdte formálni,
alakítani, szépíteni, hogy neked adja, ajándékba. Igazából Isten
teremthette volna valamennyiünket ugyanarra a kaptafára. Vagy
csinálhatott volna 2-4 kaptafát: egy szőkét, egy barnát, egy feketét.
Minek komplikálni? De minden ember más. Mindenki a maga módján egyetlen,
és csodaszép. Isten így látta jónak, nagylelkűségében, legyen áldott
az Ő jósága. A bőség gazdagsága!
Jó dolog ajándékot kapni!? Olyan jó dolog úgy nézni a másikra, hogy ő
számomra Isten ajándéka, áldása, simogatása. Isten nagyon szeretne
téged boldoggá tenni, és ezért megajándékoz a kedveseddel,
menyasszonyoddal, feleségeddel. Isten csodálatos ajándéka a te kedvesed,
menyasszonyod, vőlegényed, ki elfogad, értékel, és boldoggá tesz.
Persze fontos tudni, hogy nemcsak a másik ajándék számomra, hanem én
is ajándék vagyok számára. Isten annyira szereti a te kedvesedet,
annyira akarja az ő boldogságát, hogy megteremtett téged. Te vagy a
válasz a társad kérdéseire, értelme a reggeli kelésének, munkájának.
Üljél le a szobádba, és éld át ezt az érzést. Nem sodródó falevél vagy,
egy értelmetlen seb ezen a földön, hanem áldás és ajándék.
Gondolkozz el, vajon a léted valóban Isten áldása a másik számára?
Tedd fel a kérdést: - Valóban ajándék vagyok a másik számára?
Ez a mai napom, ez a mondat, amit mondtam, ez simogatás volt? Kedves
ölelés? Áldás? Gyógyír a másik sebére? Meleg tavaszi eső, napfény, mely
virágbomlásra indítja a társamban a félénk rügyeket? Egészen biztos:
Isten senkit nem azért teremtett, hogy átok legyen, nehézség, vagy
keserves botrány ezen a földön.
Az Úr azt szeretné, hogy mindannyian a magunk módján családunk,
népünk, nemzetünk, egyházunk számára az ő áldása, ajándéka, szeretetének
a jelei legyünk.
Legyél azzá, amiért születtél, merd vállalni önmagad, és boldog leszel!
Csaba testvér