MINDEN ÉVBEN     

Indulunk újra Golgota felé.
Utunkra már a kereszt vet árnyékot.
de rajta túl húsvét öröme vár.
S kis Balázs csodálkozva kérdi:
„Minden évben meghal?
Minden évben feltámad?“

Nem, kis Balázs, Ő egyszer halt meg értünk,
egyszer támadott fel győzelmesen!
De hosszan tépelődöm
gyermeki kérdéseden.

„Minden évben?“ Csaknem kétezer éve
minden évben  kísérjük Őt
a fájdalmak tövises útján
s ujjongunk üres sírja előtt.

„Minden évben?“ Milyen év volna,
Hol várna békesség és menedék,
ha szenvedését, szent halálát,
feltámadását elfelejtenénk?!

Ha nem zengne többé Bach Passiója,
ha nem őrizné az emlékezet
azt a golgotai keresztet,
amelyen Jézus értünk vérezett!

„Minden évben?“ Tűnhetnek századévek.
És száguldhatunk kétezer fele,
a kereszt ma is egyetlen reménység,
a kereszt ma is győzelem jele.

Minden évben elindulunk feléje.
nem temetik el tűnő  századok.
S akkor találunk erőt, békességet,
ha a keresztfa titka felragyog.

  Túrmezei Erzsébet

 

 JÖJJÖN AKÁRMI ~ ISTEN HATALMAS!

Isten hatalmas!
Ki az közöttünk,
aki élete estéje felé tart
és fél a haláltól?
Miért ez a félelem?

Isten hatalmas!
Ki az közöttünk,
aki szerettei halála miatt
kétségbeesik?
Miért ez a kétségbeesés?
Isten tud szenvedéseket elhordozó
erőt adni.

S ha megrokkant egészsége miatt
aggódik valaki,
miért ez az aggódás?
Jöjjön akármi: Isten hatalmas!

Ha napunk beborul,
és éjszakánk ezer éjfélnél sötétebb,
gondoljunk mindig arra,
hogy van a világban egy hatalmas,
áldó erő: Isten!

Ő utat tud mutatni a kilátástalanságban.
A sötét tegnapot
Ragyogó holnappá akarja változtatni –
S végül az Örökkévalóság
Ragyogó reggelévé. 

 Martin Luther King – Túrmezei Erzsébet

 

 ELSŐ ÉS UTOLSÓ          

Mintha minden napom a legelső volna,
új feladatokba vezetne, sodorna;
hisz a tegnap útja már mögöttem maradt,
vétke, mulasztása Jézus vére alatt.
Előre siettet mindig új kegyelme,
mintha minden napom a legelső lenne!

És mintha utolsó lenne minden napom,
végső lehetőség, utolsó alkalom...
Úgy váljék valóra, legyen terve tetté,
mintha soha többé holnap nem követné.

Hadd nézzek Istenem, minden új napomra:
mintha első lenne és utolsó volna. 

 

 Túrmezei Erzsébet

 

 EGY ÉS EZER - 2  Péter 3,8

Egy nap = ezer esztendő!
Egy nap... észrevétlen elsuhanó!
Nálunk semmibevetten tovaszállhat.
S ezer esztendő nálad!
Milyen egészen másképp járhat
isteni órád, Örökkévaló!

Ha te így méred időnk, életünk,
milyen súlya van minden pillanatnak!
Pillanatok éveket jelenthetnek.
Évek pillanattá zsugorodhatnak.
S mindegyikért felelősségre vonsz,
amikor számot vetsz velünk.

Egy nap = ezer esztendő!
Szívünkbe ezt a titkot mélyen írd be!
Segélj belesimulni terveidbe,
érezni súlyát minden pillanatnak!
Mindet szeretni és szolgálni adtad,
hogy így találjon: boldog szolgálatnak
- akár egész kicsinynek, akár nagynak -
hűségében az Úr, az Eljövendő!

 Túrmezei Erzsébet
 

AZ ÚJ FÜZET 


Betelt a régi füzetem.
Ma este megnézegetem,
és holnap újat kezdhetek:
háromszázhatvanöt lapos,
ugyanilyen új füzetet.
Lemásolnám most szívesen
a régit, de nem tehetem.
Marad már, amilyen marad.
Ott a Mester kezével írt
sok „láttam” a leckék alatt.
Sorakozik nem egy lapon
féligvégzett feladatom ...
a rendetlen, elégtelen ...
És ezt a régi füzetet
vizsgára vinni kell velem.
De holnap újat kezdhetek:
ugyanilyen új füzetet.
Tiszták, fehérek a lapok.
Nem szeretném elrontani.
Holnap már abba írhatok.
Talán ha jobban figyelek,
ha eztán korábban kelek,
frissebb leszek, igyekezem,
rendesebb lesz a feladat
és ügyesebb lesz a kezem.
Tollat fogok és leírom,
— ragyog a név a papíron — :
„Jézus nevében kezdem el.”
Tudom, hogy rest és rossz vagyok,
s úgy érzem, félni mégse kell.
Háromszázhatvanöt lapon
a leckét Vele írhatom.
Ô vezeti gyenge kezem.
„Jézus nevében kezdem el.”
Jézus nevében végezem.

  Túrmezei Erzsébet

 

 ÚJÉVI KÉRÉS

Isten erejével a mázsás teher könnyû, 

mint a szalmaszál  nélküle mázsás súly a szalmaszál is.  

Luther

Láttam, Uram!
Egyik béna volt, a másik aszott, sárga...
vagy nem volt lába...
De a Te fényed hullt a betegágyra!
Hitükkel elrejtõztek nálad,
és úgy hordozták mázsás terhüket
a Te erõddel, mint a szalmaszálat.
És láttam szalmaszál alatt roskadozókat.
Mert mázsás teher
könnyû, mint a kis szalmaszál, Veled.
De nélküled
a szalmaszál is mázsás súly lehet.
Új évbe indulok,
és nem tudom, mi vár rám.
Csak azt tudom: velem vagy, nem hagysz árván.
Csak azt tudom: utam már kijelölted.
Mint bízó gyermek, járhatok elõtted.
Te mérsz ki bút, örömöt, munkát, terhet,
s irgalmad mindegyikbe áldást rejtett.
Csak egyet adj: hogy céliránt haladjak,
hogy szalmaszálak alatt ne roskadjak!
És ha szereteted mázsás teherrel
tenné próbára ezt a gyenge vállat
segíts úgy vinni mázsás terhemet
a Te erõddel mint a szalmaszálat! 

  Túrmezei Erzsébet

 ÚJ ÉNEKET

Új éneket, újat!
minden reggel újat!
Új hajnal hasadtán
új titkok tárulnak.
Új virágok nyílnak,
ha régiek hullnak,
új öröm, új hála
ha sebek gyógyulnak.
Énekek ébrednek:
új ének az Úrnak!

Új éneket, újat:
új szívvel, élettel!
Üdét, mint a harmat!
frisset, mint a reggel!
Új kegyelem árad,
új hittel előre
csodáról-csodára,
erőről-erőre.
Remények csendülnek,
életek újulnak,
Énekek zendülnek,
új ének az Úrnak.

  Túrmezei Erzsébet

 

 Most más madár dalol

Mióta Jézus Krisztus velem jár,
elhallgatott a fekete madár,
mely minden év után azt sírta: Kár!

Végig az úton, tűnő éveken 
azóta más madár dalol nekem. 
Erőm újul a csengő éneken.

Ha hervad a százvirágú tavasz, 
arról dalol, hogy Jézus ugyanaz, 
akár virág nyit, akár tél havaz.

Ha évek után évek tűnnek el, 
és egyre sebesebben szállnak el, 
– az örök ifjúságról énekel.
Arról, hogy mindig új a kegyelem, 
és mindig egy, aki itt jár velem 
fénylő nappalon, sötét éjjelen.A célról, amint hívogatva int, 
s minden lépéssel közelebb megint..., 
melyért könny, küzdelem megérte mind.Előttem száll, és énekel nekem. 
Énekeit vele zümmöghetem, 
amint megyek át tűnő éveken.Újulva hallgatom új dalait, 
amint reájuk sorra megtanít 
a csodaszárnyú, szent madár: a HIT.

 Túrmezei Erzsébet

 
 
FOGYNAK A FÉNYEK

Fogynak a sugarak, a fények…
elfogy az őszi napsugár.
Fogynak a kerti virágok…
elfogy a szín, a virág.
Fogynak a levelek a fákon…
elfogy a sárga levél.
Fogynak a dalok az erdőn…
elfogy és halkul a dal.
Fogynak a percek, az évek…
elfogy és elfut az év.
De nem fogy el Isten kegyelme…
mindennap új kegyelem.
És nem fogy el Krisztus szerelme…
mindennap új szeretet.
Nem fogy el a Szentlélek fénye…
mindennap új ragyogás.S fogyhat és futhat az év,
fogyhat az erdőn a dal,
fogyhat az őszi napsugár:
mindennap új kegyelemben,
mindennap új szeretetben,
mindennap új ragyogásban
visz az út hazafelé.

 Túrmezei Erzsébet
 

 

ÚJÉVI   KÉRÉS     

 
Lelkem egy kérés tölti be mostan:
Add Uram, hogy a jövő napokban
legyen majd időm... a Te számodra,
és legyen időm - magamnak - másnak,
mindig azoknak, akik az úton
énvelem járnak.

A te számodra? - Nem kérem így, nem.
Hagyd szomjú kelyhem beléd merítenem
Te örök forrás: Ajándékozz meg
Te engem egy mély leheletével
Szentséggel teljes örök idődnek.

Lecsendesülve, beléd merülve
magam számára is jut idő majd:
kicsit megállni,
magamba szállni,
kézösszetenni, gyűjteni, venni,
mélyebbre jutni, csendben is lenni.
Akkor, csak akkor leszek majd gazdag!
Tékozló kézzel lesz amit adjak!
Másoknak áldás így lehet utam.
Így kéred időt új évre, Uram.

 ford.: Túrmezei Erzsébet